Egy nap alatt kimerült a pályázati keret - Lesz folytatás2013. szeptember 19. |
|---|
| A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményt adott ki augusztus 16-án, mely szerint az Új Széchenyi Terv Társasházak Energetikai Felújítása Alprogramjára beérkezett, összesített igények lefedik a meghirdetett támogatási keretet, ezért felfüggesztette a pályázati konstrukciót. Az augusztus 21-én nulla óráig postára adott pályázatokat még feldolgozták. |
|
12 500 HUF
Minőségi időtálló pajzs alakú rozsdamentes acél zászlótartó
![]() Érdekel → |
|
Érdemes megjegyezni, hogy a pályázatokat augusztus 15-től lehetett beadni, tehát a THT által is prognosztizált egyetlen nap elegendő volt a keret kimerüléséhez. Mint ismert, az alprogramban költségvetési forrásból rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 834,2 millió forintot tett ki. A támogatás célja az volt, hogy hozzájáruljon a téglaépítésű társasházak energiahatékonyságának javításához, és elősegítse a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését. A vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatást energiahatékonysági felújítására, fűtéskorszerűsítésére és a megújuló energiaforrások felhasználásának növelésére lehetett költeni. A pályázat elvileg sikeresnek nevezhető, hiszen így szokták jelezni, hogy a cél megvalósult, vagyis a kiírásra megfelelő számú és minőségű pályázat érkezett, de ha sikernek nevezzük azt, hogy nyolcszáz millió ajándék forintot egy nap alatt elkapkodtak a régóta ugrásra kész jelentkezők, akkor nagyon alacsonyra tettük a mércét. A THT továbbra is tartja azon véleményét, hogy az energia megtakarítást eredményező eddigi pályázatok már elérték céljukat: mindenki tudja, hogy megéri és nincs valódi alternatívája a korszerűsítésnek. Ma már csak az tekinthető igazságos támogatásnak, ami mindenki számára hozzáférhető. Az egy nap alatt lezáruló, néhány tucat épület felújítására elegendő pályázati forrásokat inkább új ösztönzőként kéne „bevetni" más területen, ami ott is hasonló expanziót indíthat el. Úgy tűnik a kormány is tervez változásokat a jelenlegi gyakorlathoz képest, mert közleményben a minisztérium jelezte, hogy még ebben az évben megkezdődik a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia társadalmi vitája, amelynek szakmai alapjaira építve egy széleskörű épületenergetikai program meghirdetését tervezik a jövőben. |
Továbbküldöm a cikket Nyomtatás
További híreink
THT Facebook
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások




A társasházaknak komoly felkészülést jelent a távolról leolvasható költségmegosztók kötelező bevezetése a 2027-es határidőig. Olvasó kérdésekre válaszolva bemutatjuk a jogi felelősségi köröket.
A társasházak mindennapi működését és a lakóközösségek döntéshozatali lehetőségeit alapjaiban érintő jogegységi határozatot hozott a Kúria. A döntés pontot tesz egy évek óta húzódó jogvitára, amely arról szólt, hogy mikor élvez elsőbbséget a merev alapító okirat, és mikor dönthet a lakók többsége a szervezeti-működési szabályzat (SZMSZ) keretein belül.
Évek óta nincs elfogadott beszámoló, a közös költséget több hónapra visszamenőleges hatállyal emelték meg - sok társasházban ismerősek lehetnek az ehhez hasonló, komoly vitákat szülő helyzetek. Mit tehet a tulajdonos, ha a vezetőség szabálytalan pénzügyi kimutatásokkal és jogszerűtlennek tűnő döntésekkel próbálja rendezni a ház ügyeit? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol. 
A társasház közgyűlése tiltó határozatot hozott egy veszélyt jelentő gázszivárgás bejelentésével szemben. Mit tehet a közös képviselő? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Ha egy tulajdonos saját, egyéni lakásbiztosítást köt, akkor mentesülhet a ház közös biztosítási díjának fizetése alól? Bár logikusnak tűnhet, hogy ne fizessünk kétszer ugyanazért, a társasházi törvények és a közös tulajdon védelme miatt a helyzet jogilag és gyakorlatilag is összetettebb. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
A közös képviselő váltása ritkán zajlik zökkenőmentesen, az egyik legnagyobb feszültségforrást pedig a társasház adatai jelentik. Ki használhatja a nyilvántartást, mi történik a személyes adatokkal, és meddig mehet el a lakóközösség, ha nyilvánosan akarja rendezni a vitát? Az olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol. 
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szakterület működését újraszabályozó rendelettervezetet. A javaslat elsődleges célja, hogy a lakó- és ipari ingatlanok védelme szempontjából kritikus ellenőrzéseket végző szakemberek tevékenysége átláthatóbbá és hatékonyabban nyomon követhetővé váljon.
Megdöbbentő történettel fordult hozzánk egy közös képviselő: miután bevezettek egy új, kedvező árú társasházi szoftvert, a konkurencia hirtelen mindent megtudott a ház belső ügyeiről, és azonnal akcióba lépett a leváltásukért. Létezik, hogy a szoftver tulajdonosai visszaélnek az adatokkal? Hogyan bizonyítható, ha illetéktelenek néztek bele a rendszerbe, és kihez fordulhatunk jogorvoslatért? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Sok lakóközösségben ismerős konfliktusforrás a közös tulajdonú folyosószakaszok rácsos lezárása. A társasház évekkel ezelőtt hozzájárult a beépítéshez, ám több tulajdonosváltás után az új lakók már sem használati díjat nem fizetnek, sem pótkulcsot nem biztosítanak a közös képviselőnek. A kizárólagos használat viszont megmarad, ami komoly tűzvédelmi és katasztrófavédelmi kockázatot is jelent. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.
Az Országgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyöntetűen elfogadta a folyamatban lévő devizahiteles perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló törvényjavaslatot. A Tisza Párt képviselői által benyújtott szabályozás célja, hogy időt biztosítson a devizahiteles törvények átfogó felülvizsgálatára és a végrehajtói rendszer átalakítására. Az új intézkedések a devizaadósok védelmét szolgálják, és a jogszabály kivételeket is rögzít, amelyekre a halasztás nem vonatkozik.
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) arra figyelmeztet, hogy a lakossági napelemes rendszerek támogatását célzó RRF-6.2.1-2021 jelű pályázat 2026. június 15-i határidejének közeledtével több ezer alacsony jövedelmű család beruházása maradhat félbe. A szövetség álláspontja szerint a megakadt projektek túlnyomó része még megmenthető lenne, ehhez azonban a döntéshozók részéről a kivitelezőváltások felgyorsítására és a kifizetések felgyorsítására van szükség.
A háztartási méretű kiserőművek (HMKE) tulajdonosai számára elérkezett az utolsó jogi lehetőség, hogy kompenzációt kérjenek a napelemes elszámolási rendszer utólagos megváltoztatása miatt elszenvedett anyagi veszteségeikért. A Napelem-felhasználók Érdekvédelmi Platformja (NÉP) Egyesület felhívása szerint az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) benyújtandó egyéni kártérítési kérelmeket 2026. június 11-ig kell postára adni.
A devizahitelek rendezése hosszú évek óta húzódó, összetett probléma, amely számtalan magyar családot érint. A 2026 májusában benyújtott törvényjavaslat első látásra megnyugtató megoldást kínálhat a bajba jutott adósoknak, hiszen hivatalból és soron kívül függesztené fel a devizahiteles pereket. Érdemes azonban közelebbről is megvizsgálni, hogy a felkínált megoldások valóban minden érintett helyzetén könnyítenek-e.
A kamerarendszer mindennapi működésének jogszerűsége a társasház belső szabályzatain és a pontos végrehajtási eljáráson múlik. A közösségnek a Szervezeti és Működési Szabályzatban (SzMSz) kell rögzítenie a megfigyelés részletszabályait, az adatfeldolgozók feladatait, valamint a felvételek kikérésének szigorú adminisztratív menetét. Az alábbi olvasói kérdésre adott szakértői útmutató a gyakorlati megvalósításhoz, a belső szabályzatok módosításához nyújt támpontokat.
A 2026-os kormányváltást követően gyökeresen átalakult az államigazgatás szerkezete. Az építés és a lakáspolitika egyetlen tárcához, a lakáscélú állami támogatások és az Otthon Start program koordinálása a Pénzügyminisztériumhoz került.
A Parlament elé benyújtott legújabb törvényjavaslat átmenetileg és teljeskörűen leállítaná a korábbi devizahiteles törvények hatálya alá tartozó, jelenleg is folyamatban lévő bírósági pereket és végrehajtási eljárásokat. A kezdeményezés célja, hogy a végleges szabályozás kialakításáig jogi védelmet biztosítson az érintett felek számára, ami jelentős hatással lehet a hazai követeléskezelési és végrehajtási folyamatokra.
A társasházi kamerarendszerek kiépítése és működtetése szigorú szabályozáshoz kötött. A lakóközösségek gyakran szembesülnek tévhitekkel a kamerák elhelyezhetőségét, illetve a felvételek visszanézésének jogosultságát illetően. Az alábbi olvasói kérdésre adott szakmai állásfoglalás tisztázza a jogszerű telepítés feltételeit, a megfigyelhető területek határait, valamint az adatkezelésre vonatkozó kötelezettségeket.
Olvasónk két társasházi közgyűlésen is azt tapasztalta, hogy a közös képviselők nem terjesztik elő elfogadásra a számviteli törvény szerinti éves beszámolót. A mulasztásra olyan érveik voltak, miszerint a tulajdonosok „úgysem értik, felesleges", vagy a „közös képviselő által készített elszámolás amúgy is részletesebb". Olvasónk kérdésére jogi szakértőnk válaszol.
Egy társasházban elektromos autótöltők telepítése körül alakult ki vita, miután egy korábbi közgyűlési döntés kapcsán felmerült, hogy a tiltás indokolatlanul korlátozhatja a tulajdonosok jogait. Valóban túllépte a közgyűlés a hatáskörét? Az olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol. 





































