Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Új törvények új feladatok - Rendkívüli taggyűlésen tekintette át a változásokat a TTOE

2013. december 23.

A törvényalkotók által diktált felfokozott tempó a közös képviselők, lakásszövetkezeti vezetők számára is jelentős változásokat hozott, ami kizárja, hogy az eddigi megszokott rutin szerint végezhessék munkájukat. A változásoknak sokan nem örülnek, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete tagjai viszont új lehetőséget is látnak a változásokhoz történő gyors és hatékony alkalmazkodásban. Többek között ez fogalmazódott meg a december 17-én megtartott rendkívüli taggyűlésen.

Nem vitás, hogy a megnövekedett adminisztrációs terhek, a nagyobb felelősség és a várható, fokozott hangulatú közgyűlések, ahol a - minden lakóközösségnek kijutó - mindig mindenbe belekötő tulajdonosok valószínűleg új érvényesülési lehetőséget keresnek majd, sok közös képviselőt elgondolkodtatnak, hogy érdemes-e folytatnia tevékenységét, legalább is az adott házban.

Ez egyben azt is jelenti, hogy megindul a házak egy részének „újraosztása", s ennek a folyamatnak azok a közös képviselők lesznek a nyertesei, akik az önsajnálat helyett hatékony megoldásokat találnak a feladatok megoldásához, hogy energiájukat ne a szélmalomharc eméssze fel. Vagy azért, mert új megbízásokat nyernek el, vagy azért, mert meglévő házaikban megőrzik a nyugodt, szakszerű munkavégzés feltételeit s ezzel a tulajdonosok bizalmát.

Ehhez természetesen tisztában kell lenniük a jogszabályi változásokkal, de ezzel a TTOE tagjai eddig is könnyebben boldogultak, mint szervezeten kívüli társaik, mert elnökük dr. Bék Ágnes a THT-n keresztül és a konferenciákon is folyamatosan tájékoztatja őket a változásokról.
Az utóbbi hetekben hirtelen jött információ-dömping a szokásosnál is gyorsabb cselekvést igényelt, ezért december 17-én rendkívüli taggyűlést hívott össze, hogy a tagságot felkészítse a kihívásokra.

Ezek nem csak a törvényességi felügyelet visszaállításából és a rezsicsökkentés eredményeinek kommunikálásából adódnak, hanem számos más jogszabályi változásból is.
Ezek közé tartozik a
- Gáz csatlakozó vezetékek 19/2012. (VII. 20.) NGM rendeletet
- 2008. évi XL. törvény a földgázellátásról
- 11/2013. (III. 21.) NGM rendelet a gáz csatlakozóvezetékekre, a felhasználói erendezésekre, a telephelyi vezetékekre vonatkozó műszaki biztonsági előírásokról és az ezekkel összefüggő hatósági feladatokról
- A Viziközmű törvény, mellyel kapcsolatban a változások T/13055 szám alatt már elfogadásra kerültek és kihirdetésre várnak.

A társasházi törvényben az „Újra törvényességi felügyeletet kapnak a társasházak!" című cikkünkben idézett változás mellet az alábbiak is módosultak:
- 43/A. §
A közös képviselő vagy az intézőbizottság - többletdíjazás felszámítása nélkül - a rezsicsökkentések végrehajtásához kapcsolódóan tájékoztatja a tulajdonostársakat:
a) Minden hónap 15. napjáig, legalább 45 nap időtartamra kifüggesztve - az 1. sz. mellékletben meghatározott formában és tartalommal - írásban figyelemfelkeltő és a fogyasztók által jól látható módon elhelyezett hirdetmény útján a közös tulajdonú épületrészeket érintő, valamint a 24. § (2) bekezdés b) pontja szerinti - SZMSZ-ben a külön tulajdonon belül nem mérhető - közüzemi szolgáltatások díjai vonatkozásában a rezsicsökkentések eredményeként a társasház tekintetében jelentkező megtakarításokról költségnemenként bontásban,

b) Minden év február 15. napjáig, írásban, a közös tulajdonú épületrészeket érintő és a 24. § (2) bekezd b) pontja szerinti közüzemi szolgáltatások díjai vonatkozásában a rezsicsökkentés egyes közszolgáltatási területeken történ bevezetése óta, az annak eredményeként a tulajdonostárs külön tulajdonú lakása és a nem lakás céljára szolgáló helyisége tekintetében jelentkező megtakarításairól a 24. § (2) bekezdés a) és b) bontja alapján számított költségnem szerinti bontásban és évenként összesítve, és

c) A 35. § (1) bekezdés szerinti időpontig (május 31-ig) és 48. § (1) bekezdés g) pontjában foglaltakról.
(új pont: g) a rezsicsökkentések eredményeként jelentkező megtakarítások összegét költségnemenként és tulajdonostársanként a közös költség megosztásának a szervezeti-működési szabályzatban megállapított szabálya szerinti bontásban)
(2) Ha valamely közüzemi szolgáltató az adott hónapban nem állít ki a társasház számára számlát, úgy az (1) bekezdés a) pontja szerinti tájékoztatásban e költségnem tekintetében elegendő erre a tényre utalni.

(3) Ha a társasház valamely közüzemi szolgáltatás tekintetében nem részesült rezsicsökkentésből eredő megtakarításban, akkor a közös képviselő vagy az intézőbizottság köteles ennek indokát a tájékoztatásban érthető és világos módon szerepeltetni. Ha a társasház a villamos energiát vagy földgázt nem egyetemes szolgáltatás keretében vételezi, akkor a tájékoztatásban azt kell feltüntetni, hogy ezen okból az említett területen a társasház nem jogosult a rezsicsökkentésre.

(4) Az (1)-(3) bekezdés a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv) alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezés.
(5) A fogyasztóvédelmi hatóság eljárására az Fgytv-t kell alkalmazni azzal, hogy a közös képviselő vagy az intézőbizottság tagja az Fgytv. alkalmazásában vállalkozásnak minősül akkor is, ha természetes személy vagy önálló foglalkozásán vagy gazdasági tevékenységi körén kívül eső célból jár el.

(6) Ha a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során megállapítja az (1) bekezdésben foglaltak megsértését, a kiszabott fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére a közös képviselő vagy az intézőbizottság köteles, a társasházat helytállási kötelezettség nem terheli. A bírság megfizetéséért az intézőbizottság tagjainak felelőssége egyetemleges.
(7) Rezsicsökkentés alatt a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. Törvény 9. §-ában foglaltakat kell érteni.

48. § (2) bekezdése módosul:
(2) Az éves elszámolás elfogadása esetén a közgyűlés a közös képviselő vagy az intézőbizottság tárgyévi ügykezelő tevékenységét jóváhagyja. A jóváhagyás nem jelenti az esetleges kártérítési igényről és a fogyasztóvédelmi hatóság 43/A. § (5) bekezdése szerint eljárásáról való lemondást.

A Társasházi törvény illetve a szintén módosult Lakásszövetkezeti törvény, egységes szerkezetben letölthető a www.tht.hu oldalon, mint ahogy az 1. számú mellékletben meghatározott előírás szerinti Hirdetmény is.

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások