Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Miért alhat nyugodtan, ha részt vett a Közös Képviselők napja és Társasházi Expón?

2015. november 20.

Az év legnagyobb országos társasházi rendezvényén a résztvevők különleges helyzetben vannak, mert egy olyan szakmai közösség részévé válnak, akikkel szemben egy nagyon egyszerű ok miatt a több mint ötven kiállító cég egyike sem kockáztathatja meg a hibás szolgáltatást.

Ez az ok pedig az, hogy a THT 15 éves működése alatt kiderült, hogy a konferenciák résztvevői nem csak az előadóktól tanulnak, hanem egymástól is.

A pozitív és negatív tapasztalatokat egyaránt megosztják egymással, s ha egy cég szakszerű és korrekt munkát végzett háza számára, akkor máris tovább ajánlja olyan valakinek, aki hasonló feladat megoldása előtt áll.

A hibásan teljesítők viszont rövid időn belül, az ország minden városában kikerülnek a megbízható cégek sorából.

Ez az öntisztító rendszer garantálja, hogy a THT-TTOE rendezvényeken megjelenő cégek – akiknek 80 százaléka visszatérő kiállító, tehát valóban kiállta az idők próbáját – miatt nyugodtan alhatnak az őket választó lakóközösségi képviselők.

Ez pedig nem csak az alvás minősége miatt fontos számukra, hanem azért is, mert ha egy több milliós beruházás kudarcba fullad, akkor annak egyik borítékolható következménye a közös képviselő leváltása. Így tehát egy jó cég nem csak a lakóközösség életminőségének javulását tudja biztosítani, hanem a közös képviselő állását is.

Ezek a cégek már felismerték azt is, hogy a közös képviselők, intézőbizottsági tagok, számvizsgáló bizottsági tagok, illetve lakásszövetkezeti vezetők egyre képzettebb, hozzáértőbb partnerek, akik lépést tartanak a jogszabályi és technológiai változásokkal, s egyre több információ birtokában hozzák meg döntéseiket, így csak magas színvonalú szolgáltatásokkal tudják elnyerni bizalmukat.

Legyen Ön is része ennek a szakmai körnek, s élvezze az ezzel járó előnyöket!


(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások