Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Mától könnyebb hitelhez jutni

2016. május 2.

Mától könnyebb hitelt felvenni, lazul ugyanis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jövedelemarányos törlesztőrészletre (JTM) vonatkozó szabályozása. Az alapvető szabály megmarad, ha az adós igazolt nettó havi jövedelme nem éri el a 400 ezer forintot, csak annak 50 százalékáig, ha azt meghaladja, akkor a 60 százalékáig mehetnek fel a havi törlesztőrészletek az összes hitel esetében.

Az ötévesnél hosszabb kamatperiódusú jelzáloghiteleknél viszont a törlesztőrészletet most már nem 100, hanem csupán 85 százalékos súllyal veszik majd figyelembe, vagyis nő a hitelképességük azoknak, akik ilyen lakáshitellel rendelkeznek. Szintén lazítás, hogy 200 ezerről 300 ezer forintra nő azoknak a hiteleknek a maximális összege, amelyeknél nem kell vizsgálni az adós jövedelmét. Ez a folyószámla- és kártyahitelek évi egyszeri felülvizsgálatánál lehet érdekes.
A szakértők szerint főleg a fogyasztási hiteleket vetette vissza a 2015 elején bevezetett JTM-szabályozás. A nagyobb összegű személyi kölcsönök és a magasabb hitelkártyakeretek estek áldozatul a szabályozásnak. Korábban a Világgazdaságnak arról nyilatkoztak hitelintézetek, hogy a fedezetlen hitelezés volumenét akár 20-25 százalékkal is visszavethette ez a szabály. Az új fogyasztási hitelek mennyisége egyébként ennek ellenére sem csökkent tavaly óta.
vg.hu
(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások