Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Fűtés-korszerűsítéshez, ablakcseréhez is jól jöhet az OTP társasházi pályázatán nyert támogatás

2012. június 19.

Az OTP Bank Társasházi Pályázatának „korán kelő" - a legelsőként pályázó lakóközösségek - képviselői több beruházással is pályáznak egyszerre, a vissza nem térítendő támogatást pedig hitelfelvétellel kombinálnák - ez jellemzi a most bemutatott három vidéki pályázót.

Burkus Tiborné Kazincbarcikán összesen három társasház közös képviseletét látja el, köztük azét a Paál László utcaiét, mellyel most pályázott az OTP vissza nem térítendő támogatására. Az 1982-ben épült, négyemeletes, húszlakásos kockaépület teljes energetikai felújítása éppen most zajlik. A szigetelést és az ablakcserét OTP hitelből oldja meg a lakóközösség. A fűtés-korszerűsítésre azonban ebből már nem futja teljes egészében, ezért ezt szeretnék kipótolni a pályázati pénzből. A képviselőasszony a pályázati lehetőségről a pénzintézet honlapjáról értesült és egymaga írta meg a pályázati anyagot. Nem is első alkalommal, tavaly például a ház előtti területre szeretett volna néhány hintát ebből a pénzből, de akkor nem volt szerencséjük, a szakmai zsűri másokat választott.

A lépcsőház teljes ablakcseréjét szeretnék megoldani a vissza nem térítendő pályázati támogatásból, amihez mindenképpen az első helyezést kellene elérniük, ugyanis a beruházás tervezett költsége pontosan egymillió-kétszázezer forint. Pályáztak még a ház tűzvédelmi rendszerének kiépítésére is, melynek költsége hatszázezer forint lenne - erről a magabiztos tervről számolt be Jáhni Csaba, egy érdi ötemeletes, 15 lakásos panelépület közös képviselője a Házfórumnak. A ház már tavaly is pályázott, így az idei pályázati lehetőségekről automatikusan értesültek a Bank által küldött emlékeztetőből. Idén két projektre is beadták a jelentkezésüket. A képviselő úr - aki már 15 éve szolgálja a házat - úgy látja, mint minden panel, mostanra az övék is teljesen elöregedett. A külső szigetelés mellett a házra ráférne egy teljes gépészeti felújítás is. Ezek költsége külön-külön is súlyos tízmilliókra rúgna, így megvalósításukra vélhetőleg még sokáig kell várni. Főleg, mivel a háznak jelenleg csak arra van pénze, hogy a folyó költségek számláit kifizesse.

Két tervhez is számít OTP-támogatásra Ivády Lajosné, aki egy 1971-ben épült kazincbarcikai társasház számára írt pályázatot. A négyemeletes, 58 lakásos épület, mint mondja, igen rossz állapotban van, úgyhogy elkélne a segítség. Környezet és életminőség kategóriában pályázott a ház. A vissza nem térítendő támogatásból ki szeretnék cserélni a ház elektromos rendszerét. Ehhez mintegy egymillió-kétszázezer forintra lenne szükségük. Ha az első helyen végeznének, a nyeremény mindezt teljesen fedezné. Teljesen elöregedett a ház lépcsőzete is. Ehhez lépcsőházanként, amiből négy van, 600-600 ezer forintra lenne szükségük (a második díjak egyikére). A társasház egyébként most kezd bele egy mindenre kiterjedő energetikai felújításba, amit még a korábbi panelprogram keretében indítottak el. A teljes szigetelés, a nyílászárók cseréje és a fűtéskorszerűsítés munkálatai most májusban indulnak.

A pályázati anyagot, beszélgetőtársaink elmondása alapján, nem nehéz összeállítani. De ne feledje, kevesebb mint 2 hónap áll a rendelkezésére, hogy Ön és lakóközössége pályázzon és elnyerje a vissza nem térítendő támogatások egyikét. A részletekről itt tájékozódhat: http://www.hazforum.hu/otp-palyazat/

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások