Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Bemehetnek-e a mesterek egy lakásba a tulajdonos akarata ellenére?

2021. szeptember 21.

Kemenybeleles.jpgHa felújításra lenne szükség a társasházban, de egy lakó nem engedi be a lakásába a mestereket, s ezzel bojkottálja a munkálatokat, akkor mit tehet a közös képviselő? Ez a kérdés ugyan egy kéményfelújítás kapcsán került szóba a Kossuth Rádió Napközben című műsorának társasházi rovatában, de épp úgy felmerülhetett volna beázással, fűtésrendszer felújítással vagy ágyi poloska irtással összefüggésben is.

A riportban elhangzott esetben a kéménybélelésre kötelezett tulajdonos csak úgy tudta volna elvégeztetni a munkát, ha a felette lévő lakásban is megbontják a falat, mert oda egy elhúzás miatt a béléscsövek se lentről, se fentről nem voltak behelyezhetők. A történet vége az lett, hogy a bélelés elmaradt, a gáz helyett elektromos fűtésre voltak kénytelenek áttérni az ott lakók. Az viszont lényegesen drágább, mint a gáz, ezért végső megoldásként a szintén nem olcsó külső kémény építésébe kezdtek. Kérdés, hogy ez konfliktuskerülés volt a részükről vagy valóban nem volt más megoldás számukra.

A társasházi törvény ugyan kötelezi a tulajdonost arra, hogy bizonyos javítások során beengedje a szerelőket az ingatlanba, de - mivel a közös képviselő nem hatóság - a bejutás, annak megtagadása esetén nehézkessé válik. Arra vonatkozóan, hogy melyek ezek a helyzetek és az ingatlanba jutás kikényszerítésére mikor lehet igénybe venni a rendőrség, az építéshatósági felügyelet segítségét vagy kérhető birtokvédelem, már a műsor állandó szakértőjétől, dr. Bék Ágnestől, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) elnökétől kaptak választ a hallgatók.

 

A műsor itt hallgatható meg az elhangzás napjától (szeptember 14.) két hónapig, 10:15 percnél:

Hallgassa Ön is keddenként 10:15-től a Napközben című műsor társasházi perceit a Kossuth Rádióban és tegye fel kérdéseit vagy JAVASOLJON TÉMÁKAT a 0630 9000 666-os sms számon!

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások