Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Számítógép -és programbeszerzésre, honlapfejlesztésre is pályázhatnak a kisvállalkozások

2011. július 11.

A Digitális Megújulás Cselekvési Terv keretében a kis- és közepes vállalkozások versenyképességét javító informatikai pályázatokat hirdetett meg az NFM, összesen 11,8 milliárd forint összegben, mely az infokommunikációs terület fejlesztését tűzte ki célul az elkövetkezendő négy évre.

Ezzel a tervvel sikerült átláthatóvá és kiszámíthatóvá tenni a területet mind az egyes emberek, mind pedig a cégek számára - mondta az erről szóló sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt, a minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára.

Az egyik pályázat esetében a kis- és közepes vállalkozások (KKV-k) összesen 10,8 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak, többek között számítógép- és programbeszerzés, honlapkészítés, már meglévő honlap fejlesztése, valamint webáruház létrehozás témakörében - fogalmazott az államtitkár, megjegyezve, hogy a pályázat igen komplex módon került meghirdetésre, ezzel is segítve a KKV-kat.
A keretösszegből 2011. július 1 és 2012. december 31. között lehet majd összegeket lehívni, illetve addig, amíg ki nem merül a rendelkezésre álló keret.

A másik vállalkozásfejlesztési pályázat célja, hogy elősegítse olyan informatikai alkalmazásokat szolgáltató központok létrehozását, amelyek kis- és közepes vállalkozások működési hatékonyságát erősítik. A lehívható összeg 1 milliárd forint.

A pályázati forrásból a nyertes vállalkozások a fejlesztések értékének 40-50 százalékát finanszírozhatják. Az eredményes pályázást leegyszerűsített pályázati rendszer is segíti, melyben már nem kell vaskos, több száz adat feltüntetését követelő pályázati íveket kitölteni, mert a cél, hogy a rendelkezése álló források minél rövidebb idő alatt eljussanak a gazdaságba - mondta az államtitkár.
A pályázat benyújtása után 30 napon belül döntenie kell a bíráló bizottságnak, illetve a nyertesekkel a bírálattól számított 15 napon belül meg kell kötni a támogatási szerződést.
(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások