Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Játszótér felújítást, huzatfokozók beépítését és parkrekonstrukciót támogat idén az OTP Bank

2011. július 30.

Az OTP Bank 2011-ben immár harmadik alkalommal írta ki társasházi pályázatát, amelynek keretében összesen idén nettó 6.000.000 forintra pályázhatott az ország bármely társasházi és lakásszövetkezeti közössége. A környezetvédelmi és közösségi célok megvalósítására készült pályamunkákat 2011. június 11-ig lehetett eljuttatni a bírálókhoz postai úton vagy a www.hazforum.hu információs portálon keresztül. A nevezéshez nem volt szükség hatósági engedélyek és igazolások beszerzésére, csupán a beruházás összefoglalójára, illetve indoklására egy oldalban.

Az ország különböző pontjairól összesen több mint 1380 pályamunka érkezett Környezetvédelem, Közösségépítés és Életminőség-javítás kategóriákban. A szakértői zsűri 1.200.000, 600.000 és 200.000 forintot ítélt kategóriánként a három legjobb pályázatot beküldő társasháznak.
Környezetvédelem kategóriában összesen 477 érvényes pályázat érkezett, amelyek között nagyjából hasonló arányban voltak a Budapestről és a vidékről beérkezett munkák. A beruházások jellegüket tekintve legtöbbször energiatakarékosságot célzó fejlesztésekre, parkosításra, valamint fűtéskorszerűsítésre pályáztak. A bank támogatását Budapesten egy közel 500 lakásos, X. kerületi társasház huzatfokozóinak cseréjére, egy szigethalmi lakóház területrendezésre és köztéri világításkorszerűsítésre, egy XI. kerületi közösség pedig szelektív hulladéktároló építésére nyerte el.
Közösségépítés kategóriában a 253 beérkezett pályázat többségében vidékről érkezett, leggyakrabban szabadtéri és beltéri közösségi helyek megvalósítására. Egy gödöllői társasház hátsó udvarának rendezésére és játszótér kialakítására, egy óbudai lakásszövetkezet közös park kialakítására, egy XIII. kerületi panelház pedig közös klubhelység kialakítására kap majd támogatást az OTP Banktól.
Életminőség-javítás kategóriában összesen 652 pályamű indult, amelyben többségében budapesti közösségek neveztek. Leggyakrabban a lakókörnyezet biztonságosabbá, szebbé és komfortosabbá tételét tűzték ki célul az indulók. Az OTP Bank támogatását egy martfűi, több mint 700 lakásos szövetkezet parkrekonstrukcióra, egy XIV. kerületi társasház megrongálódott bejárati ajtaja cseréjére, akadálymentesítésre, valamint balesetveszélyes elektromos szekrényeinek cseréjére, és egy békési lakóház pedig a folyamatos beázások megszűntetésére és kéményfelújításra nyerték el.
Az OTP Bank idén is megjutalmazza az első 500 beküldőt, így a pályázók éves THT szaklap előfizetést kapnak, valamint ingyenesen vehetnek részt a TTOE konferenciáin.
Dr. Kádár Ilona Mária, az OTP Bank társasházakért is felelős üzletágának értékesítési vezetője, a zsűri elnöke a következőket mondta el a pályázatokkal kapcsolatban: „Büszkék vagyunk, hogy immár harmadik alkalommal segíthettük pályázat formában a lakóközösségeket, társasházakat. A korábbi tapasztalatok alapján elmondható, hogy folyamatosan fejlődik a pályázatírói kultúra és egyre színvonalasabb anyagok érkeznek. Az idén a vártnál jóval több, összesen közel 1400 pályamunka került a zsűri elé, ami óriási eredmény, mivel mutatja, hogy egyre többen ismerik fel a pályázatokban rejlő remek lehetőséget" - mondta el a szakember.
Meichl Mátyás, a zsűri tagja és a Társasházi Háztartás című folyóirat főszerkesztője kiemelte, hogy a pályázó lakóközösségek láthatóan rendelkeznek olyan közös képviselővel, illetve aktív tulajdonosokkal, akik képesek megfogalmazni - és a többséggel elfogadtatni - a közös célokat, ami minden előrelépésnek az alapja. Ennek fontosságát előbb-utóbb minden társasházban fel kell ismernie az ott élőknek, s ebben segít az OTP pályázata is, amely ezáltal jóval többről szól, mint az elnyerhető milliókról.
(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások