Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Kábeltévé mellé biztonság - Az Antenna Digital a társasházakra fókuszál

2010. augusztus 26.

Új szolgáltatások bevezetésére készül a Budapesten és környékén elérhető lakossági digitális műsorelosztó szolgáltatást nyújtó Antenna Digital. A társaság, a korábbi, analóg műsorterjesztési módot felváltó digitális technológia bevezetése mellett, ugyanarra a rendszerre alapozva, többek között biztonsági szolgáltatást is kínál majd ügyfeleinek - a televízión keresztül.

A korábbi, analóg műsorterjesztési módhoz képest mind a kép- mind pedig a hangminőség tekintetében jelentős előbbrelépést hozott az Antenna Digital által az egykori AM Mikro bázisán létrehozott digitális műsorszolgáltatás. A rendszer által kínált 14 programcsomag csaknem száz csatornája között, ma már HD-s tartalmak is találhatók, miközben az ügyfelek a digitális műsorújság által nyújtott kényelmet is élvezhetik.
Az Antenna Digital megújulásának fontos eleme, év elején a hazai HD televíziózás úttörője, - egyben a legtöbb Magyarországon elérhető HD tartalmat biztosító -, Hello HD Kft. szerezte meg a társaság irányítását. Ennek eredményeként - leginkább a sport, természet és mozi kategóriákban -, folyamatosan növekszik az Antenna Digital által kínált HD és hagyományos, digitális tartalom. A közelmúltban így került az Antenna Digital alapcsomagi kínálatába mind az egyik legnépszerűbb hazai sportcsatorna, a DigiSport, illetve a prémium mozicsatornának számító Filmbox Extra is!

Az Antenna Digital az egyik legerősebb csatornakínálat- lehető legütőképesebb ár párosítás mellett elkötelezve újabb, értéknövelt szolgáltatások bevezetését is tervezi. Ezek közé tartozik a nagyteljesítményű winchesterrel ellátott, a tv műsorok rögzítését, visszajátszását biztosító PVR set-top-boksz-ok kihelyezése, valamint az internet és telefon szolgáltatás bevezetése. Az előfizetők biztonságára gondolva az Antenna Digital azt is tervezi, hogy a televízióhoz kapcsolódó hálózatra alapozva olyan biztonsági kamera és riasztórendszert kínál ügyfeleinek, amelyekkel azok, akár a televízión át is követhetik az ajtó előtti, vagy a parkolóban, illetve a játszótéren érzékelhető, nem kívánatos mozgásokat.
Külön előny, hogy az Antenna Digital sajátlagos technológiájának köszönhetően a rendszer és vele a biztonsági berendezések is nagyobb felfordulás, fúrás-faragás nélkül, egyszerűen kiépíthetők a társasházakban.

Az Antenna Digital ennek kapcsán kölcsönösen előnyös, az igények szerint testre szabott ajánlatot kínál az érdeklődőknek, amelyről a cég munkatársai bővebb információt küldenek, az antennadigital@hellohd.tv e-mail címen jelentkező érdeklődők számára!

Saját véleményem: tht@tht.hu

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások