Barion Pixel

A maximumra emelték a távhő hatósági árát

2012. január 21.
Szinte minden városban a távhőszolgáltató a maximális mértékben, 4,2 százalékkal emelte a távhőszolgáltatás nettó árát 2012. január elsején - derül ki abból a körképből, amelyet az MTI helyi tudósítói készítettek.

A nemzeti fejlesztési miniszter december végén hozott rendelete szerint a távhőszolgáltatásban az áremelés nem lehet nagyobb, mint a 2011. március 31-én alkalmazott, általános forgalmi adót nem tartalmazó, tehát nettó díj 4,2 százaléka. Ez minősül a legmagasabb hatósági árnak - áll a rendeletben. A távhőszolgáltatás díját 2011. március 31-én befagyasztották.

A döntően önkormányzati tulajdonban lévő távhőszolgáltatók - amelyek választ adtak az MTI kérdésére - többnyire veszteségekről számoltak be a múlt évről, illetve azt mondták, hogy várhatóan 2012-ben is így lesz.

A távhőszolgáltatás díja az alapdíjból és a hődíjból áll, és ahol van, ott meg kell fizetni a melegvíz-szolgáltatás árát is.

A 4,2 százalékos áremelés Dunaújvárosban például azt jelenti, hogy egy átlagos, 52 négyzetméteres lakás éves távfűtési költsége 161.796 forintról 168.591 forintra emelkedett. Németh Tünde, a helyi önkormányzat szóvivője az MTI-nek nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy a költségeket csökkentheti ha - megfelelő berendezés esetén - a fogyasztó a felhasználás arányában fizet.

Székesfehérvárott 4-5 ezer forinttal növekszik egy átlagos távfűtéses lakás költsége a 4,2 százalékos emelés miatt. A 20 ezer lakást és 630 közületet ellátó, az önkormányzat tulajdonában lévő Széphő Zrt. vezérigazgatója, Fónad Csaba az MTI-nek szólt arról, hogy az áremelés miatt várhatóan kismértékben nő a díjhátralék nagysága a jelenlegi mintegy 300-400 millió forinthoz képest.

A miskolci Mihő, amely szintén önkormányzati tulajdonú cég, 32 ezer lakást és ezer közületi felhasználót lát el. A társaság ügyvezető igazgatója, Nyíri László közlése szerint egy átlagosnak mondható 137 légköbméteres lakás költsége 208.677 forintról 217.441 forintra emelkedik.

Nyíregyházán a 16 ezer lakást figyelembe véve 5.719 forinttal, 199.801 forintra emelkedik egy átlagos távfűtéses lakás költsége. Ez 2,9 százaléknak felel meg, mert a távhőszolgáltató csak a hődíjat tervezi emelni, az alapdíjat nem.

Mátészalkán éves szinten nyolcezer forintos többletköltséggel számolhatnak a távfűtést igénybe vevők a 4,2 százalékos áremelés miatt. Mátészalkán például az önkormányzati tulajdonban lévő távhőszolgáltató az előzetes adatok szerint nullszaldós gazdálkodást ért el 2011-ben - tájékoztatott Dankó Attila, a Mátészalkai Távhőszolgáltató Kft. ügyvezetője.

Szeged az áremelés mértékét tekintve kivétel, ott 4,1 százalékos emeléssel számolhatnak azok, akikre a hatósági ár érvényes. A használati meleg víz víz- és a csatornadíját nem számolva itt az átlagos lakás távfűtési költsége évi nettó 169.920 forint helyett 176.880 forint lesz az idén. Az 51 százalékban önkormányzati, 49 százalékban magyar szakmai befektetők tulajdonában lévő Szegedi Hőszolgáltató Kft. - az igazgató, Básthy Gábor közlése szerint - a múlt évet veszteséggel zárta, és a jelenlegi feltételek mellett az ideit is azzal fogja.

Szentes más szempontból kivétel, mert a városban a távhőszolgáltatáshoz mindössze 3 százalékban használnak fel földgázt, 97 százalékban geotermikus energiát. A városban az átlagos lakás távfűtése és a melegvíz-szolgáltatás 106 ezer forintba kerül az idén, mindössze négyezer forinttal több a tavalyinál.

Sopronban még nem döntöttek az árváltozásról.

Győrben éves szinten 7.248 forinttal emelkedik a távhőért fizetendő díj egy átlagos méretű lakás esetében, de hogy mennyire, azt nem közölték. Az előzetes adatok szerint - a saját tulajdonú erőműnek köszönhetően - a távhőszolgáltató nem volt veszteséges Győrben.

Pécsett a távhő-szolgáltató a hatósági árat 4,2 százalékkal emelte meg január elsején, az e körön kívüli fogyasztóknak pedig 10,2 százalékkal emelkedett a szolgáltatás díja. Ebben a városban az átlagos, 52 négyzetméteres lakás fűtési költsége 5.675 forinttal bruttó 141 ezer forintra emelkedik.

Szombathelyen az átlagos lakás távhőszolgáltatási díja összesen 149.407 forint lesz az idén, szemben a múlt évi 143.748 forinttal. A 75 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő távhőszolgáltató 2011-ben jelentős veszteséget volt kénytelen elkönyvelni - mondta Harrach Tibor, a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. ügyvezetője az MTI-nek.

Debrecen az a város, ahol a hatósági áras fogyasztóknak nagyobb mértékben emelkedett az ár, mint azoknak, akiknek nem hatósági áras a szolgáltatás - közölte Hernyák Imre, a Debreceni Távhőszolgáltató Zrt. értékesítési igazgatója az MTI-vel. A hőszolgáltató - az üzleti szféra felé történt nyitás miatt - évek óta nyereséges, de a 2012-ben bevezetett, a bruttó eszközérték két százalékát jelentő korlát miatt a múlt évi 400 millió forint profit helyett csak 200 millió forinttal számolhat.

Tatabányán 186.782 forintról 194.626 forintra emelkedik az átlagos lakások éves távfűtési költsége. A szolgáltató, a Komtávhő Zrt. 51 százalékban önkormányzati tulajdonban van, s az előzetes adatok szerint 2011-ben nem volt veszteséges.

Kecskeméten egy átlagos méretű lakás esetében a 4,2 százalékos emelés havi 500-1000 forint költségnövekedést jelent. Az önkormányzat kisebbségi és az EDF Démász többségi tulajdonában lévő Termostar Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy mindössze 5-10 millió forint nyereséggel zárja 2011-et a társaság.

Kazincbarcikán a múlt évi bruttó 185.943 forintról 193.744 forintra emelkedik egy átlagos távfűtéses lakás költsége.

Budapesten az átlagos lakásméretet tekintve nettó 197.037 forintról nettó 205.312 forintra nőtt a távfűtés díja. Ez áfával együtt 215.558 forintot jelent, míg tavaly a bruttó 206.888 forint volt az összes költség. Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ, a BVK Holding Zrt. szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az emelés éves szinten 8.688 forint terhet jelent az átlagos fogyasztónak.

További híreink


Tudatosan felkészülni: A home staging, mint értéknövelő stratégia hatásai az ingatlanpiacon 2026. március 19.
Felvételsorozat ötödik része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, egyetemi adjunktus, ingatlanszakértő, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa - Dettinvest.hu

Közel harmadával kevesebb mérnökhallgató tanul az egyetemeken, mint tíz éve 2026. március 20.
Az elmúlt esztendőkben a többezres mérnökhiány arra kényszerítette a magyarországi vállalatokat, hogy jó fizetést ígérve még a diplomájukat meg nem szerzett, tanulmányaikat be sem fejezett hallgatókat is magukhoz csábítsák az egyetemekről. Ezt a kedvezőtlen folyamatot az utóbbi évek stagnáló gazdasági növekedése némileg mérsékelte. Ha nincs bővülés, kevesebb új állás nyílik, esetenként a létszámot is csökkenteni kell, ami a mérnököket is érintheti. Előbb-utóbb viszont újra eljön a gazdasági fellendülés időszaka, amely ismét rengeteg jól képzett mérnököt fog igényelni. Azonban az oktatásban részt vevő műszaki - és mérnökhallgatók száma kifejezetten aggasztó tendenciát mutat. 2015 és 2024 között a műszaki és mérnöki területen tanuló hallgatók száma 56 940-ről 39 291-re csökkent. Ez azt jelenti, hogy a hallgatói létszám a korábbi érték 69 százalékára esett vissza - hívja fel a figyelmet az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke, Dr. Ábrahám László.

Létesítménygazdálkodás egyetemi szinten - hogyan képezzük magunkat tovább? 2026. március 18.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján dr. dr. habil. Kollár Csaba PhD, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Természettudományi és Alapozó Tantárgyi Intézet tudományos főmunkatársa mutatta be, hogyan készül az egyetem a létesítménygazdálkodás és -üzemeltetés átalakuló világára. Az előadás középpontjában az úgynevezett 4.0 ökoszisztéma, a mesterséges intelligencia szerepe és a Létesítménygazdálkodó és -üzemeltető szakmérnök és szakmenedzser szakirányú továbbképzések álltak.

http://www.mitoe.hu
Kihívások és kilátások: A magyar társasházkezelői szektor helyzetképe 2026. március 19.
A társasházi lakóingatlanok kezelése a magyarországi lakhatási körülmények egyik legkritikusabb, mégis gyakran alulértékelt területe. A 2025 őszén készült szakmai kérdőívünkre adott válaszok rávilágítanak a szektorban dolgozó közös képviselők és társasházkezelők aktuális problémáira, az érdekképviseletek megítélésére, valamint a jövőbeni várakozásokra.

Itt töltheti ki mindenki az országos társasházi mentálhigiéniai felmérést! 2026. március 17.
A lakóközösségekben megjelenő konfliktusok, a közös képviselőkre nehezedő tartós terhelés, valamint a közösségi együttélés feszültségei sokszor láthatatlanul befolyásolják a társasházak működését. Ezek feltárására indított országos mentálhigiéniai felmérést a THT Társasházi és Ingatlanpiaci Szaklap. A kutatás célja, hogy végre mérhető adatok álljanak rendelkezésre a társasházi élet mentális terheiről - ehhez azonban elengedhetetlen a minél szélesebb részvétel. A kérdőívek kitöltésével bárki hozzájárulhat ahhoz, hogy pontosabb kép rajzolódjon ki a hazai lakóközösségek valós helyzetéről.

DEBRECENBEN március 26-án (csütörtökön) ez a program és ez a szakkönyv várja Önt a THT konferenciáján 2026. március 17.
A "Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése: fontos témák a 2026-os beszámoló közgyűlésekre" rendezvényen a THT előfizetői díjmentesen vehetik át vadonatúj kiadványunkat, melynek címe: „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése Karbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026" mely nélkülözhetetlen segítséget jelent a közös képviselők, társasházkezelők, számvizsgálók mindennapi munkájában.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Változott az MVM Next üzletszabályzata – új előírások az elektronikus számlázásról és a társasházi energiaközösségekről 2026. március 17.
2026. március 1-jétől módosult az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. egyetemes villamosenergia-szolgáltatói üzletszabályzata, amelyet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal hagyott jóvá. Pontosították többek között az elektronikus számlázás szabályait, módosult az online ügyintézés rendje, megjelent a társasházi energiaközösség fogalma, és új rendelkezések vonatkoznak a kézbesítésre, a túlfizetések kezelésére, valamint a háztartási méretű kiserőművek elszámolására is.

Garanciális igények hatékony jogi érvényesítése magánlakásoknál és társasházi tulajdonba tartozó épületrészeknél 2026. március 16.
Új építésű lakást vagy frissen átadott társasházi házrészt venni ma is komoly kockázat: ha hiba derül ki, a tulajdonos könnyen elveszik a jogszabályok és határidők között. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napján Dr. Kiss Balázs Károly elnök arról beszélt, milyen jogi eszközökkel érdemes élni, ha hibás a teljesítés, és hogyan működik a kötelező jótállás magánlakásoknál és társasházi épületrészeknél.

Hamis közgyűlés, eltűnt milliók – így ürítették ki egy budapesti társasház számláját 2026. március 13.
Fel vannak háborodva egy budapesti társasház lakói, miután csaknem négymillió forint tűnt el a ház bankszámlájáról. Egy idegen hamis közgyűlési jegyzőkönyvvel ment be a bankba, közös képviselőnek adta ki magát, majd átíratta a számlát a saját nevére, és részletekben felvette a pénzt. Hibás dokumentumok, halott tulajdonosok nevei, egy történet, amely elsőre szinte hihetetlennek tűnik.

A szélsőséges időjárás robbantja a biztosítási díjakat –klímakockázatok és a lakásbiztosítások jövője 2026. március 13.
A lakóingatlanok biztosítása hosszú időn keresztül stabil, jól modellezhető üzletág volt: a kockázatok lassan változtak, a károk előre jelezhetők voltak, a díjak pedig ezt a viszonylagos kiszámíthatóságot tükrözték. Ez a korszak azonban lezárulóban van. Az éghajlat változása nemcsak a természeti környezetet, hanem az ingatlanállomány pénzügyi kockázati térképét is átrajzolja. A lakásbiztosítások drágulása ennek a mélyebb átalakulásnak a látható következménye.

Nagy belmagasságú polgári lakások energetikai felújítása – speciális problémák, sajátos megoldások 2026. március 12.
Budapest belvárosának lakásállományában jelentős arányt képviselnek a 19-20. század fordulóján épült bérházak. Ezek a nagy belmagasságú, vastag falú polgári lakások sajátos építészeti értéket képviselnek, ugyanakkor energetikai szempontból sok esetben elavultak. A főváros „Energiatudatos otthonok" kiadványsorozatának polgári lakásokra készült kézikönyve ezért kifejezetten az ilyen épületekben élők számára foglalja össze az energiafogyasztás csökkentésének lehetőségeit.

Fővárosi program segíti az idősek és fiatalok együttélését 2026. március 12.
Új kezdeményezést indított Budapest Főváros Önkormányzata annak érdekében, hogy egyszerre segítsen az egyedül élő időseknek és a lakhatást kereső fiataloknak. Az „Együtt, könnyebben - Megbízható Szobabérlet" program keretében olyan megoldást kínálnak, amely lehetővé teszi, hogy az idősebb budapestiek otthonuk egy üres szobáját megbízható fiatal bérlőnek adják ki.

Közös költségből közös haszon: amikor a társasház energiaközösséggé érik 2026. március 11.
A társasházak előtt ma már valódi lehetőség, hogy ne csak fogyasszák az áramot, hanem közösségként termeljék és osszák meg egymás között. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon Dr. Ronyecz Anita, a PVN Energiaközösség Nonprofit Kft. ügyvezetője előadásában azt mutatta be, mit jelent a társasházi energiaközösség, milyen jogi és pénzügyi keretek között működhet, és hogyan néz ki mindez a gyakorlatban egy miskolci mintaprojekten keresztül.

Az Európai Parlament elfogadta a lakáspiaci jelentést 2026. március 11.
A március 10-i plenáris ülésen elfogadták az Európai Unió lakhatási válságáról szóló jelentést. A dokumentum célja, hogy politikai iránymutatást adjon a tagállamoknak a megfizethető, fenntartható és megfelelő minőségű lakhatás biztosításához, miközben egyensúlyt kíván teremteni a lakhatáshoz való hozzáférés és a tulajdonjogok védelme között.

Hogyan kell benyújtani a társasházi beszámolót a földhivatalhoz? 2026. március 10.
Van-e jogszabályban rögzített határidő a benyújtásra? Milyen dokumentumokat kérnek, és szükséges-e jogi képviselő az eljáráshoz? Mi történik akkor, ha a társasház elmulasztja a beszámoló benyújtását, és milyen jogkövetkezményekkel járhat ez a gyakorlatban? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol. Dr. Kiss Balázs Károly.

KECSKEMÉTEN március 18-án (szerdán), valamint SZEGEDEN 19-én (csütörtökön) ez a program és ez a szakkönyv várja Önt a THT konferenciáján 2026. március 10.
A "Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése: fontos témák a 2026-os beszámoló közgyűlésekre" rendezvényen a THT előfizetői díjmentesen vehetik át vadonatúj kiadványunkat, melynek címe: „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése Karbantartási és ellenőrzési kötelezettségek szakkönyve 2026" mely nélkülözhetetlen segítséget jelent a közös képviselők, társasházkezelők, számvizsgálók mindennapi munkájában.

Tavaszi közgyűlés? Ne maradjon ki a biztosítás megújítása sem! 2026. március 10.
A tavaszi közgyűlések időszaka nemcsak a költségvetés elfogadásáról és a felújítási tervekről szól. Ilyenkor a társasházi biztosítás felülvizsgálatát is érdemes napirendre tűzni. Egy elavult szerződés komoly kockázatot jelenthet a lakóközösség számára - különösen a folyamatosan emelkedő építési költségek és az egyre gyakoribb viharkárok miatt. Egy megfelelően aktualizált biztosítás viszont újra valódi pénzügyi biztonságot adhat.

Már lejárt 2025. év végén a határidő, de még időben pótolhatják a Társasházak a 70 kW feletti fűtési és légkondicionáló rendszerek energetikai felülvizsgálatát! (x) 2026. március 10.
2025.12.31-ig volt a határideje a társasházak és lakásszövetkezetek számára is kötelező 70 kW feletti fűtési és hűtési rendszerek energetikai felülvizsgálatának. A vizsgálat nem csupán jogszabályi előírás, hanem lehetőség a rezsiköltségek csökkentésére és az épületek fenntarthatóbb működtetésére.
Még nincs késő pótolni!

Brutális spórolásba kezdtek a társasházak – Ha ez így folytatódik, romhalmazzá válhat a magyar lakásállomány jelentős része 2026. március 9.
Aggasztó képet fest a magyar társasházak műszaki állapotáról a THT és az eHÁZ közös, éves felmérése. A közel 7 000 társasház adatait feldolgozó kutatás szerint 2025-ben átlagosan 14 százalékkal kevesebbet költöttek a házak karbantartásra és felújításra, mint egy évvel korábban. A számok mögött azonban nem tudatos hatékonyságjavítás, hanem kényszerű visszafogás húzódik meg: a társasházak többsége egyszerűen elhalasztotta azokat a munkákat, amelyek nem azonnali élet- vagy vagyonbiztonsági kockázatot jelentenek.

Vészelhárítás, szakiparos ajánlás, információs szolgáltatás (x) 2026. március 9.
Mindannyian nyugalmat és biztonságot szeretnénk teremteni otthonunkban, ugyanakkor számos olyan nem várt esemény következhet be, legyen szó csőtörésről vagy a zárba beletört kulcsról, ami azonnali megoldást igényel. Ilyenkor a lehető leggyorsabban szükséges iparos szakembert találni.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások