Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

Két új szolgáltatás a Generalitól, ami nagyban megkönnyíti a társasház életét!

2018. április 7.

A Generali február 23. óta már a vízóra elfagyásának költségeit is állja évente 50 000 Ft-ig a Vízkár Plusz csomagja keretében, emellett a dugulás és csőtörés nemcsak az épületen belül, hanem a biztosított telek területén is fedezetben van. Természetesen továbbra is a csomag részét képezi a duguláselhárítás és a vízveszteség megtérítése, illetve a csővezeték pótlási költsége.

Ha tavasz, akkor viharok! Egy-egy vihar után az életveszélyessé váló ágak szakszerű eltávolítása, illetve elszállítása is komoly költséget jelenthet a háznak a konténerbérléstől kezdve az ágak feldarabolásáig. Jó hír, hogy a Házőrző biztosítás kínálatába bekerült a kerti veszélytelenítés, ami a villámcsapás, vihar, hónyomás és jégverés által szétszórt növényi törmelék eltávolításában óriási segítség a társasházak számára.

Ha már korábban kötött Házőrző biztosítást, érdemes aktualizálnia a szerződését, hiszen a módosításnak köszönhetően hozzájuthat az új szolgáltatásokhoz. Ha még nincs Generali társasház biztosítása, érdemes megkötni 2018. június 30-ig, mert az első két hónap ajándék! 
(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások