Barion Pixel

Célegyenesben a BKIK közös képviselő és társasházkezelő szakmai osztálya

2025. február 25.
BKIK logoAz elmúlt évtizedben sokan és sok fórumon kérték a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát, hogy a közös képviselők és társasházkezelők, illetve közvetetten a társasházak érdekképviseletére hozzon létre saját kamarát, ez a THT információi szerint most megvalósulni látszik.

A THT-hoz eljutott információk alapján az utolsó fázisába ért a BKIK közös képviselő és társasházkezelő szakmai osztályának megalakulása. A tervek szerint az Ingatlan forgalmazás- hasznosítás, Ingatlan Vagyonkezelés Osztály berkein belül megalakuló csoport céljául tűzte ki többek között a közös képviselet társadalmi megítélésének javítását, a társasházi lakóközösségek érdekképviseletét, illetve állítólag 2025. első felében várható egy nagyobb társasházi törvénymódosítási csomag is, melynek előkészítésében is szerepet kíván vállalni a szakmai szervezet.

Az alapító tagok, illetve az elnökségre potenciálisan jelölt személyek között a THT információi szerint több, társasházkezelői berkekben már ismert, régi motoros is feltűnt. Bár az alapító ülés időpontja még egyelőre nem ismert, de állítólag többen vannak olyanok, akik megkezdték a helyezkedést az egyes pozíciókért. Az alapító ülésen a BKIK-ba belépett rendes tagok fognak szavazni arról, hogy a szakmai osztályon belül kik legyenek azok a tisztségviselők, akik a későbbiekben képviselik a tagok érdekeit.

Dr. Sztranyák József, a BKIK Ingatlanforgalmazás, -hasznosítás, Ingatlan Vagyonkezelés Osztályelnöke a THT megkeresésére nem cáfolta az információkat, és ígéretet tett egy későbbi időpontban való beszámolóra a szakmai osztály alakulása kapcsán.

A THT egyúttal felkérte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát a 2025. március 13-ai konferenciájának fővédnökségére és a megnyitó előadás megtartására.

A díjmentes konferenciára itt lehet jelentkezni.

További híreink


Közös képviselőt keres egy társasház Budapesten 2026. május 21.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Új törvényjavaslat a devizahiteles eljárások és végrehajtások felfüggesztéséről 2026. május 21.
A Parlament elé benyújtott legújabb törvényjavaslat átmenetileg és teljeskörűen leállítaná a korábbi devizahiteles törvények hatálya alá tartozó, jelenleg is folyamatban lévő bírósági pereket és végrehajtási eljárásokat. A kezdeményezés célja, hogy a végleges szabályozás kialakításáig jogi védelmet biztosítson az érintett felek számára, ami jelentős hatással lehet a hazai követeléskezelési és végrehajtási folyamatokra.

Nem Airbnb, hanem közösségi szálláshely – ezzel már nem tud mit kezdeni Terézváros 2026. május 20.
A január 1-jétől életbe lépett Airbnb-korlátozás ellenére vannak még szálláshelyek a VI. kerületben, ahol a lakók elkeseredésére folytatódik a rövid távú lakáskiadás, annak minden hátrányával. Ezek az ingatlanok egy jogi kiskaput kihasználva, legálisan működhetnek tovább.

http://www.mitoe.hu
eINGATLAN 2026: A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházkezelők Országos Szövetségének szakmai napja INTERAKTÍV WEBINAR ÉS KONFERENCIA 2026. május 19.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Egyesülete (MITOE) idén eINGATLAN 2026 címmel rendezi webinárját, amelynek témája INGATLAN ÉS TÁRSASHÁZKEZELÉS, INGATLANKÖZVETÍTÉS: JÖJJENEK A FIATALOK! - AZ INGATLANOS SZAKMÁK CSAPDÁI ÉS LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON.

Lapostetők, erkélyek, teraszok, függőfolyosók vízszigetelése, javítása, burkolása – 2 évtized tapasztalat – ARIDATEC Kft. (x) 2026. május 19.
ARIDATEC Kft. már több, mint húsz éves tapasztalattal rendelkezik lapostetők, erkélyek és teraszok hő- és vízszigetelésében, burkolásában. A cég teljeskörű kivitelezést és felújítást végez, ügyfelei számára mindig a legmegfelelőbb műszaki megoldásokat alkalmazva.

Társasházi kamerarendszerek telepítésének és üzemeltetésének feltételei 2026. május 18.
A társasházi kamerarendszerek kiépítése és működtetése szigorú szabályozáshoz kötött. A lakóközösségek gyakran szembesülnek tévhitekkel a kamerák elhelyezhetőségét, illetve a felvételek visszanézésének jogosultságát illetően. Az alábbi olvasói kérdésre adott szakmai állásfoglalás tisztázza a jogszerű telepítés feltételeit, a megfigyelhető területek határait, valamint az adatkezelésre vonatkozó kötelezettségeket.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Már lehet regisztrálni a 2026. június 12-i eHÁZ FÓRUMra 2026. május 15.
2026. június 12-én bemutatjuk az eHÁZ szoftver valamennyi meglévő és új funkcióját, melyre szeretettel várjuk Önt és munkatársait egyaránt! Az esemény során lehetőség nyílik személyes konzultációra is. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Pályázzon a 2026-os THT Szakmai Díjakra! 2026. április 27.
A társasházi szakmában ritkán kap hangsúlyt az, ami jól működik. Pedig minden sikeresen lezárt felújítás, minden rendezett közösségi helyzet, minden átgondolt döntés mögött olyan tapasztalat áll, amely mások számára is irányt mutathat. Ezt a munkát szeretnénk most láthatóvá tenni. Nem csupán elismerni, hanem lehetőséget adni arra is, hogy a jól működő megoldások példává váljanak a szakmán belül.

Május végéig lehet véleményezni Józsefváros rövidtávú szálláskiadás szabályozási tervezetét 2026. május 13.
A Józsefvárosi Önkormányzat nagyszabású szabályozási csomagot készített elő a kerületi rövidtávú szálláskiadás (Airbnb) keretek közé szorítására. A jelenleg társadalmi egyeztetés alatt álló javaslat nem a teljes tiltást, hanem egy többszintű, differenciált korlátozási rendszert irányoz elő. A kerület vezetése május végéig várja a lakosság és a szakmai szervezetek, köztük a közös képviselők véleményét a tervezetről.

Visszatérés a normál jogrendhez – véget ért a rendeleti kormányzás Magyarországon 2026. május 15.
2026. május 14-én hivatalosan is megszűnt a veszélyhelyzet Magyarországon. Az áprilisi választások nyomán felálló új Országgyűlés első intézkedéseinek egyike a rendeleti kormányzás lezárása volt. Az átmenet folyamatossága, valamint a gazdasági és szervezeti stabilitás biztosítása érdekében a parlament törvényi szintre emelte a legfontosabb veszélyhelyzeti intézkedéseket.

Közveszéllyel fenyegető falátvágás történt egy panelházban 2026. május 15.
Egy miskolci társasházban történt eset megmutatja, milyen súlyos következményekkel járhat a tartószerkezetekkel kapcsolatos hozzá nem értés, illetve, hogy a szakmai kontroll hiánya mekkora kockázatot jelent.

Közgyűlés számviteli beszámoló nélkül? Szabálytalan a „tulajdonos úgysem érti” érvelés! 2026. május 14.
Olvasónk két társasházi közgyűlésen is azt tapasztalta, hogy a közös képviselők nem terjesztik elő elfogadásra a számviteli törvény szerinti éves beszámolót. A mulasztásra olyan érveik voltak, miszerint a tulajdonosok „úgysem értik, felesleges", vagy a „közös képviselő által készített elszámolás amúgy is részletesebb". Olvasónk kérdésére jogi szakértőnk válaszol.

Pénzügyi nyomásgyakorlás és patthelyzet egy budapesti társasházban 2026. május 11.
A belvárosi ingatlanpiac egyik legvitatottabb esete bontakozott ki Budapest V. kerületében, egy Károlyi-kertre néző, nagy múltú társasházban. Az ingatlanban az elmúlt két évben jelentős tulajdonosi átrendeződés ment végbe. A lakók beszámolói alapján Lázár János miniszter, valamint egy hozzá köthető cég fokozatosan szerzett többségi tulajdont az épületben.

A dokumentált ingatlan többet ér? Hogyan tartsuk nyilván saját ingatlanjainkat? 2026. május 11.
A társasházkezelők már évek óta ismerik az eHÁZ.hu nevét, de egy újabb szereplő is érkezett ugyanebből a műhelyből: az eINGATLAN.hu. Dén Mátyás András, az eHÁZ.hu és az eINGATLAN.hu alapító tulajdonosa a Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesületének (MITOE) szakmai napján arról beszélt, hogyan lehet egyetlen felületen kezelni a saját lakásaink teljes „élettörténetét", a bérlőktől a garanciajegyekig, a közüzemi szerződésektől az adásvételig.

Utolsó napok a budapesti társasházi támogatások igénylésére 2026. május 8.
Egyes kerületekben csak nem rég nyíltak meg, és hamarosan zárulnak azok a pályázatok, amelyekből tetőfelújításra, hőszigetelésre vagy akár villámvédelemre is milliókat kaphatnak a lakóközösségek. Összegyűjtöttük a legfrissebb kiírásokat és a határidőket.

Meghívó: eINGATLAN 2026 webinar és konferencia június 11-én! 2026. május 12.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Egyesülete (MITOE) idén eINGATLAN 2026 címmel rendezi webinárját 2026. június 11-én 9:30-16:00 óráig a Lion's Garden Hotelben.

Több, mint 1800 km hosszan modernizálta áramhálózatát az E.ON 2026. május 12.
Az E.ON Hungária Csoport lezárta egyik, 114, 919 milliárd forintos áramhálózati fejlesztési programját, amelynek keretében több mint 1800 kilométer hálózat és több mint 2800 transzformátor fejlesztése fejeződött be. A beruházások eredményeként az érintett vonalakon még megbízhatóbbá vált az áramellátás, így a mindennapokban ritkábbak és rövidebbek lehetnek a kiesések.

Árat emelt a Posta 2026. május 7.
A Magyar Posta frissítette díjszabását 2026. május 1-jei hatállyal. Az áremelés elsősorban a lakossági és üzleti csomagküldést, valamint a levélpostai szolgáltatásokat érinti.

Stratégiai együttműködést kötött a MITOE és a CérdusNet az idős társasházi lakástulajdonosok támogatásáért 2026. május 6.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete (MITOE) és a CérdusNet Szenior Tudáshasznosító Egyesület (CédrusNet) stratégiai együttműködési megállapodást kötött annak érdekében, hogy elősegítsék az idősebb lakástulajdonosok támogatását a hazai társasházi közösségekben.

Megtiltható az autótöltés a társasházban? 2026. május 5.
Egy társasházban elektromos autótöltők telepítése körül alakult ki vita, miután egy korábbi közgyűlési döntés kapcsán felmerült, hogy a tiltás indokolatlanul korlátozhatja a tulajdonosok jogait. Valóban túllépte a közgyűlés a hatáskörét? Az olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások