Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Társasházi Expo-val egészült ki a Közös Képviselők Napja

2011. december 17.

A Társasházi Háztartás és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete 2011. november 17-én rendezte meg a II. Közös Képviselők Napját, amihez társrendezvényként illesztette a Társasházi Expo-t, így a szakmai előadások mellett a kiállító cégek részvétele a korábbinál hangsúlyosabb szerepet kapott.

Az év legnagyobb társasházi rendezvényén, több mint 700 közös képviselő, intézőbizottsági tag, számvizsgáló, illetve lakásszövetkezeti vezető vett részt. A rendkívül jó hangulatú eseményen számos új információhoz jutottak, a változás előtt álló hulledékgazdálkodási törvénnyel, a szigorodó hőtechnikai előírásokkal, a kéményekre vonatkozó újabb jogszabályok előkészítésével, vagy társasházi lakásokban működtetett cégekre vonatkozó előírásokkal kapcsolatban.


A résztvevők felkészültségét és aktivitását látva a kiállító cégek számára egyértelművé vált, hogy a társasházak magas színvonalú kiszolgálása elemi érdekük, a házak képviselői pedig egyre képzettebb, hozzáértőbb partnerek, akik lépést tartanak a jogszabályi és technológiai változásokkal, s egyre több információ birtokában hozzák meg döntéseiket.

Az sem kérdéses, hogy a minőséget illetően nincs sok hibázási lehetőségük, hiszen a THT rendezvényeit látogató szakemberek körében olyan intenzív az információáramlás, hogy az, aki számukra nem első osztályú munkát végez, az néhány hónap múlva az egész országban kikerül a megbízható cégek sorából.

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások