Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Ki látja el a jogi személyiséggé váló társasházak törvényességi felügyeletét a jegyzők helyett?

2021. szeptember 7.

paragrafusjel.pngNem valami hálás feladat a társasházak feletti törvényességi felügyelet ellátása. Erre akkor jöhettünk rá alőször, amikor 2010-ben a Társasházi törvény az ügyészséget jelölte meg illetékesként, de mire hatályba lépett volna a jogszabály az ügyésszég erőteljes ellenállása miatt azt meg is változtatták.

Nem rendelkeztek ekkora lobbierővel a jegyzők, akik öt évvel később lettek nevesítve a törvényben és csak most csillant fel számukra a remény, hogy megszabadulhatnak a felügyelettel járó kötelezettségektől, melyekre sosem vágytak. Már csak azért sem, mert a legtöbb önkormányzatnál sem szakmailag, sem létszám tekintetében sem voltak erre felkészülve.

A lakóközösségek sem nagyon elégedettek az általuk elvégzett munkával, igaz ebben az is közrejátszik, hogy az ügyek többsége, amivel a tulajdonosok a jegyzőkhöz fordultak nem tartozott a hatáskörükbe, így vissza is pattant róluk.

Nagy energiákat már nem is kell mozgósítaniuk annak érdekében, hogy megfeleljenek a hozzájuk fordulók igényeinek, mert a jogi személyek nyilvántartásáról és a nyilvántartási eljárásról szóló törvény alapján a társasházak is jogi személlyé válnak.

Az, hogy az ügyészség és a jegyzők után ki és milyen módon látja el a társasházak törvényességi felügyeletét, az kiderül a Közös Képviselők Napja és Társasházi Expón. 
(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások