Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Egekben a rezsikiadások – Hiányosak a családok energetikai ismeretei

2012. szeptember 9.

Évi 420-600 ezer forintot költ el az átlag magyar háztartás rezsire. Egészen pontosan a családok 50 százaléka tartozik abba a kategóriába, amelynek ekkora éves rezsiterhet kell kifizetnie - derül ki az OTP Lakástakarék frissen készített lakossági felméréséből. Ennél kevesebbet, 420 ezer forint alatti rezsiterhet a családok 27 százalékának, 600 ezer forint felettit pedig 23 százalékának kell viselnie.

Még drasztikusabbnak tűnnek a számok, ha a rezsiköltségnek az összes háztartási kiadáshoz mért arányát vizsgáljuk. Az OTP Lakástakarék vizsgálatából az derül ugyanis ki, hogy a családok 55 százalékánál rúg a rezsikiadás a teljes havi teher 25-50 százalékára. A 25 százalékos alatti kategóriába mindössze a háztartások 23 százaléka tartozik, miközben az 50 százalék felettiek aránya nem kevesebb, mint 22 százalék.

A rezsiterheket elsősorban a fűtési kiadások emelik meg. „Óriásiak a lakossági energiakiadások, ezen belül is elsősorban a fűtésre fordított összegek. A nagyságrendeket jól érzékelteti, hogy a legrosszabb energetikai állapotú lakások vagy házak tulajdonosai akár az ingatlanuk teljes értékét is „elfűthetik" két-három évtized alatt" - mondja Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese.

Mindennek ellenére a családok energetikai ismereteiben alapvető hiányosságok mutatkoznak. Az emberek töredékének van ugyanis csupán információja például az otthonául szolgáló ingatlan műszaki paramétereiről és hasonlóan kevesen vannak azok, akik megújuló energiaforrásokat alkalmaznak. „Beszédes, hogy a felmérés válaszadóinak mindössze 32 százaléka van tisztában háztartási készülékeik energiafogyasztási tulajdonságaival és az egynegyedet sem éri el azoknak az aránya, akik valamilyen nyilvántartást vagy kimutatást vezetnek energiafogyasztásukról" - húzza alá a vezérigazgató-helyettes. 

Jó hír ugyanakkor, hogy a magyar háztartások többsége szeretne tudatosabbá válni az energiafelhasználás terén, és komoly igény mutatkozik részükről ezeknek az ismereteknek a bővítése iránt. A megkérdezettek 61 százaléka például szívesen igénybe venné olyan szakember segítségét, aki felméri az otthona energiahatékonyságát és tanácsot tud adni annak javítása érdekében. 

Szintén bíztató, hogy a lakosság döntő része áldozna pénzt a rezsiköltségén esetlegesen megspórolt összegből további energiahatékonysági korszerűsítésre, amennyiben abból újabb megtakarítása keletkezne. „Mindez azért lényeges, mert az energiahatékonysági beruházások szinte mindig finanszírozhatók az energiakiadásokon megspórolt összegekből, még abban az esetben is, ha a felújításhoz nem, vagy csak minimális önerő áll rendelkezésre" - véli Köntös Péter.

-------------------------------------------------------------------------------
OTP Lakástakarék Zrt.
A hazai lakástakarék-pénztári piac egyik vezető szereplőjének számító OTP Lakástakarék Zrt. az OTP Csoport leányvállalata. Ügyfelei számára állami támogatásra jogosító lakáscélú megtakarítási és kedvező hitel lehetőséget, valamint az OTP Bankon keresztül lakástakarékkal kombinált hitelkonstrukciókat kínál. Termékei elérhetőek az OTP Bank fiókhálózatában, a Groupama Garancia Biztosító irodáiban, a postahivatalokban, valamint az üzleti partnereinél. AZ OTP Lakástakarék által kínált konstrukciók rugalmasak, jól tervezhetők, biztonságosak és úgy a lakosság, mint a társasházak számára az ideális megoldást jelentik a lakáscélú előtakarékosság és finanszírozás területén.

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások