Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Módosított útmutató a társasházi és lakásszövetkezeti HIRDETMÉNY kitöltéséhez

2014. március 16.

A 2013. december 31-én hatályba lépett törvénymódosítás következtében a közös képviselő havonta, hirdetményi úton köteles tájékoztatni a tulajdonostársakat a rezsicsökkentésből eredő, társasházat érintő, havi megtakarításokról. Ugyanezen kötelezettség lakásszövetkezet esetén az igazgatóságot terheli.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság annak érdekében, hogy az érintettek a szükséges tájékoztatást a törvényi előírással összhangban, határidőben teljesíteni tudják, honlapján kitölthető hirdetmény mintákat tett közzé. 

Ezeket a THT is fontosnak tartja megosztani olvasóival, ezért a

"Hirdetmény formátum társasházi útmutatóval"
"Hirdetmény formátum lakásszövetkezeti útmutatóval"
"Összefoglaló a társasházi közös képviselők és lakásszövetkezeti igazgatósági tagok részére előírt, a rezsicsökkentéssel kapcsolatos tájékoztatási követelményekről"

címmel megjelentette azokat.
Emellett a szolgáltatóknak szánt, de a fogyasztók számára is fontos információkat tartalmazó alábbi két dokumentumot is ajánlja olvasóinak:

"Kérdések és válaszok az egységes közszolgáltatói számlaképről"
"Ágazat specifikus kérdések az egységes közszolgáltatói számlaképről"

A fent említett öt dokumentum ITT tölthető le!
(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások