Barion Pixel

Békés, meghitt karácsonyi ünnepeket és lakóközösségi sikerekben gazdag, boldog új évet kíván minden olvasójának a THT

2021. december 21.
Karacsony.jfifA társasházi kamerarendszerek telepítésekor mindig akadnak, akik személyes sértésnek veszik, hogy ők is feltűnhetnek egy-egy visszajátszott felvételen. Ezért ha tehetik, meg is akadályozzák annak kiépítését, miközben a legnagyobb lelki nyugalommal használják mobiltelefonjaikat, okosóráikat, vagy más olyan eszközüket, melyek minden lépésüket lekövetik, és visszamenőleg is azonosíthatóvá teszik.

A mesterséges intelligencia megjelenésével azonban az ezeken rögzített adatok ma már összekapcsolhatók, és olyan adatbázisokba rendezhetők, amik egyénenként is precízen profilozhatnak bárkit.


Az elektronikus eszközökkel történő tömeges megfigyelés kezdete az amerikai kábeltévézés hajnalára tehető, amikor egy vállalatvezetőnek 1968-ban az az ötlete támadt, hogy építsenek ki a New York állambeli Olean-ben egy zártláncú tévékamerás rendszert (CCTV) - a város főutcáján -, amihez az újonnan
lefektetett kábeleket használnák. Ma már több mint 50 millió CCTV-kamera figyeli az amerikai köztereket.


Kínában közel 250 millió kamerával gyűjtik az adatokat, és ennek többszörösét tervezik. Azt, hogy ez pontosan mit is jelent, talán egy 2017-es eset szemlélteti a legjobban. John Sudworth brit riporter lehetőséget kapott az akkor 170 millió zártláncú kamerából álló, arcfelismerő hálózat tesztelésére. A kínai hatóságok mindössze hét perc alatt megtalálták a riportert, aki megpróbált elrejtőzni előlük az országban.

Azt, hogy az ilyen rendszerek elfogadottak legyenek a megfigyelt tömegek számára, sőt még örüljenek is neki, szolgáltatásokkal lehet elérni. Ezt Szingapúrban tökélyre is vitték: a 2013-ban meghirdetett „okosnemzet" projekt keretei között az állam 2050-re egy high-tech „paradicsomot" készül megépíteni.
Az innovációk messze túlmutatnak a nagy nemzetközi visszhangot keltő önvezető buszokon és a világ első repülő taxijain, az időseket gondozó, vagy a közrendet felügyelő robotokon, illetve a termelésbe fogható függőkerteken. A telefonokra kötelezően telepített applikációval még a Covid miatti távolságtartást és a beoltottságot is követhetővé tették, így rendkívül gyorsan visszaszorították a járvány terjedését.


A szingapúriak tehát úgy döntöttek, hogy a magas szintű biztonságérzetért és digitális jólétért cserébe beáldozzák személyes életterük egy részét. Úgy tűnik, jobb üzletet kötöttek, mint sokan mások, akik ezért a Facebook-tól csak lájkolási lehetőséget és reklámhegyeket kapnak.


Abban a reményben kívánunk minden olvasónknak meghitt karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új évet, hogy 2022-ben saját döntéseik eredményeivel mindnyájan elégedettek lesznek majd.

További híreink


Egészségügyi és pénzügyi kockázatok - Miért nem érdemes halogatni a strang cserét? 2026. július 1.

Komoly mikrobiológiai és anyagi kockázatok leselkednek a társasházi lakókra a falak mögött futó, elöregedett csővezetékek miatt. Meddig halogatható a vezetékek cseréje anélkül, hogy az váratlan katasztrófához, elszálló rezsiszámlákhoz vagy a biztosítási védelem teljes elvesztéséhez vezetne? A „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése: fontos témák a 2026-os beszámoló közgyűlésekre" elnevezésű THT konferencián Gyurasits Gergely, az Inpipe Kft. és a strang.hu termékmenedzsere tartott előadást.

