pályázatok

2,5 millió forint az otthoni energiatárolásra – indul az Otthoni Energiatároló Program

Új támogatási lehetőség nyílik 2026 februárjától azoknak a háztartásoknak, amelyek szeretnék jobban kihasználni a megtermelt napenergiát, csökkentenék villanyszámlájukat és növelnék energiafüggetlenségüket. Az Otthoni Energiatároló Program keretében akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is elérhető energiatároló telepítésére.

2,5 millió forint az otthoni energiatárolásra – indul az Otthoni Energiatároló Program

Az Otthoni Energiatároló Programot az Energiaügyi Minisztérium megbízásából a Nemzeti Energetikai Ügynökség Zrt. hirdette meg. A cél, hogy a háztartásokban megtermelt zöldenergia minél nagyobb arányban helyben kerüljön felhasználásra, ne pedig a hálózatba kerüljön visszatáplálásra.

Kik pályázhatnak?

A támogatás magánszemélyek számára érhető el, akik magyar adóazonosító jellel rendelkeznek, a beruházás helyszínével azonos állandó lakóhellyel bírnak, és tulajdonosai, haszonélvezői vagy lakáscélú lízingelői az érintett ingatlannak. A program családi házakra, osztatlan közös tulajdonú, önálló lakóegységekre, valamint legfeljebb hatlakásos társasházak lakásaira terjed ki. Fontos korlát, hogy az ingatlanban nem folyhat gazdasági tevékenység, és a beruházás nem valósulhat meg hatlakásnál nagyobb társasházban.

A támogatás vissza nem térítendő, a beruházás elszámolható költségeinek akár száz százalékát fedezheti, de legfeljebb 2,5 millió forintig. Amennyiben a tényleges költség ennél alacsonyabb, úgy értelemszerűen csak a valós összeg számolható el. Ha viszont a fejlesztés drágább, a különbözetet önerőből kell biztosítani. A program lényege, hogy az energiatároló önállóan is támogatható, míg a napelemek és az inverterek csak az energiatárolóval együtt számolhatók el, meglévő napelemes rendszer esetén pedig a termelőkapacitás bővítése már nem része a támogatásnak.

Műszaki feltételek

Műszaki szempontból lényeges feltétel, hogy az energiatároló legalább 10 kWh névleges kapacitású legyen, és kizárólag a napelemes rendszer egyenáramú oldalához, hibrid inverteren keresztül csatlakozhat. A program nem támogatja a szigetüzemű rendszereket, vagy az utólagos, váltakozó áramú oldali akkumulátoros megoldásokat. Új rendszer építése esetén az inverter maximális teljesítménye 5 kW lehet, meglévő rendszer fejlesztésénél pedig a hálózati csatlakozási szerződésben szereplő érték a mérvadó.

A pályázatok benyújtása 2026. február 2-án 10 órakor indul, kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapus azonosítással. A jelentkezés kétlépcsős: először a pályázati szakaszban kell regisztrálni és adatokat megadni, majd a sikeres elbírálást követően az igazolási szakaszban kerül sor a kivitelezővel kötött szerződés és a szükséges dokumentumok benyújtására. A beruházás megkezdését a támogató kifejezetten a támogatói okirat kézhezvétele után javasolja, mivel a korábban elindított fejlesztések nem támogathatók.

A kivitelezést kizárólag a programban regisztrált és jóváhagyott kivitelező végezheti, akinek kiválasztása a pályázó felelőssége. A megvalósításra a támogatói okirat hatályba lépésétől számítva legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre, ezt követően pedig fenntartási kötelezettség terheli a beruházást.

A pályázathoz kapcsolódó részletes dokumentumok, mellékletek és útmutatók a Nemzeti Energetikai Ügynökség (NEÜ) oldalán érhetők el, míg az általános tájékoztatás a https://kormany.hu/otthonienergiatarolo felületen zajlik. Kérdés esetén a NEÜ ügyfélszolgálata telefonon és e-mailben is segítséget nyújt a pályázóknak.

Összes cikk a rovatban

Partnereink

26 partner

Maradjon naprakész a THT előfizetéssel!

Nyomtatott lap, digitális tartalom és exkluzív szolgáltatások egy helyen.

Előfizetés részletei
THT szaklap címlapTHT szaklap címlap

Webáruház

Szaklapok, szakkönyvek és hasznos kiadványok egy kattintásra.

Webáruház megnyitása