Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Tatabányára március 22-én érkezik a Társasházak törvényes és energiahatékony működtetése 2013 konferenciasorozat

2013. március 16.

Szegeden, Gyulán és Tatabányán folytatódik a Társasházi Háztartás szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete által szervezett, 21 várost érintő országos konferenciasorozat, melyen a legégetőbb jogi és műszaki kérdésekre kaphatnak választ a közös képviselők, számvizsgáló és intézőbizottságok tagjai, a lakásszövetkezeti vezetők és a velük érkező, munkájukat segítő aktív tulajdonosok.

A rendezvényen dr. Bék Ágnes, a TTOE elnöke, a lakóközösségek életét befolyásoló, számtalan új jogszabály értelmezéséről szóló előadása után jogi tanácsadás keretében válaszol a helyszínen feltett kérdésekre, így a kérdezők azonnal hozzájutnak a munkájukat megkönnyítő információkhoz.
Alábbiakban olvasható a szegedi program mely, a gyulai és tatabányai programmal együtt ITT tölthető le!


Tisztelt Közös Képviselő! Tisztelt Lakásszövetkezeti Vezető!
Tisztelt Intéző Bizottság! Tisztelt Számvizsgáló!

A Társasházi Háztartás című szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete szeretettel meghívja Önt és munkatársát a

TÁRSASHÁZAK TÖRVÉNYES ÉS ENERGIAHATÉKONY MŰKÖDTETÉSE 2013
című konferenciára, és az
"Energiahatékonysági díjjal elismert épületek - THT TOP 100" című kiadvány bemutatójára

Időpont: 2013. március 22. 10:00 - Regisztráció 9 órától
Helyszín: Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 1. emeleti Új Tanácsterem - Tatabánya, Fő tér 6.

Program:

10.00 Megnyitó - Meichl Mátyás főszerkesztő, THT

10.15 Energiahatékony beruházások banki háttere
Hogyan éljünk a lakóközösségek számára elérhető állami támogatásokkal?

Előadó: Lovasiné Fibik Zsuzsanna - társasházi értékesítési szakértő - OTP Bank NyRt.

10.35 Mikor és milyen szempontok alapján gondoljuk újra lakóközösségünk biztosítását?
Előadó: Groupama Garancia Biztosító Zrt.

10.55 Köszöntő
Schmidt Csaba Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere

11.15 Tisztánlátást segítő tapasztalatok a víz- és hőfelhasználás mérésében
Előadó: Németh Szabolcs értékesítési vezető - MT Méréstechnika Kft.

11.35 Szünet, konzultáció

12.15 Penészedés elkerülése ablaknyitás okozta hőveszteség nélkül
Optimális légcsere szabályozott szellőzéssel az energiahatékonyság jegyében

Előadó : Csullag Tamás műszaki igazgató - Aereco Légtechnika Kft.

12.35 A hőszigetelés során elhanyagolt csomópontok "bosszúja"
Új technológiával a lapostetők hő- és vízszigetelésének fokozásáért

Előadó: Kornya József építész, országos projektvezető - Bayra System Kft.

12.55 Díjmentes távfelügyeleti szolgáltatás társasházak részére
A kamerarendszerek telepítésének és működtetésének szabályai

Előadó: Bakai Ferenc biztonságtechnikai vezető - Monsignore Kft.

13.15 Szünet, konzultáció

13.45 Változó jogszabályok, sokasodó közös képviselői feladatok.
Milyen mulasztások miatt vonhatók anyagilag is felelősségre a közös képviselők?
Átalakult a közigazgatási rendszer. Mit, hol és hogyan intézhetünk 2013-ban?

Előadó: Dr. Bék Ágnes elnök - Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete

14.15 Ingyenes jogi tanácsadás - Kérdezzen Ön is dr. Bék Ágnestől!

A konferencia végén az OTP Bank NyRt. és a Groupama Garancia Biztosító Zrt. jóvoltából,
DÍJMENTESEN átadásra kerül, a 2013 februárjában megjelent - kereskedelmi forgalomban 3.500 forint áron megvásárolható - "Energiahatékonysági díjjal elismert épületek - THT TOP 100"
című, útmutató és társasházi felújítási adatbázis, minden, regisztrációs lapot kitöltő résztvevő számára.

A kiadvány olyan társasházi beruházásokat mutat be részletes adatokkal, melyek például szolgálhatnak a társasházi és lakásszövetkezeti épületek energiahatékony felújítását, műszaki állapotának javítását tervezőknek.

Annak érdekében, hogy az Ön városába megfelelő mennyiségű kiadványt vihessünk, s mindenkinek átadhassuk, kérjük, jelezze előre részvételi szándékát! Tel: 06-20-424-8888, e-mail: tht@tht.hu

Az alábbi adatokkal előre regisztráltak számára a kiadvány a helyszínen garantáltan biztosított:

Az Ön neve:
Város (ahol részt kíván venni a konferencián):
Az Önnel érkező(k) neve:
Az Ön e-mail címe:
Az Ön telefonszáma:

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások