Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

A közös képviselők titkos fegyvere, amivel sorra nyerik az új házakat

2014. augusztus 29.

A tulajdonosok és a közös képviselők között bizonyíthatóan a legtöbb problémát az okozza, hogy a tulajdonosok úgy érzik, nem látják át milyen bevételei és kiadásai vannak a háznak. Azt is nehezményezik, hogy erről jellemzően, csak évente egyszer kerül a kezükbe egy összesítés, ami csak egy légifelvétel a tájról, az is tavalyról.


Nem csoda, ha azokban a házakban, ahol új közös képviselő választásra kerül sor és több jelöltet meghívnak bemutatkozásra, rendre azok nyerik el a megbízatást, akik azzal a felhő alapú társasházkezelő programmal dolgoznak, melyben mindenki, az év bármely napján, helytől és időtől függetlenül nyomon követheti egyenlegét és a ház gazdálkodásával kapcsolatos legfontosabb információkat.

A program 2013 februárban mutatkozott be a THT roadshow-ján, melyet követően a fejlesztők számos visszajelzést és javaslatot kaptak a társasházkezelőktől arra vonatkozóan, hogy mivel tehetnék méginkább könnyebbé, gyorsabbá a mindennapi munkát.
A számos újítás - többek között a lakásszövetkezeti modul - mellett a program egyszeres könyvvitelt támogató modulja is elkészült, amit a fejlesztők, november 20-án, a Közös képviselők napja és Társasházi Expo idején, kiállítóként mutatnak be először a nagyközönségnek.

"Az elmúlt időszakban nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy egy olyan egyszerű, átlátható és könnyen kezelhető könyvelési modult tegyünk az eHázba, mellyel minden eddiginél könnyebb a társasház pénzeszközeinek vezetése. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy rövid időn belül, több mint 10.000 albetét csatlakozott ez eHázhoz. Örömünkre szolgál az a tény is, hogy az elmúlt hónapokban több ügyfelünk jelezte felénk, hogy a társasházi pályázatoknál az eHázzal, mint hozzáadott értékkel nyertek, mely igazolja azon alap felvetésünket, mely szerint a lakók részéről nagyobb bizalmat feltételez az eHáz rendszer használata a társasházkezelők felé." - mondta Schwindt Péter, az eHázat üzemeltető Info Sierra Kft. ügyvezető igazgatója.

Ahhoz, hogy ki tudja próbálni az új modult, kérje ingyenes demo hozzáférését a http://www.ehaz.hu/probalja-ki/ oldalon!

A felkínált négyzetben jelölje azt is, hogy jogosult a THT kedvezményre!

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások