Dönthet-e a közös képviselő egy személyben a közgyűlés napirendi pontjairól?2021. november 23. |
|---|
A Kossuth Rádió Napközben című műsorának társasházi rovatához beérkezett hallgatói sms-ek legutóbb a komplett adást kitöltötték, így az nem is a szokásos felvezető riporttal indult. A kérdésekre a műsor társasházi szakértője dr. Bék Ágnes válaszolt.
|
|
4 400 HUF
Közületi/Társasházi szennyfogó szőnyeg több méretben
![]() Érdekel → |
|
A különböző témák pergő felvetése ismerős lehetett a THT konferenciák látogatói számára, hiszen a Társasházak és Társasházkezelők Egyesülete elnöke számára ott is bármilyen társasházakkal kapcsolatos kérdést feltehetnek a résztvevők és a helyszínen meg is kapják rá a választ. A műsorban elhangzó kérdések az alábbiak voltak: -A kisebbségben lévő tulajdonosok teljesen kiszolgáltatottak-e egy olyan többségi tulajdonnal rendelkező társukkal szemben, aki évek óta nem él a házban, de visszaélve pozíciójával megkeseríti a többiek életét? - Mit tehetnek a tulajdonosok akkor, ha idén még nem volt közgyűlés a házukban, pedig azt október 15-ig meg kellett volna tartani. - Beköltöztem egy olyan házba, ahol nincs közös képviselő. A feladattal megbízott lakó felmondott, a tulajdonosok szétosztották egymás közt az addig gyűjtött pénzt. Ez nem törvénytelen? - Dönthet-e a közös képviselő egy személyben a közgyűlés napirendi pontjairól? - Hogyan lehet leváltani a közös képviselőt, ha az erről szóló napirendi ponttal nem hajlandó összehívni a közgyűlést? Az adás itt hallgatható meg az elhangzás napjától (november 16.) két hónapig, 10:15 percnél: https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-11-16_09-05-00&enddate=2021-11-16_11-10-00&ch=mr1 Hallgassa Ön is keddenként 10:15-től a Napközben című műsor társasházi perceit a Kossuth Rádióban és tegye fel kérdéseit vagy JAVASOLJON TÉMÁKAT a 0630 9000 666-os sms számon! |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások
A Kossuth Rádió Napközben című műsorának társasházi rovatához beérkezett hallgatói sms-ek legutóbb a komplett adást kitöltötték, így az nem is a szokásos felvezető riporttal indult. A kérdésekre a műsor társasházi szakértője dr. Bék Ágnes válaszolt.

Ha egy tulajdonos saját, egyéni lakásbiztosítást köt, akkor mentesülhet a ház közös biztosítási díjának fizetése alól? Bár logikusnak tűnhet, hogy ne fizessünk kétszer ugyanazért, a társasházi törvények és a közös tulajdon védelme miatt a helyzet jogilag és gyakorlatilag is összetettebb. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A főváros távhőrendszerét üzemeltető Budapesti Közművek szerződést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME). Az együttműködés célja egy majdani döntést megalapozó tanulmány közös elkészítése a Paksi Atomerőmű hőjének a fővárosi távfűtési rendszerbe történő eljuttatási lehetőségéről. 
A nyári időszak beköszöntével talán sokan gondolnák, hogy a társasházi szakma életében is csendesebb hetek következnek. A valóság azonban éppen az ellenkezője: a kihívások, a változó jogszabályi környezet, a növekvő tulajdonosi elvárások és az egyre összetettebb üzemeltetési feladatok folyamatos fejlődést és tanulást követelnek meg a szakma szereplőitől.
Rohamosan közeledik a 2027. január 1-jei határidő, amikortól kötelezővé válik a melegvíz-mérők távleolvasása a társasházakban. Mivel a jogszabályi előírások és a szükséges közgyűlési döntések körül még sok a kérdés, szakértőnk tisztázza a fontosabb tudnivalókat, a határidőktől kezdve a mulasztás kockázatáig.
Budapest VIII. kerületének Józsefvárosi Önkormányzata a 2026. június 25-i nyilvános ülésén hivatalosan is elfogadta a rövid távú szálláshelyek új szabályozási koncepcióját. Az új rendszer többek között a háromszintű százalékos korlátozást, a társasházi hozzájárulást, valamint a kötelező tájékoztató táblát vezeti be. 
A közös képviselő váltása ritkán zajlik zökkenőmentesen, az egyik legnagyobb feszültségforrást pedig a társasház adatai jelentik. Ki használhatja a nyilvántartást, mi történik a személyes adatokkal, és meddig mehet el a lakóközösség, ha nyilvánosan akarja rendezni a vitát? Az olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.
A tartós hőség és az aszály miatt kritikus ivóvízhiány alakult ki Zala vármegyében. A megugrott fogyasztás következtében a zalaszentgróti és a kehidakustányi főtározók teljesen kiürültek, így a Zalavíz Zrt. ellátási területén már 69 települést érint valamilyen szintű vízkorlátozás.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.
Az ingatlanközvetítők hirdetési gyakorlata fogyasztóvédelmi szempontból kiemelt figyelmet kaphat. Fontos, hogy a hirdetések, online és offline megjelenések, valamint az ügyfelek felé tett tájékoztatások minden esetben pontosak, valósak, egyértelműek és igazolhatóak legyenek.
A társasházak működtetésével kapcsolatos feladatok az elmúlt években jelentősen összetettebbé váltak, miközben a lakóközösségek által fizetett közös képviseleti díjak emelkedése sok esetben nem követi a növekvő szakmai, műszaki és adminisztratív terheket. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete (MITOE) és a THT Társasházi és Ingatlanpiaci szaklap 2026. év eleji felmérése azt vizsgálta, hogyan alakulnak jelenleg a közös képviselői díjak Magyarországon, milyen tényezők befolyásolják meghatározását, valamint hogyan értékelik saját szakmai helyzetüket és munkaterhelésüket a társasházkezeléssel foglalkozó szakemberek.
Az országos harmadfokú hőségriasztás és a hétvégi, 55 százalékos fogyasztásnövekedés miatt veszélybe került az ivóvízellátás a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) szolgáltatási területén. Június 29-én Szada már teljesen víz nélkül maradt, Szentendrén II. fokú vízkorlátozást rendeltek el, Ürömön, Pomázon és Solymáron pedig több helyen elapadtak a csapok.
Aki pályaváltáson gondolkozik, vagy most indítana karriert, és egy igazán pörgős, válságálló, jól fizető hivatást keres, annak van egy remek tippünk. Az eINGATLAN 2026 - MITOE webinar teljes videó anyaga mostantól nyilvánosan visszanézhető!
Budapest XVI. Kerületi Önkormányzat tájékoztatása szerint a kerületben az utóbbi időben ismét megszaporodtak az úgynevezett „bádogos csalások". Az elkövetők jellemzően gyanútlan ingatlantulajdonosokat céloznak meg javítási munkálatok ürügyén.
Kevés európai főváros változott olyan gyorsan az elmúlt három évtizedben, mint Varsó, sokan mégis úgy vélik, hogy a legnagyobb átalakulás még csak most áll előtte. A Future of Real Estate 2026 konferencián felszólaló iparági vezetők kifejtették, hogy a város a fejlődés új szakaszába lép, amelyet a technológia, a tehetség, az infrastrukturális beruházások és a nagyszabású, vegyes funkciójú negyedek fejlődése hajt. Bár a tervezéssel, a szabályozással és a fenntarthatósággal kapcsolatos kihívások továbbra is fennállnak, Varsó hosszú távú kilátásai elsöprően pozitívak.
A rendkívüli aszályos időszakok és a városi környezet okozta stressz egyre komolyabb kihívás elé állítják a fővárosi növényzetet. Budapest Főváros Önkormányzata, a FŐKERT, a 10 millió Fa Alapítvány, valamint a Beeco ökoapplikáció fejlesztői ezért idén is meghirdetik az Önkéntes Vízadó kampányt, amely lehetőséget biztosít a lakosságnak és a helyi közösségeknek, hogy aktív szerepet vállaljanak a környezetükben lévő, sérülékeny fák gondozásában és megóvásában.
Chovanecz Kata közös képviselő Facebook bejegyzésében arról számol be, hogy a társasházak számláinak lezárása a banknál egyszerű rutinfolyamat helyett egy hónapok óta tartó, kaotikus adminisztratív rémálommá vált.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szakterület működését újraszabályozó rendelettervezetet. A javaslat elsődleges célja, hogy a lakó- és ipari ingatlanok védelme szempontjából kritikus ellenőrzéseket végző szakemberek tevékenysége átláthatóbbá és hatékonyabban nyomon követhetővé váljon.
Idén év elejétől új tulajdonosok csatlakoztak az eHÁZ csapatához, akik segítségével új dimenziókba emelkedhet a piacvezető hazai társasházi szoftver további fejlődése. 





































