Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Megkezdődött az avasi paneltűz ügyének tárgyalása Miskolcon - Vádlott a kivitelező is

2012. november 7.

Négy ember ellen emelt vádat az ügyészség a miskolci avasi lakótelepen három ember halálát okozó 2009. augusztus 15-i paneltűz ügyében, a Miskolci Városi Bíróságon kedden kezdődött meg a per tárgyalása.

Miskolc avasi lakótelepén, a Középszer utca egyik társasházának 6. emeleti lakásában csaptak fel a lángok három évvel ezelőtt. A tűz átterjedt a 7. emeletre, ahol egy család három tagja, a 39 éves édesanya, 16 éves lánya és 13 éves fia tartózkodott otthon. Az anya és fia a helyszínen meghalt, lánya négy nappal később a kórházban vesztette életét.

Azt az asszonyt, akinek lakásában felcsaptak a lángok, közveszély okozásával és segítségnyújtás elmulasztásával vádolják, míg a panelépület szigetelését kivitelező cég három munkatársa ellen háromrendbeli, foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés a vád.

Az ügyészség a lakó ellen azért emelt vádat, mert amikor az asszony észlelte a tüzet, sem lakótársait, sem pedig a tűzoltókat nem értesítette, hanem hanyatt-homlok elmenekült, miközben az ajtót nyitva hagyta. A tűz így levegőt kapott, kicsapott a nyitott ablakon, majd megnyújtotta az épület külső hőszigetelését és a 7. emeleti loggiát.

Vádlott lett a ház hőszigetelését 2007-ben kivitelező alvállalkozó, az építésvezető és a művezető. Az indoklás szerint nem megfelelően ragasztották fel a polisztirollapokat, így a szigetelés alatt kialakult huzat olyan magas hőfokú égést idézett elő, hogy könnyűszerrel meggyulladhatott a 7. emeleti loggia.
MTI/THT

 

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások