Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Szeretetvendégséggel ünnepelték a lakók a Kolduspaloták felújítását

2021. március 29.

kolduspalota2.jpgAz elmúlt egy év nem a látványos társasházi felújításokról szólt, de a bezártság feloldása után megtartott közgyűléseken újra napirendre kerülhetnek az ilyen jellegű munkák. Ennek előszele lehet az a 3 milliárd forint keretösszegű pályázat, amelyen távhős társasházak és lakásszövetkezetek indulhatnak.

A Kossuth Rádió Napközben című műsorának társasházi perceiben, egy 100 éve épült és műszakilag 50 éve érintetlen épületegyüttes, a salgótarjáni „Kolduspaloták" néhány évvel ezelőtti újjászületésekor készült riport idézte fel, hogy az ott élők „szeretetvendégséggel" köszönték meg egymásnak és a projekten dolgozó szakembereknek, az áldozatvállalást és a sikeres megvalósítást.

Arról, hogy a most kiírt pályázat kapcsán milyen eredmények várhatók, a műsor társasházi szakértője, dr. Bék Ágnes a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének (TTOE) elnöke beszélt, aki gyakorló közös képviselőként több házzal is nyert már felújítási pályázatot.

A műsor itt hallgatható meg az elhangzás napjától (március 23.) két hónapig, 10:15 percnél: https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-03-23_09-05-00&enddate=2021-03-23_11-10-00&ch=mr1

Hallgassa Ön is keddenként 10:15-től a Napközben című műsor társasházi perceit a Kossuth Rádióban és tegye fel kérdéseit a 0630 9000 666-os sms számon!

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások