A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete megalakulása óta magáénak vallja, az akkor hivatalos lapjává választott THT egyik fő célkitűzését, hogy megtalálja a közös nyelvet a közös képviselők és a tulajdonosok között, hiszen az előttük álló feladatokat egyik fél sem tudja a másik nélkül hatékonyan elvégezni.
Ennek fényében természetes, hogy a hasonló szakmai szervezetek körében szokatlan módon az egyesületi tagok között szép számmal képviseltetik magukat intézőbizottsági és számvizsgáló bizottsági tagok, lakásszövetkezeti tisztségviselők, de „egyszerű" lakásszövetkezeti vagy társasházi tulajdonosok is.
Számuk növekedése azt is indokolttá tette, hogy az egyesület december 8-i taggyűlésén, külön tisztségviselőt válasszanak a tulajdonosi érdekek képviselete céljából, aki az egyesület elnökségébe is bekerült. Mivel a szervezetnek mára valamennyi megyei jogú városban vannak tagjai, ezért a vidéki sajátosságok megjelenítésére is választottak tagot az elnökségbe.
A problémák több szemszögből történő vizsgálata segíti az életszerű megoldások megszületését, ami egyértelműen hozzájárult az egyesületben zajló szakmai munka magas színvonalának eléréséhez.
A TTOE által biztosított jogi tanácsadás és a gazdag konferencia program láttán nem meglepő a szervezet népszerűsége és a tagság aktivitása, ami érezhető volt a taggyűlésen is, ahol a szervezeti kérdések megbeszélése mellett napirendre került a társasházak és szolgáltatók viszonya is.
E témakörben, „a távfűtés jelene és jövője, kapcsolat a társasházakkal" címmel előadást tartott Balog Róbert a FŐTÁV szóvivője, aki jelezte, hogy e területen nem csak a törvényi szabályozás változik, hanem a szolgáltatók hátralékosokkal szembeni fellépése is.
A hatalmas kintlévőségek ugyanis nagyon hátrányosan érintik a cégeket, ezért pl. a FŐTÁV nem tartja elképzelhetetlennek, hogy akár egy hátralékos miatt is szüneteltetik a szolgáltatást az egész társasházban.
A Fővárosi Vízművek ügyfélszolgálati vezetője, Szőke Károly a „Fő- és mellékórák cseréje, működésével kapcsolatos tapasztalatok, csőtörés esetén szükséges tennivalók", Csikós Gyöngyi, a Díjbeszedő ZRt. Nagyfogyasztói csoportjának vezetője pedig a „Közös képviselő váltás bejelentése, a számlakezelés és jogkör, hátralékok nyilvántartása és elszámolása, fizetési meghagyás és peres eljárás megelőzése" címmel tartotta meg előadását.
Konzultáció keretében mindhárom előadó vállalta a felmerült kérdések megválaszolását, és jó néhány probléma kapcsán a megoldásában való aktív részvételt is.
A tagok megismerhették a TTOE és a THT 2012-es aktivitásait is, melyek közül kiemelkedik a 2012-ben is 20 várost érintő roadshow, ahol a résztvevők ingyenesen juthatnak hozzá a „Társasházban él? Önnel is megtörténhet!" című nagysikerű kiadvány januárban megjelenő II. kötetéhez.




























