Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Növényei sárgulnak, barnulnak, nem tudja mi baj? Segítünk!

2014. október 9.

A selyemfényű-puszpángmoly idén már a fővárosba és az agromerációba is jelentős károkat okozott a buxusokon. Feltehetőleg a küzdelem állandósulni fog ellene. Megfigyelések alapján hazánkban már kora tavasztól őszig károsít. Ennek megfelelően nem lesz eredményes egy növényvédelmi kezelés a kártevő visszaszorítására.

Fontos a védekezés szempontjából minél hamarabb észlelni a lárvák kártételét, mert ilyenkor még lehet ellene tenni. Viszont ahol már általánosan elterjedt ez a kártevő nem lesz könnyű dolga az embernek. A lerágott növények a rákövetkező évben valószínűleg ki fognak hajtani, de a hernyók kártételére is újból számítani kell.

Amennyiben a védekezés nem megfelelő, idővel el fog pusztulni a növény. Sajnálatos módon választani kell majd, hogy vagy a folyamatos permetezések mellett döntünk, vagy esetleg más örökzöld szoliter növényt választunk helyette. Szerencsére hazánkban még nem figyelték meg más növényeken végzett károsítását.

A tuják barnulásával kapcsolatosan nehéz egyértelmű választ adni. Sokan azt hiszik a tuják igénytelen növények és nem kell velük foglalkozni. Ez egy tévhit. Azon kívül, hogy a talaj minőségére igen érzékenyek, a magyarországi klimatikus viszonyok nem kedveznek a tuják telepítésére. A számos élettani tényező mellett, sok betegsége és kártevője is van. Ezek is okozhatják a barnulást, vagy rosszabb esetben akár a pusztulást is.

Ha sárgul-, barnul a gyepünk annak szintén több oka lehet. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a fű a vegetáció során nem csak vizet, de tápanyagot is igényel, más kultúrnövényekhez hasonlóan. Erről nem szabad megfeledkeznünk. Sok esetben azonban ennyi még nem elég. Számba kell venni, hogy a fűnek is több kártevője, és még több kórokozója van.
Szaktanácsadóinkat a www.gazdabolt.hu oldal szaktanácsadás menüpontjában éri el. Lehetőség szerint csatoljanak fényképet és a probléma vázolása után fogunk tudni segítséget nyújtani Önöknek.

Ujvári Péter
növényorvos

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások