Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

A szerződéskötés után is „gondozzuk” lakásbiztosításainkat!

2020. május 11.

Habár a magyarok többsége meglehetősen tudatos az ingatlanok és ingóságok biztosítása terén, a szerződés megszületése után azonban nem fordítunk kellő figyelmet a biztosítási összegek aktualizálására, ez pedig kellemetlen következményekhez vezethet.

Sokan csak a káreseményt követően szembesülnek azzal, hogy a biztosító nem a teljes veszteséget téríti, mert a szerződés nem követte az ingatlanárak növekedését vagy az építőanyag árak emelkedését. 

Célszerű tehát évente felülvizsgálni a már meglévő biztosítást. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének felmérése szerint például az idei évben az élőmunka ára, ezzel párhuzamosan az anyagmentes alvállalkozó díjak emelkedése lesz a legnagyobb mértékű. Emellett az építőanyagok, a fuvardíjak és az építőgépek bérleti díjai várhatóan 6-7%-kal fognak emelkedni. 

Mindez azt jelenti, hogy egy komolyabb tűz- vagy viharkár esetén előfordulhat, hogy a társasház biztosítási összege (az összeg, amit kár esetén maximálisan kifizethet a biztosító) alacsonyabb lesz, mint az újjáépítés várható költsége, hiszen közben az építőanyagok ára a többszörösére nőtt. 

Érdemes tehát évente felülvizsgálni a már meglévő biztosítást és bizonyos esetekben kezdeményezni a biztosítási összeg módosítását. Az egyszerű szerződésmódosítással ez a Generalinál könnyedén elvégezhető. 

A művelet javasolt mindazon lakóközösségek részére, akik közös képviselője régóta nem aktualizálta szerződéseiket, vagy korábban az értékkövetés visszautasításra került. A folyamat során a biztosításközvetítő partnerekhez fordulhatunk segítségért, és egyúttal esetleg olyan kiegészítő elemekkel lehet bővíteni a szerződést, amelyek az alapkockázatokon túl további védelmet is kínálnak. 

Aki pedig még nem a Generali ügyfele, érdemes csatlakozni, hiszen június 30-áig kedvezményesen lehet megkötni a Házőrző többlakásos épületbiztosítást. Részletek a generali.hu/tobblakas weblapon.
(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások