Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Európában is egyedülálló - Négy szolgáltató közösen indít okos mérés projektet Budapesten

2012. július 1.

A főváros meghatározó közműszolgáltatói, az ELMŰ Hálózati Kft., a FŐGÁZ Földgázelosztási Kft., a FŐTÁV Zrt. és a Fővárosi Vízművek Zrt. egymással együttműködve közösen elindították az EU direktívák, a MEH elvárásai és a hatályos jogszabályok által előirányzott, közös, okos mérés mintaprojektjüket.

A projekt az Európai Unió tagországaiban egyedülállóan, 4 különböző közmű mérőinek integrációját valósítja meg, amely számos vizsgálati eredményt szolgáltat majd a pilot időszaka alatt mind az energiapiaci szereplők műszaki-, gazdasági-, és szervezeti együttműködése, mind a pilot hatására generálódó fogyasztói szokás változások felmérése tekintetében. Ezen felül megteremti a lehetőségét a hálózati veszteségek csökkentésének vizsgálatára, így illeszkedve abban a Kormánnyal és a Magyar Energia Hivatallal megkezdett együttműködésbe, amely a nemzeti energia stratégia minél hatékonyabb megvalósítását irányozza elő.

A pilot során a fővárosban lévő fogyasztók találkozhatnak a legújabb technológiák nyújtotta lehetőségekkel, amelyeknek fő célja, hogy minél pontosabb és informálisabb visszajelzéseket szolgáltasson a tudatosabb és takarékosabb energiafelhasználás elterjedése érdekében. Ezzel a fogyasztók minden fontos, az otthonukban felhasznált energiafajta felhasználásáról pontos képet kapnak majd és lehetőséget, hogy optimalizálják fogyasztásaikat. Mindezekkel lehetővé válik az úgynevezett intelligens otthonok (Smart Home) és az új, rugalmasabb tarifák bevezetésének vizsgálata, amelyekkel nem csak fogyasztói, hanem szolgáltatói oldalon is optimalizálódnak a költségek, a pontosabb üzleti tervezés, valamint a jövőbe mutató, további energiapiaci üzleti- és technikai lehetőségek felkutatásával.

A projekt terjedelme szerint 1.000-2.000 villamos fogyasztásmérő és 1.000-1.000 gáz- és vízmérő kerül majd telepítésre, valamint 200-500 távfűtött lakás hőfogyasztásmérője kerül rendszerbe illesztésre 2013-ig.
A projektben résztvevő családokat, illetve kisvállalkozásokat statisztikai alapon választják ki, de a részvétel nem kötelező. A mérők beszerelése, illetve a rendszer működtetése a fogyasztóknak nem kerül majd pénzbe, a költségeket a cégek viselik. Az éles üzem jövő januárban indul, a tapasztalatokat pedig egy év elteltével összegzik.

A négy szolgáltató pilot projektje kapcsolódik a 6 magyarországi villamos elosztói engedélyes által megindított és koordinált programhoz. Az automatikus távleolvasással, kétirányú kommunikációval, szükség esetén tarifaváltással és egyéb vezérlésekkel rendelkező mérők mind a fogyasztók, mind a szolgáltatók számára pontos és naprakész mérési eredményeket, valamint visszajelzéseket biztosítanak az elfogyasztott energiával kapcsolatosan. Ezen telepítések az ELMŰ koordinálásával valósulnak meg oly módon, hogy a mérők cseréjekor a fogyasztók zavarására minél kisebb mértékben legyen szükség. Azon fogyasztókat, akikhez okos mérők kerülnek, a közművek képviselői minden ezzel kapcsolatos tudnivalóról tájékoztatják.

A résztvevők reményei szerint a projekt tapasztalatai arra ösztönzik majd a fogysztók tömegeit, hogy maguk kezdeményezzék az okos mérők felszerelését.

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások