Brüsszel, 2026. november 10.
A Housing at the Heart of Europe című brüsszeli ülést a Confedilizia olasz ingatlantulajdonosi érdekképviselet szervezte, házigazdája Marco Falcone európai parlamenti képviselő volt. Az ülést Michele Esposito, az ANSA újságírója moderálta. A tanácskozáson az Affordable Housing Act néven ismert, COM(2026) 599 számú bizottsági javaslat várható hatásait, a lakhatási válság okait és a lehetséges megoldásokat tárgyalták.
A javaslat tárgyalása még folyamatban van. A tervezet többek között a rövid távú lakáskiadást, illetve a nem elsődleges lakóhely céljára történő ingatlanszerzést és -használatot érintő korlátozások értékelési keretét határozná meg. A Bizottság tájékoztatása szerint nem kötelezné a településeket korlátozások bevezetésére, és nem teremtene a nemzeti jogtól független új beavatkozási jogköröket: a nemzeti jog alapján bevezethető intézkedések indokoltságára és arányosságára állapítana meg közös követelményeket.
A szabályozás mellé több lakás és megfelelő források kellenek
Marco Falcone megnyitójában a lakáshiányt közös európai problémaként írta le, amelynek kezeléséhez több politikai erő együttműködésére van szükség. A helyi és tagállami igények figyelembevételét az uniós szintű gondolkodással kapcsolta össze.
Antonella Sberna, az Európai Parlament alelnöke a magántulajdon védelmét, a lakáskínálat bővítését segítő szabályozási egyszerűsítést és az ezekhez szükséges finanszírozást hangsúlyozta. A tervezetet azért bírálta, mert megítélése szerint az erős szabályozási előírásokat nem kísérik megfelelő pénzügyi eszközök.
Egyetlen mutató nem írja le a lakhatási nehézségeket
Luciano Monti professzor, a Luiss School of Government szakértője mind a 27 uniós tagállamot vizsgáló elemzést mutatott be. A kutatás két kérdésből indult ki: a lakásárak és a jövedelmek aránya mennyire képes leírni a lakhatási válságot, illetve a tervezett intézkedések valóban a problémák okaira adnak-e választ.
Monti szerint a lakhatási nehézségek többdimenziósak. A vásárlás megfizethetősége mellett számít a hitelhez jutás, a bérleti díjak terhe és a lakáskörülmények minősége is. Az előadó az eltérő területi szintű adatok összekapcsolását is kifogásolta: ha egy szűkebb térség lakásárait egy nagyobb régió jövedelmi adataival vetik össze, a kapott mutató elfedheti a helyi különbségeket.
A bérleti díjak és a jövedelmek összehasonlításánál Magyarországot is megemlítette Portugália és Lengyelország mellett. A bemutatott megközelítés arra figyelmeztetett, hogy ugyanaz az ország eltérő képet mutathat attól függően, a lakhatás melyik oldalát vizsgálják. A kutató ezért több mutató együttes használatát javasolta.
A helyi különbségek a rövid távú kiadásnál is számítanak
Monti a rövid távú lakáskiadás szerepét is vizsgálta. Álláspontja szerint ez a tevékenység a turisztikai városokban hozzájárulhat a lakhatási feszültséghez, az európai lakásválság alapvető problémáját azonban a kereslet és a kínálat eltérésében látja. A szociális és megfizethető lakások kínálatának bővítését sürgette, felhívva a figyelmet a tagállamok közötti jelentős különbségekre.
Az előadásban idézett, 2025-ös JRC-elemzés a teljes lakásra szóló Airbnb-hirdetések számát az uniós lakásállomány mintegy 1,2 százalékára becsülte. Ez jelentős területi különbségeket fed el: egyes turisztikai célpontokon és városrészekben jóval magasabb lehet az arány. Az európai átlag ezért önmagában nem dönti el, egy adott településen mekkora a rövid távú kiadás szerepe a lakhatási nehézségekben.
Denis Nesci európai parlamenti képviselő ugyancsak a megbízható adatok és a területi sajátosságok fontosságát hangsúlyozta. Felvetette, hogy a rövid távú kiadásról már bevezetett adatgyűjtési rendszer tapasztalatait is értékelni kellene az újabb szabályok kialakításánál. A szezonális turizmus által erősen érintett településeken különösen félrevezető lehet, ha egyetlen arányszámból próbálnak következtetni a helyi lakhatási igényekre.
A magántőke és a meglévő lakások is részei a megoldásnak
Salvatore De Meo európai parlamenti képviselő a magánszereplők bevonása mellett érvelt. Korábbi önkormányzati tapasztalataira hivatkozva a használaton kívüli lakások hasznosítását, a köz- és magánszereplők együttműködését és a tulajdonosoknak nyújtott adókedvezményeket emelte ki. Álláspontja szerint a lakhatási célokat a magánberuházások ösztönzésével kell összekapcsolni.
Nesci ennél is konkrétabb finanszírozási lehetőséget vetett fel: szerinte a magánszereplőket sem kellene kizárni a kohéziós forrásokból támogatott lakásvásárlásból vagy felújításból, ha az érintett ingatlanokat kötött feltételekkel szociális célra, illetve megfizethető bérleti díj mellett teszik elérhetővé.
Dirk Gotink holland európai parlamenti képviselő, a lakhatási különbizottság alelnöke a kínálat élénkítését tartotta elsődlegesnek. Hazája tapasztalataira utalva arra figyelmeztetett, hogy a vásárlóerő és a hitelfelvétel ösztönzése megfelelő kínálat nélkül az árak emelkedését hozhatja. Az építést segítő egyszerűsítési intézkedéseket ezért a lakáshiány enyhítéséhez szükségesnek tartotta.
Flavio Tosi európai parlamenti képviselő önkormányzati tapasztalatokra hivatkozva az építési és átalakítási lehetőségekről beszélt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a volt ipari területek lakócélú hasznosítása jelentős előkészítést, kármentesítést és infrastruktúrát igényelhet. A felújítások és az energetikai korszerűsítések elősegítése mellett a beruházásokat akadályozó merev előírások felülvizsgálatát is fontosnak tartotta.
A társasházi együttélés problémái is szóba kerültek
Isabella Tovaglieri európai parlamenti képviselő a tulajdonosok szerepének megítélését is szóvá tette. Úgy vélte, a magántulajdonost nem indokolt automatikusan spekulánsként kezelni: az ingatlan fenntartásával és piacra vitelével gazdasági kockázatot vállal, és hozzájárul a lakáskínálathoz.
Tovaglieri a rövid távú lakáskiadás társasházakon belüli együttélési problémáit is elismerte. Megoldásként a hosszú távú bérbeadás gazdasági vonzerejének növelését, adóösztönzőket és erősebb bérbeadói garanciákat sürgetett. Érvelése szerint a kiszámíthatóbb feltételek több tulajdonost ösztönözhetnek arra, hogy tartós lakhatásra kínálja fel az ingatlanát.
Roberto Rosso olasz szenátor a lakástulajdon családi és személyes jelentőségét hangsúlyozta: sokaknak egy élet munkáját és biztonságát jelenti az ingatlan. A bérbeadástól való távolmaradás egyik okát a tulajdonosi kockázatokban látta, ezért a hosszú távú bérbeadás kiszámíthatóságát erősítő garanciák mellett érvelt.
Rosso arra is rámutatott, hogy egy drága, turisztikai szempontból különösen keresett belvárosi lakás hosszú távú bérleti piacra terelése önmagában nem garantál megfizethető otthont a lakhatási gondokkal küzdő családoknak. Külön kitért azokra, akiknek a jövedelme túl magas a szociális lakhatáshoz, a piaci megoldások megfizetéséhez viszont nem elegendő. E csoport számára a köz- és magánszféra együttműködésével bővülő lakáskínálatot tartotta fontosnak.
A tulajdonosok együttműködéséhez kiszámítható feltételek kellenek
Giorgio Spaziani Testa, a Confedilizia elnöke záró hozzászólásában a tervezet alapvető megközelítését is elutasította, és annak teljes újragondolását sürgette. Kifogásolta, hogy a vita gyakran kizárólag a rövid távú kiadásról szól, miközben a javaslat más ingatlanhasználati és tulajdonszerzési korlátozások értékelésére is kiterjedne. A kínálat bővítését a magán- és közlakásszektorban egyaránt fontosnak tartotta, a tulajdonosi bizalmat pedig a hosszú távú bérbeadás egyik alapfeltételeként nevezte meg.
Marco Falcone az ülés végén azt hangsúlyozta, hogy a szakmai észrevételeket a jogalkotási munkában is hasznosítani kívánják. A nagyobb lakáskínálatot a tulajdonosi jogok védelmével kapcsolta össze, és az európai megközelítés mellett a tagállami és helyi sajátosságok figyelembevételét sürgette.
Címkék: Európai Parlament, lakhatás, lakáspiac, tulajdonosi jogok, bérbeadás
