Barion Pixel

2025. január végi örömhír: megemelkedik az ÁFA alanyi adómentesség határa - THT Jogszabályfigyelő

2025. január 27.
jog.jpgMegjelent a Kormány 5/2025. (I. 25.) Korm. rendelete az alanyi adómentesség választhatóságára jogosító értékhatár emeléséről, mely szerint 2025. január 1-től megemelkedik az ÁFA alanyi adómentesség határa.

2025. január 1-jétől 6 millió forinttal, 12 millióról 18 millió forintra emelték az ÁFA alanyi adómentesség határát.

A kormányrendelet szövege pontosan úgy szól, hogy a változtatás azokra a vállalkozásokra vonatkozik, amelyek „összes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása fejében megtérített vagy megtérítendő ellenértéknek - forintban kifejezett és éves szinten göngyölített - összege

a) sem a 2024. naptári évben ténylegesen,

b) sem a 2025. naptári évben észszerűen várhatóan, illetve ténylegesen nem haladja meg a 18 000 000 forintnak megfelelő pénzösszeget".

Tehát akiknek az árbevétele tavaly 12-18 millió forint között volt, idén azoknak sem kell áfás nyugtát vagy számlát kiállítaniuk.

Az áfatörvénytől eltérően február 28-ig nyilatkozhatnak, ha ezt a lehetőséget választják, és kivételesen az a szabály sem érvényes, hogy aki az összeghatár túllépése miatt elvesztette az áfamentességét, az az alanyi adómentesség választására vonatkozó joggal a megszűnés évét követő második naptári év végéig nem élhet újra.

További híreink


Ezek a költségek nőttek infláció feletti mértékben a társasházakban 2024-ben 2025. február 18.
inflacio_tarsashaz.jpgA THT és az eHÁZ közös, országos szintű, 5609 társasház anonim adatai alapján készült felmérés rávilágított arra, hogy a társasházak fenntartásával kapcsolatos költségek jelentős emelkedést mutattak 2024-ben. Az adatok szerint a drágulás az egyes költségelemeknél különböző mértékű volt, egyes tételek infláció felett, mások annál is jelentősebben nőttek.

Még mindig hatályosak egyes veszélyhelyzeti rendelkezések: ezért dobják vissza sokszor a felszámolási eljárást is 2025. február 18.
jog.jpgA SARS-CoV2 koronavírus járvány terjedésének megelőzése, illetve a járvány által okozott hátrányos következmények elhárítása érdekében számos veszélyhelyzeti, illetve átmeneti intézkedés született a magyar jogalkotásban. Az átmeneti jogszabályok egy része azóta hatályát vesztette, azonban még mindig vannak olyan rendelkezések, melyek bizonyos jogi eljárásokban a mai napig hatályban vannak - és könnyen eshetünk abba a hibába, hogy figyelmen kívül hagyjuk őket, hiszen a vírus a köztudatban már ősi történelem.

Szerkesztői levél: Teljes a káosz a társasházi földhivatali nyilvántartás kapcsán 2025. február 13.
Fogalmam_sincs.jpgA Társasházi törvény (Tht.) szerint idén május 1-jéig minden közös képviselőnek, vagy intézőbizottsági elnöknek köteles földhivatali nyilvántartásba vetetnie magát, mert május 2-ától csak így láthatja el a közösség ügyeinek intézését. A 6, azaz hat év óta húzódó ügy, feladat kapcsán rengeteg, egymásnak ellentmondó hír, nyilatkozat, állásfoglalás látott az elmúlt hetekben napvilágot, ráadásul a regisztráció nélkül január 15-étől albetétenként 4.800 Ft-ot gombol le a közös képviselőkről a földhivatal tulajdoni lap bekérésnél.

7 százalékkal nőtt a közös költség 2024-ben 2025. február 11.
forint.jpgMíg 2022-ról 2023-ra közel 15 százalékkal (14,89) nőttek a közös költségek, addig a tavalyi évben - az előrejelzéseket némileg alulmúlva - átlagosan 7 százalékkal (6.97) többet kellett fizetni a közös költségekre a magyarországi társasházakban. A THT és az eHÁZ közös, országos, 5609 társasház anonim adatai alapján készült felméréséből az is kiderült, hogy tavaly nemhogy nőtt volna a közös költség kintlévőség, hanem a kutatásban részt vett társasházakban több közös költséget fizettek be a tulajdonosok 2024-ben, mint amennyit előírtak a számukra.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Két éve nem látott magasságokba emelkedett a gáz ára 2025. február 17.
Gazrozsa.jpgAz elmúlt 12 hónap során a gázár megduplázódott, miközben az európai gáztárolók töltöttségi szintje jóval alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. Az irányadó TTF határidős szerződés ára hétfőn 58,75 euróra emelkedett megawattóránként az amszterdami tőzsdén, ami a legmagasabb érték 2023 februárja óta. Az emelkedés hátterében a várható hideg időjárás, a csökkenő tárolói készletek, valamint a folyamatosan magas nagykereskedelmi árak állnak.

Dr. Kiss Balázs Károly, a TSZOE elnökének nyílt levele a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara részére 2025. február 14.
Dr.KissBalazsKaroly.jpgA társasházkezelői szakma helyzete az elmúlt években egyre aggasztóbbá vált. Az elavult jogszabályi környezet, az érdemi állami beavatkozás hiánya, valamint az átgondolatlan és nehezen végrehajtható törvényi előírások súlyos terheket rónak a társasházak közösségeire és az őket képviselő szakemberekre. Ezen kihívások kezelése érdekében a Társasházak és Számvizsgálók Országos Egyesülete (TSZOE) sürgeti a társasházkezelői kamara mielőbbi megalakítását. Dr. Kiss Balázs Károly, a Társasházak és Számvizsgálók Egyesületének elnökének nyílt levele.

THT konferencia március 13-án, a Lurdyban.: Társasházak és társasházkezelő cégek 2025-ben – Hogyan működtessük törvényesen, hatékonyan és biztonságosan? 2025. február 14.
thtkonferencia.jpgA társasházak működését érintő jogszabályi környezet évek óta változatlan, miközben a társasházkezelők és a közös képviselők nap mint nap egyre nagyobb kihívásokkal szembesülnek. A helyzet megoldása érdekében 2025. március 13-án, Budapesten, a Lurdy Házban kerül megrendezésre a THT - Társasházi és ingatlanpiaci szaklap nagyszabású konferenciája „Társasházak és társasházkezelő cégek törvényes, hatékony és biztonságos működtetése 2025-ben" címmel.

Olaszország: minden harmadik háztartásnak gondot okoz az energiaszámlák fizetése 2025. február 12.
energiaar.jpgIdén újabb áremelkedések várhatók Olaszországban az elektromos áram és a földgáz számláit illetően. Az energiaügyi hatóság, az Arera bejelentette, hogy az elektromos áram ára a 2024. negyedik negyedévéhez képest 18,2%-kal emelkedik, míg a gáz ára is további növekedést mutathat a november és december közötti 2,5%-os emelkedés után.

Az idegenforgalmi adó (IFA) változásai 2025-ben 2025. február 9.
rovid_tavra_kiveheto_szallas.jpg2025-ben a legtöbb településen változatlan maradt az idegenforgalmi adó, azaz röviden: az IFA. Ugyanakkor bizonyos helyeken, ahol korábban nem szedtek díjat a vendégéjszakák után, most bevezették ezt az adót, máshol a meglévő összegeket növelték. Az idegenforgalmi adó felső határa 2025-ben 804,5 forint vendégéjszakánként, de az önkormányzatok saját hatáskörben határozzák meg az alkalmazott összeget ezen belül. Az új adatok szerint több település 2025. január 1-jétől 800 forintra emelte az idegenforgalmi adót. Fontos megjegyezni, hogy két településen eltörölték ezt az adót, egy helyen pedig mérsékelték annak mértékét.

Kitekintő: Írország - A legtöbb 25 éves még mindig otthon él 2025. február 9.
Dublin.jpgEgy felmérés szerint az ír 25 évesek 62%-a még mindig a szüleivel él. Ennek elsődleges oka az anyagi nehézségek és a lakáspiachoz való hozzáférés. Az Ír Központi Statisztikai Hivatal (CSO) egy célzott felmérése azt is kimutatta, hogy a válaszadók 34%-a nehézségekkel küzd a megélhetés terén, míg több, mint minden huszadik megkérdezett (5%) azt mondta, hogy komoly gondot okoz számára a mindennapi megélhetés biztosítása.

Milyen arányban kell megszavazni a lépcsőházi radiátorok leszerelését? - Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre 2025. február 9.
dr.Kiss_Balazs_Karoly.jpgAdott egy 3 lépcsőházból álló, összesen 54 lakásos társasház. Az eredeti kialakítás szerint a lépcsőházak földszintjén 2-2 közepes méretű radiátor fűtötte az egyébként 6 emeletnyi lépcsőházat. Az egyes földszinti tárolóhelyiségek is rendelkeztek radiátorokkal. A lakáson belüli radiátorokat az idén termosztatikus szelepekkel és fűtési költségmegosztókkal láttuk el. A helyszínen dolgozó, az épületet jól ismerő épületgépész szakemberek javasolták a lépcsőházi és tárolóban elhelyezett radiátorok megszüntetését, azok leromlott általános állapota és pazarló mivolta miatt (az épület még az olcsó szovjet gáz érájában épült). A lépcsőházat a lakások felől érkező hő legalább egy nagyságrenddel nagyobb mértékben fűti, mint a földszinti, több esetben már évek óta amúgy is elzárt radiátorok. A tulajdonosok többsége támogatná a leszerelést, ahogy én is. Van azonban egy hangos kisebbség, akik ragaszkodnak az eredeti kialakításhoz. Arra hivatkoznak, hogy az épületet így tervezték, és az akkori gépészek számoltak a szóban forgó radiátorokkal is. Szerintük a ritkán előforduló mínusz 20-25 fokos hidegek esetén a radiátorok nélkül csövek fagyhatnak el. Ez képtelenségnek tűnik. Sok épület eleve nem rendelkezik lépcsőházfűtéssel, és a környékbeli hasonló épületek közül is a legtöbben leszerelték már a közös területen található fűtőtesteket. Milyen szavazati arány kell a leszereléshez? Születhet-e olyan döntés, hogy csak egy lépcsőházban maradnak a radiátorok (SZMSZ-t is módosítanánk)? Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

Februári LAKOSSÁGI PÁLYÁZATOK 2025. február 6.
csaladban.jpgA THT - többek közt - figyeli a LAKOSSÁGNAK szóló önkormányzati pályázatokat is. Cikkünkben előfizetőink a februárban aktuális, magánszemélyek életének megkönnyítésére kiírt fővárosi pályázatokat találják meg.

Változások a helyi adók vonatkozásában 2025-ben 2025. február 9.
csaladi_hazak.jpgBelföldi utazás során az idegenforgalmi adóval (azaz az IFA-val) gyakran találkozhatunk, de emellett számos más helyi adófajta is módosult 2025-ben. A változások érintik a vagyoni típusú adókat, például az építmény- és telekadót, valamint a kommunális jellegű adókat, mint a magánszemélyek kommunális adója, a helyi iparűzési adó és a települési adó. Ebben a cikkünkben a helyi adónemek körüli idei változásokat nézzük meg.

Lakhatási és ingatlanos témákat is érintett a február 6-ai Kormányinfó 2025. február 6.
20220908_Gulyas_Gergely.pngA 2025. február 6-i kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter több témát is érintett, ezek közül a lakhatással kapcsolatban a következő lényeges információk hangzottak el.

Megvannak az első lomtalanítási időpontok Budapesten! 2025. február 6.
lomtalanitas.jpgA MOHU közzétette a 2025-ös budapesti lomtalanítás első időpontjait. A korábbi gyakorlattól eltérően mostantól a lomtalanítási dátumokat az FKF helyett a MOHU teszi közzé. Az eddig nyilvánosságra hozott információk szerint a XXI. kerületben (Csepel) és az I. kerületben márciusban kerül sor a lomtalanításra.

Petíció indult a közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása érdekében - melyet a TSZOE is támogat 2025. február 6.
Jegyzokonyvhitelesites.jfifAz ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény 2025. január 15-i hatállyal módosította a tulajdoni lap másolatba való betekintés lehetőségét is. Ez a törvényi szabályozás igen hátrányosan érintette a társasházakat, és a velük együtt a közös képviselőket, ezért a TSZOE is támogatja a kezdeményezést.

Februári TÁRSASHÁZI PÁLYÁZATOK 2025. február 5.
Ki_fizet.jfifA THT rendszeresen kigyűjti a társasházakat, lakásszövetkezeteket érintő önkormányzati pályázatokat. A februárban elérhető pályázatokat a cikkünkben találják meg előfizetőink.

Nem olcsó, nem könnyű, de nagyon megéri: Így turbózd fel ingatlanod árát 2025. február 5.
falathelyezes.jpgA zenga.hu ingatlankereső oldal adatai szerint a felújított ingatlanok jelentősen magasabb áron értékesíthetők Magyarországon. Egy felújított ház átlagosan 44%-kal, míg egy felújított lakás 32%-kal drágább, mint egy felújítandó állapotú. Azaz, az eladóknak mindenképpen érdemes megfontolniuk az ingatlanjuk felújítását az értékesítés előtt.

THT podcast: Biztosítók kerekasztala 2025. február 5.
podcast3.pngRésztvevők: Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., Allianz Hungária Zrt., Generali Biztosító Zrt., Netrisk Magyarország Kft., Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe. A felvételsorozat következő része a THT által 2024. október 17-én rendezett XV. KÖZÖS KÉPVISELŐK NAPJA ÉS TÁRSASHÁZI EXPO előadásaiból.

Írásbeli szavazás érvényessége - Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre 2025. február 4.
dr._KBK_f_v_tht.jpgTársasházunk nem rendelkezik SZMSZ-el. A közös képviselő az eHáz rendszerén keresztül 2024. szeptember 11-én szavazásra bocsátotta az alábbi kérdést. "Szeretné-e a társasház tovább vinni az XY elleni fizetési meghagyást bírósági perig a kiküldött anyag alapján?" Számvizsgáló bizottsági vélemény nem volt csatolva, és 5-6 tulajdonos nem rendelkezik az eHáz rendszeréhez hozzáféréssel. A szavazás határideje: 2024. szeptember 20-a volt. A szavazáson az eHáz rendszerén keresztül 14.300,25/100.000 tulajdoni hányad vett részt. A szavazás 7841,25/100.000 tulajdoni hányad: igen, 3571/100.000 tulajdoni hányad: nem, 2888/100.000 tulajdoni hányad: tartózkodom szavazati aránnyal zárult. A közös képviselő 2024. szeptember 24-én a szavazás eredményéről az alábbiak szerint tájékoztatta a tulajdonostársakat: "2024/09/24/1. sz. határozat: mivel a szavazáson résztvevő tulajdonosok tulajdoni hányada nem érte el az 50+1%-ot így a szavazás érvénytelen." Kérdésem: írásbeli szavazásnál meg kell lennie az 50+1 %-nak? Ha szükséges az 50+1 %-os arány, akkor arról a közös képviselőnek tájékoztatnia kellett volna-e az írásbeli szavazás kiírásakor a tulajdonostársakat? Helyesen járt el a közös képviselő? Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője válaszol az olvasói kérdésre.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások