Magyarországon az aktivitási ráta az Európai Unió első harmadában van, azonban ez az arányszám a harminc alatti, valamint az ötvenöt év feletti korosztályokban az uniós átlagnál hozzávetőlegesen tíz százalékponttal alacsonyabb. Az államtitkár szerint ezért kell ezekben a csoportokban erősíteni az aktivitást és segíteni a pályakezdő fiatalok belépését a munkaerőpiacra.
A program három lába:
1. bértámogatás: az állam négy, illetve hat hónapig a munkabér 50 százalékát átvállalja a munkáltatótól,
2. albérleti hozzájárulás: ha a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a program keretében a minimálbér 70 százalékáig, azaz 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető,
3. útiköltség hozzájárulás: hatvan kilométeres távolságon belül 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség támogatást is biztosítanak.
Czomba Sándor elmondta, hogy a program elemei között még piacképes tudást biztosító képzési támogatás is szerepel.
A kormány tervei szerint a 200 milliárd forintos projekt 2024 és 2029 között mintegy 84 ezer fiatal munkához jutását fogja elősegítheti. Ezen belül 60-70 ezren bértámogatásban, 25-30 ezren pedig képzésben részesülhetnek. Az Ifjúsági Garancia Plusz program részletei a www.munka.hu weboldalon érhetők el.





