Megjelent a THT júniusi száma! 2026. június 30.
A nyári időszak beköszöntével talán sokan gondolnák, hogy a társasházi szakma életében is csendesebb hetek következnek. A valóság azonban éppen az ellenkezője: a kihívások, a változó jogszabályi környezet, a növekvő tulajdonosi elvárások és az egyre összetettebb üzemeltetési feladatok folyamatos fejlődést és tanulást követelnek meg a szakma szereplőitől.

A teljes összeomlás szélén a vízhálózat - kritikus vízkorlátozások léptek életbe a DMRV területén 2026. június 29.
Az országos harmadfokú hőségriasztás és a hétvégi, 55 százalékos fogyasztásnövekedés miatt veszélybe került az ivóvízellátás a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) szolgáltatási területén. Június 29-én Szada már teljesen víz nélkül maradt, Szentendrén II. fokú vízkorlátozást rendeltek el, Ürömön, Pomázon és Solymáron pedig több helyen elapadtak a csapok.

http://www.mitoe.hu
Vízóracsere a társasházakban – szakértőnk válaszol 2026. június 29.
Rohamosan közeledik a 2027. január 1-jei határidő, amikortól kötelezővé válik a melegvíz-mérők távleolvasása a társasházakban. Mivel a jogszabályi előírások és a szükséges közgyűlési döntések körül még sok a kérdés, szakértőnk tisztázza a fontosabb tudnivalókat, a határidőktől kezdve a mulasztás kockázatáig.

Józsefvárosban is szigorítanak az Airbnb-szálláshelyek szabályozásán 2026. június 26.
Budapest VIII. kerületének Józsefvárosi Önkormányzata a 2026. június 25-i nyilvános ülésén hivatalosan is elfogadta a rövid távú szálláshelyek új szabályozási koncepcióját. Az új rendszer többek között a háromszintű százalékos korlátozást, a társasházi hozzájárulást, valamint a kötelező tájékoztató táblát vezeti be.

Kérhet-e pénzt a leváltott közös képviselő az adatok átadásáért? 2026. június 25.
A közös képviselő váltása ritkán zajlik zökkenőmentesen, az egyik legnagyobb feszültségforrást pedig a társasház adatai jelentik. Ki használhatja a nyilvántartást, mi történik a személyes adatokkal, és meddig mehet el a lakóközösség, ha nyilvánosan akarja rendezni a vitát? Az olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
69 települést érint a rendkívüli vízkorlátozás 2026. június 25.
A tartós hőség és az aszály miatt kritikus ivóvízhiány alakult ki Zala vármegyében. A megugrott fogyasztás következtében a zalaszentgróti és a kehidakustányi főtározók teljesen kiürültek, így a Zalavíz Zrt. ellátási területén már 69 települést érint valamilyen szintű vízkorlátozás.

Közös képviselőt keres egy társasház Veszprémben 2026. június 24.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Ellenőrizheti a hatóság az ingatlanhirdetéseket 2026. június 23.
Az ingatlanközvetítők hirdetési gyakorlata fogyasztóvédelmi szempontból kiemelt figyelmet kaphat. Fontos, hogy a hirdetések, online és offline megjelenések, valamint az ügyfelek felé tett tájékoztatások minden esetben pontosak, valósak, egyértelműek és igazolhatóak legyenek.

Mennyiért dolgoznak a közös képviselők Magyarországon? 2026. június 23.
A társasházak működtetésével kapcsolatos feladatok az elmúlt években jelentősen összetettebbé váltak, miközben a lakóközösségek által fizetett közös képviseleti díjak emelkedése sok esetben nem követi a növekvő szakmai, műszaki és adminisztratív terheket. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete (MITOE) és a THT Társasházi és Ingatlanpiaci szaklap 2026. év eleji felmérése azt vizsgálta, hogyan alakulnak jelenleg a közös képviselői díjak Magyarországon, milyen tényezők befolyásolják meghatározását, valamint hogyan értékelik saját szakmai helyzetüket és munkaterhelésüket a társasházkezeléssel foglalkozó szakemberek.

Itt nézheti újra a MITOE eINGATLAN 2026: Jöjjenek a fiatalok! webinar kerekasztal-beszélgetéseit! 2026. június 22.
Aki pályaváltáson gondolkozik, vagy most indítana karriert, és egy igazán pörgős, válságálló, jól fizető hivatást keres, annak van egy remek tippünk. Az eINGATLAN 2026 - MITOE webinar teljes videó anyaga mostantól nyilvánosan visszanézhető!

Bádogoscsalók járják a környéket 2026. június 24.
Budapest XVI. Kerületi Önkormányzat tájékoztatása szerint a kerületben az utóbbi időben ismét megszaporodtak az úgynevezett „bádogos csalások". Az elkövetők jellemzően gyanútlan ingatlantulajdonosokat céloznak meg javítási munkálatok ürügyén.

Közös képviselőt keres egy társasház Budapesten 2026. június 19.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Varsó a jövő városa 2026. június 19.
Kevés európai főváros változott olyan gyorsan az elmúlt három évtizedben, mint Varsó, sokan mégis úgy vélik, hogy a legnagyobb átalakulás még csak most áll előtte. A Future of Real Estate 2026 konferencián felszólaló iparági vezetők kifejtették, hogy a város a fejlődés új szakaszába lép, amelyet a technológia, a tehetség, az infrastrukturális beruházások és a nagyszabású, vegyes funkciójú negyedek fejlődése hajt. Bár a tervezéssel, a szabályozással és a fenntarthatósággal kapcsolatos kihívások továbbra is fennállnak, Varsó hosszú távú kilátásai elsöprően pozitívak.

Elindult az Önkéntes Vízadó program 2026. június 18.
A rendkívüli aszályos időszakok és a városi környezet okozta stressz egyre komolyabb kihívás elé állítják a fővárosi növényzetet. Budapest Főváros Önkormányzata, a FŐKERT, a 10 millió Fa Alapítvány, valamint a Beeco ökoapplikáció fejlesztői ezért idén is meghirdetik az Önkéntes Vízadó kampányt, amely lehetőséget biztosít a lakosságnak és a helyi közösségeknek, hogy aktív szerepet vállaljanak a környezetükben lévő, sérülékeny fák gondozásában és megóvásában.

Hátráltatja a bank a társasházi bankszámla megszüntetését? 2026. június 17.
Chovanecz Kata közös képviselő Facebook bejegyzésében arról számol be, hogy a társasházak számláinak lezárása a banknál egyszerű rutinfolyamat helyett egy hónapok óta tartó, kaotikus adminisztratív rémálommá vált.

Szigorúbb keretek közé szorítaná a kormány a villamos biztonsági felülvizsgálatokat 2026. június 16.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szakterület működését újraszabályozó rendelettervezetet. A javaslat elsődleges célja, hogy a lakó- és ipari ingatlanok védelme szempontjából kritikus ellenőrzéseket végző szakemberek tevékenysége átláthatóbbá és hatékonyabban nyomon követhetővé váljon.

Új tulajdonosok az eHÁZnál 2026. június 16.
Idén év elejétől új tulajdonosok csatlakoztak az eHÁZ csapatához, akik segítségével új dimenziókba emelkedhet a piacvezető hazai társasházi szoftver további fejlődése.

Átállás az okos vízmérőkre a társasházban 2026. június 15.
Az új energiahatékonysági szabályok miatt a társasházakban egyre sürgetőbbé válik a távleolvasós vízmérők bevezetése. Hogyan érdemes elindulni az eltérő hitelességi idők mellett, és pontosan mekkora szavazati arány kell a döntéshez? Két konkrét olvasói kérdés kapcsán mutatunk be néhány fontos jogi és gyakorlati kiindulópontot, amelyek segíthetnek elindítani a lakóközösséget a folyamatban.

Szeptember végéig kaptak haladékot az elakadt lakossági napelemes beruházások 2026. június 12.
Haladékot kaptak az RRF-6.2.1 lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat nyertesei és a kivitelezők. A Magyar Közlönyben megjelent 1193/2026. (VI. 11.) Korm. határozat értelmében a végső elszámolási határidőt 2026. június 15-ről 2026. szeptember 30-ra tolták ki.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások