Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

LEGYEN OTT ÖN IS AZ ÉV LEGNAGYOBB TÁRSASHÁZI RENDEZVÉNYÉN, AZ V. KÖZÖS KÉPVISELŐK NAPJA ÉS TÁRSASHÁZI EXPÓN!

2014. november 2.

A Társasházi Háztartás és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete 2014. november 20-án rendezi az V. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expót, ahol a színvonalas szakmai előadások mellett azok a gyártó és szolgáltató cégek is hangsúlyos szerepet kapnak, melyek a lakóközösségek számára megbízható termékeket, szolgáltatásokat biztosítanak.

Ők tisztában vannak azzal, hogy ebben a zárt szakmai körben rövid idő alatt híre megy annak, ha a megrendelői elvárások nem teljesülnek, s ezzel "kiírják" magukat a felkérhető piaci szereplők köréből, de azt is tudják, hogy minőségi termékek illetve munka esetén olyan elismerésre tehetnek szert, ami semmilyen reklámmal nem érhető el.
Ez egyben garancia is a közös képviselők számára arra, hogy a KKN-en kiépített kapcsolatokkal bátran állhatnak lakóközösségeik elé.

A konferencia programját - melyen szó lesz a várhatóan novemberben kiírásra kerülő újabb, immár jelentős forrásokkal induló épületenergetikai pályázatokról is - október végén tesszük közzé honlapunkon, illetve hírlevelünkben.

Időpont:
2014. november 20.

Helyszín:
Lurdy Ház (Budapest IX., Könyves Kálmán krt. 12-14. I. emelet, Konferencia Központ)

A konferencia programja 10.00-kor kezdődik és előreláthatóan 17.00-ig tart. 

Az előzetesen bejelentkezettek helyszíni regisztrációja 8.30 órakor indul, így látogatóink, a korai érkezéssel elkerülhetik az 1000 érkező miatt várható sorbanállást, a konferencia kezdetéig pedig konzultálhatnak a kiállító cégek képviselőivel!

Részvétel:

Az V. Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo a THT és a TTOE nyílt napja, ezért a részvétel DÍJMENTES, de előzetes jelentkezéshez kötött
A jelentkezés csak a visszaigazolással válik érvényessé!

Ha a visszaigazolást a jelentkezését követő három napon belül nem kapta meg, kérjük, jelezze a kkn2014@tht.hu e-mail címen!

Hozza magával a rendezvényre azt a társasház ügyei iránt érdeklődő, s fejlődését szívén viselő tulajdonost is, aki munkájában segítségére lehet!

Jelentkezni lehet:
2014. november 18. (kedd) 17.00-ig, illetve a maximális létszám (1000 fő) eléréséig, a következő adatok megadásával:
- jelentkező(k) neve
- város
- az Ön telefonszáma
- az Ön e-mail címe

e-mailben: kkn2014@tht.hu
telefonon: 06 20-424-8888 (munkanapokon 9-17 óra között)

A jelentkezéseket az 1000 fős terem befogadóképességének eléréséig tudjuk elfogadni.
Küldje el jelentkezését már MOST!
(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások