Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Erzsébet utalvány - Béren kívüli étkezési juttatás

2011. december 23.

Az Országgyűlés 2011. november 21-én fogadta el az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely 2012. január 1-jétől átalakítja az étkezési utalványok formájában megvalósuló juttatásokra vonatkozó szabályozást, és ezért a béren kívüli juttatási elemek közé emelte az Erzsébet-utalványt.

Az adótörvények szerint az Erzsébet-utalvány fogyasztásra kész étel vásárlására használható fel, de 2012. december 31-ig melegkonyhás éttermi szolgáltatásra is felhasználható. Havonta ötezer forintig minősül béren kívüli juttatásnak. Az utalványt a bérjellegű juttatásokénál több mint 30 százalékkal kedvezőbb feltételekkel lehet biztosítani a munkavállaló részére.

A most előkészített rendelet kimondja, hogy egy utalványosnak egy adóév alatt több juttató is juttathat utalványt, az adott naptári évben juttatott utalványok pedig egészen a következő naptári év december 31-ig használhatóak fel. Az átlátható és jól ellenőrizhető felhasználás érdekében az elfogadóhelyeknek a kibocsátóval az üzletszabályzatában meghatározott feltételekkel szerződést kell kötnie, és a felhasználók tájékoztatása érdekében a kibocsátó a honlapján közzé teszi a szerződött elfogadóhelyek listáját - közölte a KIM.

A javaslat részletesen rendelkezik a papír alapú és az elektronikus utalványról is. A papír alapú utalványok esetében meghatározza a tartalmi követelményeket, vagyis azt, hogy az utalványon minek kell szerepelnie: ilyen például a címlet feltüntetése, amelynek mindenképpen százzal oszthatónak kell lennie, a kibocsátó neve vagy a felhasználhatóság határideje. Az elektronikus utalvány esetén a juttatónak kell egyedi műanyag azonosítót igényelnie a kibocsátótól. Az egyszerű használat érdekében a kártya hasonlóan működik, mint egy bankkártya, az elfogadóhelyi terminálon - a kibocsátó által kialakított központi internetes felületen - kell leolvasni és azon keresztül ellenőrizhető a rendelkezésre álló összeg.
(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások