A levegőszennyezésről sokaknak a városi forgalom jut eszébe, miközben országos léptékben a legrosszabb levegőminőségi helyzet gyakran a falusias térségekben áll elő a hideg hónapokban. Ilyenkor a szállópor (PM10 és még inkább a finomabb PM2,5) dominál, és a mintázat egyértelműen a lakossági fűtés felé mutat: szilárd tüzelés, rossz állapotú készülékek, hőszigetelés nélküli vagy gyenge nyílászárókkal rendelkező épületek, illetve alacsony hatásfokú égés. A PM10 inkább a felsőbb légutakat irritálja, a PM2,5 viszont a véráramba is bekerülhet, növelve többek között a szív-érrendszeri és daganatos kockázatokat. Hazai adatok szerint a háztartások a PM10-kibocsátás körülbelül 60, a PM2,5-kibocsátás mintegy 80 százalékáért felelősek, ami jól mutatja, miért nem lehet a lakóépületek kérdését megkerülni.

Egészségügyi következmények, energiaszegénység

Magyarországon a légszennyezéshez köthető idő előtti halálozás becslések szerint évente több ezer embert érint; a hivatkozott hazai értékelések 8-12 ezer fős nagyságrendet említenek. A kockázatot súlyosbítja, hogy a PM2,5 éves átlagos koncentrációja a WHO ajánlásához képest magas, és a javulás érdemben életéveket „adna vissza" társadalmi szinten.

Ingatlanpiaci és épületüzemeltetési nézőpontból a történet kulcsa az, hogy a szennyezés „belül" keletkezik, és sokszor épp azoknál a háztartásoknál, amelyeknek a legkevesebb mozgásterük van. A tűzifa a földgáz után a második leggyakoribb fűtési energiahordozó, a háztartások jelentős része használja, jellemzően rossz energiahatékonyságú, nagyobb alapterületű családi házakban. Amikor a fűtési költség a jövedelemhez képest túl nagy, megjelenik az energiaszegénység: az emberek vagy nem tudnak megfelelően fűteni, vagy úgy tudnak, hogy közben más alapvető kiadásokról mondanak le. Ilyen helyzetben a „tiszta" fűtés gyakran nem döntés kérdése, hanem lehetőség hiánya.

Százezres lehet azoknak a háztartásoknak a száma, ahol a hulladékégetés is megjelenik

A rossz gyakorlatoknak több, jól azonosítható, mégis nehezen kezelhető eleme van. A nedves fa tipikus példa: a frissen vásárolt tűzifa nedvességtartalma sokszor magas, miközben a tisztább égéshez a megfelelően kiszárított tüzelő lenne szükséges, ami tárolóhelyet, időt és sok esetben „két szezonra" elegendő készlet egyszeri finanszírozását igényelné. Ennél is súlyosabb, amikor a háztartási hulladék együtt ég el a fával vagy akár helyettesíti azt: ez nemcsak jogsértő, hanem a szállópor mellett különösen veszélyes vegyületeket is a levegőbe juttathat. Kutatások szerint nagyságrendileg százezres lehet azoknak a háztartásoknak a száma, ahol a hulladékégetés is megjelenik, ami egyben szociálpolitikai jelzés is: ott történik, ahol a legszűkebb a mozgástér.

A leginkább érintett épületek felújítása sokaknak elérhetetlen

A tartós megoldás nem merülhet ki kampányokban vagy alkalmi intézkedésekben. A levegőminőség érdemi javulása nagy tömegű energiahatékonysági beavatkozást igényel: szigetelést, nyílászárócserét, fűtéskorszerűsítést, és ahol műszakilag és gazdaságilag indokolt, technológiaváltást. Ez egyszerre közegészségügyi, lakásminőségi és rezsikockázati kérdés: a hatékonyabb épület kevesebb tüzelőt kér, így olcsóbb és tisztább üzemeltetést tesz lehetővé. A gond az, hogy a leginkább érintett épületek felújítása sokaknak elérhetetlen; ezért lenne szükség hosszú távú, kiszámítható, célzott programokra, amelyek nemcsak támogatást, hanem tervezhetőséget és végrehajtási kapacitást is adnak.

A korszerű, jó állapotú ingatlanok esetében a szabályozott árjelzések és a kiszámítható támogatási rendszerek valóban képesek beruházási döntéseket indukálni, és hosszabb távon elmozdítani a tulajdonosokat a hatékonyabb, alacsony kibocsátású technológiák felé. Ezzel szemben a legrosszabb állapotú épületállományban nem energetikai, hanem lakhatási válságról beszélünk: ezeknél az ingatlanoknál a „felújítás" sokszor csak elméleti lehetőség, a gyakorlatban a lakásminőség és az egészséges környezet biztosítása csak lakáscsere, új bérlakás vagy célzott szociális lakhatási program révén érhető el. A kettő közötti átmeneti szegmensben pedig kulcsszerepe lehet a települési szintű, megújuló alapú közösségi fűtési rendszereknek, amelyek nemcsak a szállópor-kibocsátást csökkentik, hanem hosszú távon stabilabb és kiszámíthatóbb energiaellátást is nyújtanak az érintett térségekben.

Forrás: masfelfok.hu