Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Anyagilag is megtérülhet a szelektív szemétgyűjtés

2013. február 1.

A kommunálisan gyűjtött szemét díja jelentősen növekedni fog az elkövetkező években, ezért anyagilag is megtérülhet a szelektív gyűjtés azoknak, akik odafigyelnek a hulladék szétválasztására.

Így fogalmazott az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés (IKSZ) közleménye a január 29-én Budapesten megrendezett szelektív hulladékgyűjtési kommunikációs szakmai konferenciáról.

A következő évek során várhatóan egész Magyarországon kiépül az a "házhoz menő" szelektív gyűjtési rendszer, amelynek segítségével a gyűjtőszigetes szelektív gyűjtés háttérbe szorul, ezután a legtöbb fajtát, így a fémet, a papírt és a műanyagot, valamint a tejes és gyümölcsleves dobozokat a társasházakban kihelyezett kék és sárga színű kukákba, vagy családi házak esetében különböző színű zsákokban fogják gyűjteni - mondta el Baka Éva, az IKSZ ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Az önkormányzatok már több régióban elkezdték kiépíteni a házhoz menő gyűjtéshez szükséges infrastruktúrát, Budapesten már márciusra átalakulhat a korábbi rendszer. A kommunálisszemét-díj növekedésének hátterében az évek alatt egyre növekvő hulladéklerakási járulék áll, amelyet a lerakók üzemeltetői az elhelyezett szemét mennyisége és fajtája alapján fizetnek. Így a szemétdíj szinten tartása vagy csökkentése csak a szelektív hulladékgyűjtés révén érhető el - vélik a szakemberek.

"Intenzív kommunikációs tevékenység mellett évi két-három százalékos növekedést értünk el az italos kartondobozok szelektív gyűjtésében, így a kilenc évvel ezelőtti két százalékról 21 százalékra nőtt Magyarországon a szelektíven visszagyűjtött tejes és üdítős, többrétegű kartondobozok aránya" - mondta el Baka Éva.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) adatai szerint ma Magyarországon 9,1 millió embernek van lehetősége szelektíven gyűjteni a csomagolási hulladékokat, mégis csupán 1,1 millióan élnek ezzel a lehetőséggel rendszeresen. A szakemberek egyetértenek abban, hogy a szelektív hulladékgyűjtés eddig mindössze lehetőség volt a lakosság számára, ám ez sok esetben kényelmetlen megoldásokkal járt. Ezt az Európai Unió irányelveinek megfelelően a technikai feltételek megteremtése után Magyarországon is a kötelező szelektív gyűjtés váltja fel.

Magyarországon a háztartási hulladékból származó üveg-, fém-, műanyag- és papírhulladék újrahasznosításra történő előkészítésének és újrahasznosításának mértékét a jelenlegi 50 százalékról 80-ra kell növelni 2020-ig az irányelvek szerint.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) és a Zöld Ipar Magazin támogatásával megrendezett konferencián mintegy 60 meghívott helyi kommunális közszolgáltató vállalat, civil és környezetvédő szervezet több mint 100 képviselője vett részt. Az esemény keretében a szakemberek előadásokat tartottak, és megosztották egymással a szelektív hulladékgyűjtés kommunikációja terén elért tapasztalataikat.

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások