Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Gyökeres változások a hulladékgazdálkodásban – A társasházak is érintettek lesznek

2011. augusztus 31.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) megalakulásával egyetlen állami szervezet irányítja a jövőben a díjköteles termékek hulladékainak gyűjtését, hasznosítását. Az OHÜ szeptember elsején kezdi meg működését - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az alapító okirat aláírásakor. A termékdíjból várhatóan 26 milliárd forint folyik be az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséghez, az összeg a hulladékgazdálkodás költségeinek egy részét fedezi.  

Egyszerűbb, átláthatóbb és igazságosabb környezetvédelmi termékdíj-szabályozás született az eddigi bonyolult, nehezen érthető rendszer helyett, amelyben a pénzek mozgása nem mindig volt összhangban a feladatokkal - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor hozzátette: az új szabályozás célja, hogy minél nagyobb arányban gyűjtsék vissza a hulladékot, az elmúlt években ugyanis a koordináló szervezetek nagyon alacsony, 5-15 százalékos arányt tudtak felmutatni ezen a téren. A törvény célja, hogy növelje az anyagában történő újrahasznosítást (üvegből üveg, papírból papír, fémből fém előállítása), és érdekeltté tegye a kibocsátót a hulladékcsökkentésben.

A vidékfejlesztési tárca vezetője emlékeztetett arra, hogy az új termékdíj-szabályozás nem ad mentességet a fizetési kötelezettség alól, és a „szennyező fizet" elvet tartja szem előtt. Fazekas Sándor beszélt arról is, hogy bizonyos esetekben kis mértékben emelkedik a termékdíj: a legjelentősebb terhelésnek kitett PET palackok esetében például 30 fillér, a dobozos sörnél, üdítőnél 50 fillér növekedéssel kell számolni csomagolóegységenként.

Várhatóan 26 milliárd forint bevétel folyik be a termékdíjból az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséghez, ez az összeg - a díjköteles termékek bővítésével és bizonyos tételek megemelésével - 2014-re eléri a 85 milliárd forintot - jelentette ki a környezetügyért felelős államtitkár. Illés Zoltán emlékeztetett arra, hogy ez a pénz eddig is benne volt a termékdíj-rendszerben, csak nem folyt be a cégektől, illetve termékdíj helyett a jóval alacsonyabb licencdíjat fizették.

A hulladékképződés csökkentése és az újrahasznosítás növelése a célja a már elfogadott termékdíj törvénynek és az új hulladékgazdálkodási törvénynek, amely szeptemberben kerül a parlament elé - jelentette ki Illés Zoltán. A környezetügyért felelős államtitkár hozzátette: elsődleges szempont a szelektív hulladékgyűjtés, de a gyűjtőszigetek helyett az olasz modellt támogatja. Vagyis az emberek külön gyűjtenék a papírt, külön a fémet-műanyagot-üveget, külön a komposztálható anyagokat, illetve az ezeken felül keletkező egyéb hulladékot.

Illés Zoltán kijelentette: azokat a termékeket, eljárásokat kell támogatni, amelyek révén kevesebb hulladék keletkezik. Hozzátette: az a cél, hogy ne érje meg az egyszer tölthető, eldobható csomagolás. A környezetügyért felelős államtitkár példaként hozta fel, hogy a betétdíjas termékekkel például csökkenthető a hulladékképződés.

A kormányzati szándékkal összhangban erős, felelős állami magatartást képvisel a jövőben az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség - jelentette ki az OHÜ leendő ügyvezető igazgatója. Vámosi Oszkár hozzátette: megfelelő, finanszírozható pályára kell állítani a hulladékgazdálkodást. Kiemelten fontosnak tartja azt is, hogy a lakosság érdekelt legyen a szelektív hulladékgyűjtésben, a jelenlegi adatok szerint ugyanis száz emberből mindössze 10 gyűjti így a szemetet. Vámosi Oszkár beszélt arról is, hogy a bevált, jól működő rendszereket megtartják, ahol lehet, ott fejlesztik, emellett támogatási lehetőségeken is dolgoznak.

 

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások