Barion Pixel
Hír ajánlása
Feladó neve
Feladó e-mail címe
Címzett neve
Címzett e-mail címe

A nap, ahol minden a társasházak előtt álló feladatok megoldásáról szól

2018. május 3.

A nap, ahol minden a társasházak előtt álló feladatok megoldásáról szól. Ez a Közös Képviselők Napja és Társasházi Expo (KKN) jelmondata, ami nem csak jól hangzó állítás, hanem a Társasházi Háztartás szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének ígérete is.

Az, hogy a résztvevők elégedettek-e az ígéret betartásávalával, az olyan kérdés, ami csak utólag válaszolható meg, de ha arra gondolunk, hogy ez a rendezvény a 2000-ben alapított THT, 2004. áprilisában megtartott, 37 fős, első önálló konferenciának a „jogutódja", s az utóbbi hét évben alkalmanként már több mint ezren vettek részt rajta, akkor megkockáztatható, hogy az elvárásoknak sikeresen igyekezett megfelelni.

A sok hasznosítható műszaki és pénzügyi információ mellett minden évben elmaradhatatlan program a jogi tanácsadás és konzultáció, mely a rendezvény különösen érdekes része, hiszen azon minden résztvevő azonnal megkapja kérdésére a választ, s úgy mehet haza, hogy másnap hozzá is kezdhet a probléma megoldásához. Ilyenkor azok is éberen figyelnek, akik valamilyen szerencse folytán éppen nem küzdenek komolyabb problémákkal, mert tudják, hogy ami egy másik társasházban, lakásszövetkezetben előfordul, azzal bármikor ők is szembe kerülhetnek.

Csak javasolni tudjuk, hogy a résztvevő lakóközösségi képviselők minél több olyan tulajdonost hozzanak magukkal a KKN-re, akik aktívan részt vesznek a ház ügyeinek intézésében, hogy lássák, mennyire sokrétű ismeretekre van szükség ahhoz, hogy szakszerűen láthassák el feladatukat és feleljenek meg a tulajdonosi igényeknek. Ha erre sikerül felhívni a figyelmüket - márpedig egy közel két órás kérdés-felelet blokk garantáltan komoly nyomokat hagy bennük - akkor jó eséllyel támaszkodhatnak rájuk a közgyűlések meddő vitáinak lezárásában is.

A KKN másik nagy hozadéka, hogy az aktuális műszaki feladatok megoldásához több mint ötven céggel alakítható ki kapcsolat, akik egyetlen más fórumon sem fordulnak elő ilyen létszámban, ráadásul a THT-TTOE rendezvények rendszeres kiállítóiként tisztában vannak azzal, hogy a jó és a rossz hírek is gyorsan eljutnak róluk a képviselőkhöz, méghozzá az ország minden szegletébe, ami jelentős mértékben csökkenti a megbízással járó kockázatot és segít a tulajdonosok bizalmának megtartásában.

Vegyen részt Ön is a IX. KKN-en 2018. november 15-én!

Program és díjmentes jelentkezés 2018. szeptember 20-tól, melyről hírlevélben is értesítjük Önt. Ha még nem regisztrált oldalunkon, ITT megteheti.

(c) Társasházi Háztartás 2024 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások