Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Megkaptam a közgyűlési meghívót – Javasolhatok-e olyan új napirendi pontot, amit hiányolok belőle?

2021. október 19.

Kozgyules1.jpgOktóber 15-ig kellett volna megtartani a társasházi közgyűléseket, de erre sok helyen nem került sor. Ahogy a Kossuth Rádió, Napközben című műsorában elhangzott riportból kiderült, volt ahol ez nem hanyagságból, hanem a Coviddal kapcsolatos szigorítások által szűkre szabott határidő miatt szinte kivitelezhetetlen volt.

Ez persze csak a több száz házat kezelő képviseletek esetében jelenthet némi mentséget, főleg, ha a tulajdonosok külön kérték, hogy a nyári időszakban egyáltalán ne is tűzzenek ki közgyűlési időpontot.

De mi van akkor, ha a megadott határidőig nem került megtartásra a közgyűlés, ahol legalább a 2020-as beszámolót és a 2021-es terveket el kellett volna fogadnia a tulajdonosoknak, benne pl. a közös költség esetleges emelésével?
Erre a kérdésre a műsor társasházi szakértője, dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) elnöke adta meg a választ, miszerint a tulajdonosok ilyenkor a társasházak feletti törvényességi felügyeletet ellátó jegyzőkhöz fordulhatnak, aki utasíthatja a közös képviselőt a közgyűlés megtartására.

A hallgatói kérdések egyike arra vonatkozott, hogy a megkapott meghívóban szereplő napirendi pontok közé felvetethet-e valaki újat, amivel kapcsolatban szeretné, hogy döntsön a lakóközösség. A válaszból kiderült, hogy erre nincs lehetőség.

Ha ehhez mégis ragaszkodna valaki, vagy pl. éppen a közös képviselő leváltása lenne ez a pont, akkor a meghirdetett közgyűlés után új közgyűlés összehívását kell kérni a közös képviselőtől. Ha ő ezt nem teszi meg, akkor a tulajdonosok 10%-a elérheti, hogy ez mégis megtörténjen.
Ennek menete és az, hogy ilyenkor a tulajdonosok száma vagy ingatlanaik mérete számít, kiderül az adásból. Mint ahogy az is, hogy 8 munkanappal vagy 8 naptári nappal a kitűzött időpont előtt kell megérkeznie a közgyűlési meghívónak, s a megismételt közgyűlés időpontja mitől függ.

A műsor itt hallgatható meg az elhangzás napjától (október 12.) két hónapig, 10:15 percnél: https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-10-12_09-05-00&enddate=2021-10-12_11-10-00&ch=mr1

Hallgassa Ön is keddenként 10:15-től a Napközben című műsor társasházi perceit a Kossuth Rádióban és tegye fel kérdéseit vagy JAVASOLJON TÉMÁKAT a 0630 9000 666-os sms számon!

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások