Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Új törvény jöhet a fémlopások visszaszorítására

2012. szeptember 28.

Az utóbbi időben minden napra átlagosan 24 fémlopás jutott, a bűncselekmények csak tavaly 1,8 milliárd forintos kárt okozhattak. A társasházak esetében az ereszcsatornák, a kerítések és a kapuk jelentik a célpontot. Nyáron egy 10 emeletes panel ház bejárati ajtaját vitték el, azóta is ismeretlen tettesek. 

Az anomáliák felszámolására, a kiskapuk bezárására a szaktárca előtt több javaslat is fekszik - írta a Magyar Nemzet. 
A lap kérésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által elkészített összeállítás szerint tavaly 8500 fémlopást regisztráltak. Különösebb változást az idei év sem hozott: január eleje és június vége között 4300 bűncselekményt követtek el a színesfém-tolvajok.

A kimutatás szerint legtöbbször a fővárosból és Pest megyéből jelentettek lopást, de számos eset történt Borsodban is. A rendőrségi tapasztalatok szerint az elkövetők között megtalálhatók a fémlopásra berendezkedett, visszaeső bűnözők csakúgy, mint alkalmi fémtolvajok. Az ellopott távvezetékek, vaskapuk, kültéri szobrok egy részét azonnal külföldre szállítják, másik részét itthoni öntödékbe, vagy illegálisan fenntartott telepekre.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azt közölte: jelenleg is keresik az illegális fémkereskedelem visszaszorítását leginkább szolgáló megoldásokat. A tárca szakemberei a fémtörvény több átfogó módosítási variációját is elemzik, a kiskapukat bezáró javaslatokat most készítik elő.
MTI/THT

 

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások