Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Januártól indul a nemzeti épületkorszerűsítési program

2010. július 2.

Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium energiaügyi és otthonteremtési államtitkára bejelentette, hogy januártól évi százezer lakás komplex felújításával megkezdődik a nemzeti épületkorszerűsítési program.

A felújítást kis- és közepes vállalkozások végeznék, akiknek tartósan munkát biztosítana a program. A felújítás után az épületek energiafogyasztása 70-80 százalékkal csökkenne.A felújításra az uniós támogatás átcsoportosításával, a széndioxid kvótából, és a megalakítandó zöld bank hiteléből 100 milliárd forint körüli összeg áll rendelkezésre évente, a zöld bank hitele lenne az önerő, amelynek a törlesztő részletét a megtakarítás fedezné, a felújítás e feletti része vissza nem térítendő támogatás lenne - mondta el újságíróknak az államtitkár.

Az előző kormány elkészítette a Nemzeti Megújuló Energia Cselekvési Terv javaslatát, amelyet júniusban kellene leadni Brüsszelben. Az új kormány bejelentette, hogy csak szeptemberben adja le a tervet, mivel előtte széles körű konzultációt folytat arról. Ennek első állomása volt az a megújuló energia konferencia, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Hungaricum csoport közösen rendezett.

Bencsik János kifejtette, hogy a villamos energia termelésében a megújuló energia csak kiegészítő szerepet kap, viszont a hőenergia előállításánál 40 százalékos lesz az aránya. Szerepet kap a mező- és erdőgazdasági biomassza, a faipari hulladék, és mindez decentralizáltan kerül felhasználásra.

Az államtitkár beszélt az energia árak felülvizsgálatáról, és arról, hogy az energia szolgáltatók csak méltányos profithoz jussanak. Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára erről csak annyit mondott, hogy folynak a tárgyalások az állam és a szolgáltatók között, de még nem fejeződtek be. Bencsik János újságírók előtt hangsúlyozta, hogy a rászorulók továbbra is kapnak támogatást a gáz árához.

Jelenleg egy átlagos magyar lakás energia felhasználása évente és négyzetméterenként 250 kWh, míg Szlovákiában csak 130 kWh - mondta Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium klíma- és energiapolitikai helyettes államtitkára. A lakásfelújítási program - amely kiterjed majd az állami- és önkormányzati közösségi épületekre is - ezt csökkenti le drasztikusan. A támogatás a csökkenéssel áll majd arányban, de egyéb szempontokat is értékelnek majd a bírálók. (MTI)

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások