jog

Átfogó társasházi felmérés készül a Magyar Nemzeti Bank, a TTOE, a THT és az EHÁZ együttműködésével

Ha egy társasházi vagy lakásszövetkezeti épület sikeresen megújul, abban elévülhetetlen érdemei vannak a társasházkezelőnek, közös képviselőnek, intézőbizottságnak vagy lakásszövetkezeti vezetőknek.

Egy ezt támogató közösségi döntést ugyanis biztosan sikerült eredményesen előkészíteniük, s akkor még nem is beszéltünk az esetleges pályázatok elnyerésével vagy a felújítási munkákkal kapcsolatos tennivalókról, melyek mind befolyásolják, hogy a lakóközösség végül nyertesnek vagy becsapottnak érzi magát.

Az sem mindegy, hogy mi volt a kiindulási alap, s onnan, milyen műszaki tartalommal hová sikerült eljutni. Ha ezekről valósághű adatok állnak a rendelkezésre, s azokat állami döntéshozókhoz is sikerül eljuttatni, akkor célzottan tudják segíteni a felújításokat, akár törvénymódosításokkal, akár pályázatok kiírásával, vagy más eszközökkel.

Ezért tekintjük jelentős kihívásnak és szakmai közösségünk számára kiemelten fontos feladatnak, hogy a Magyar Nemzeti Bank soron következő Lakáspiaci jelentésének összeállításában részt vállalva közzétegyük a 

„Kérdőív társasházkezelők részére a társasházak műszaki állapotáról, illetve a múltbéli és tervezett felújításokról"


szóló anonim módon kitölthető kérdőív eredményeit.

A kitöltését az alábbiak miatt tartjuk fontosnak mindnyájunk számára:
- Egy ilyen magas szintű szakmai anyag elkészítésében részt venni szakmai elismerés.
- Aki már sikeres felújításokat tudhat maga mögött, az az eredményeivel gazdagíthatja a jelentés megállapításait.
- Aki a felújítások tervezési fázisában van, az a várható változások irányára vonatkozóan adhat fontos információkat.
- Aki még nem jutott el a tervezésig sem, az is fontos információval szolgálhat arra vonatkozóan, hogy mi volt ennek az oka.

A fentiek alapján kérjük, az alábbi internet címen elérhető kérdőív október 1-ig történő megválaszolásával járuljon hozzá ahhoz, hogy az Ön által képviselt szakma számára is fontos jelentés a lehető legjobban tükrözze a valóságot és elősegíthesse a lakóközösségeket előnyösen érintő döntések meghozatalát.
https://den507066.typeform.com/to/BEp0Ji

Összes cikk a rovatban

Partnereink

26 partner

Maradjon naprakész a THT előfizetéssel!

Online lap, digitális tartalom, konferenciák és exkluzív szolgáltatások egy helyen.

Előfizetés részletei
THT szaklap címlapTHT szaklap címlap

Webáruház

Szaklapok, szakkönyvek és hasznos kiadványok egy kattintásra.

Webáruház megnyitása