Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Kiadható-e a vállalkozói árajánlat a tulajdonosok részére?

2022. június 1.

arajanlat.jpgAz éves beszámoló közgyűléseken az előző évi gazdálkodás elfogadása mellett az aktuális év terveit is el kellett fogadnia a tulajdonosoknak. Mindezt a korábbinál sokkal nagyobb kihívások közepette, hiszen az áru- és szakemberhiány, az infláció és a tempós áremelkedések drasztikusan szűkítik a lakóközösség mozgásterét.

A vállalkozók már egy hónapnál hosszabb időtartamra nem adnak árajánlatot és gyakran kikötik azt is, hogy az kinek és milyen formában mutatható meg. Az, hogy jogszerűen biztosítható-e ez a kitétel, arról a Kossuth Rádió Napközben című műsorának társasházi blokkjában beszélt dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete elnöke.

A műsorban még szó esett az erkélyek javítási költségeiről, ami rendszeresen vitatéma a társasházakban, abból a szempontból, hogy a tulajdonosnak vagy a társasháznak kell-e állnia a költségeket.
Kérdés érkezett a műsorban arról is, hogy van-e iratbetekintési joga a tulajdonosnak, ha a jegyző folytat vizsgálatot az általa sérelmezett témában.

Az adás itt hallgatható meg az elhangzás napjától (május 24.) két hónapig, 10:15 percnél: https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2022-05-24_09-05-00&enddate=2022-05-24_11-10-00&ch=mr1#

Hallgassa Ön is keddenként 10:15-től a Napközben című műsor társasházi perceit a Kossuth Rádióban és tegye fel kérdéseit vagy JAVASOLJON TÉMÁKAT a 0630 9000 666-os sms számon!

Fotó: meconsultancy.hu

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások