Barion Pixel

Egyhangúlag megszavazta a parlament a devizahiteles perek és végrehajtások átmeneti felfüggesztését

2026. június 9.
Az Országgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyöntetűen elfogadta a folyamatban lévő devizahiteles perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló törvényjavaslatot. A Tisza Párt képviselői által benyújtott szabályozás célja, hogy időt biztosítson a devizahiteles törvények átfogó felülvizsgálatára és a végrehajtói rendszer átalakítására. Az új intézkedések a devizaadósok védelmét szolgálják, és a jogszabály kivételeket is rögzít, amelyekre a halasztás nem vonatkozik.

A döntés értelmében az érintett eljárások átmenetileg leállnak, és kizárólag a vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát követően, egy újabb, külön törvény alapján indulhatnak majd újra.

A Hantosi István és Melléthei-Barna Márton (Tisza Párt) által beterjesztett javaslat pontosan rögzíti az átmeneti időszak szabályait és a korlátozásokat.

A perek és végrehajtási cselekmények felfüggesztését a bíróságoknak és a végrehajtóknak hivatalból, soron kívül kell elrendelniük. Amennyiben ez mulasztás miatt elmarad, az abból eredő károkért az eljáró bíróság vagy végrehajtó felel.

Kivételek a felfüggesztés alól

A törvényalkotók fontosnak tartották, hogy a leállítás csak a ténylegesen érintett devizaadósokra vonatkozzon. Így a moratórium nem terjed ki a jogcím nélküli lakáshasználókra, a módosítások során pedig külön egyedi szabályokat határoztak meg az árverési eljárásokra, valamint a gyermektartási díj behajtására vonatkozóan is.

Ingatlanárverések kezelése

Ha egy árverésen a vevő még nem fizette ki a vételárat, azt elegendő lesz majd az eljárás folytatásakor kiegyenlítenie. Ha a vételárat már megfizette, de az ingatlant még nem vette birtokba, a vevő visszaigényelheti a pénzét.

Önkéntes törlesztés

A jogszabály garantálja, hogy az adósok a felfüggesztés alatt is tovább törleszthetnek önkéntesen, miközben a fedezetek biztosítása érdekében a hatóságok rendezik a kapcsolódó végrehajtási cselekményeket.

Teljes politikai konszenzus a bizottságokban és a Házban

A javaslatot mind az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság, mind a Törvényalkotási Bizottság támogatásra méltónak találta. Utóbbi egyhangúlag fogadta el az összegző módosítást még június 4-én.

Bódis Péter kormányzati részről megerősítette, kiemelten fontosnak tartják a szerződések felülvizsgálatát és a perek felfüggesztését.

Tuzson Bence (Fidesz) emlékeztetett a korábbi kormányzati intézkedésekre, és jelezte, hogy míg a devizahitelek korábban a hitelállomány mintegy 70 százalékát tették ki, ez az arány mára 0,5-1 százalékra csökkent (Nacsa Lőrinc, KDNP adatai alapján). Tuzson hozzátette: 2025-ben már csak körülbelül 750 per volt folyamatban. Hangsúlyozta, hogy az átmeneti időszaknak a jogbizonytalanság elkerülése érdekében rövidnek kell lennie, és felajánlotta pártja segítségét a végleges megoldás kidolgozásában.

Nem végleges lezárás, hanem feltételteremtés

A felszólaló képviselők és bizottsági előadók egyetértettek abban, hogy a most elfogadott törvény nem a devizaügy végleges lezárása. Hantosi István kiemelte, hogy a cél a visszafordíthatatlan lakossági károk és tragédiák megakadályozása a végső szabályozás kialakításáig. Kiss Máté Zsolt összegzése szerint a törvény lényege nem a végleges rendezés, hanem az ahhoz szükséges nyugodt feltételek és idő biztosítása a jogalkotó számára.

A szükséges törvénymódosítást az Igazságügyi Minisztérium várhatóan július közepéig készíti elő.

További híreink


Ingatlanközvetítő lennék, hogyan kezdjek neki? 2026. július 13.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Egyesülete (MITOE) által szervezett eINGATLAN 2026: Jöjjenek a fiatalok! webinar második kerekasztal-beszélgetése az ingatlanközvetítői szakmát mutatta be. A beszélgetőpartnerek nemcsak a hivatásuk szépségeibe adtak betekintést, hanem határozottan leszámoltak azzal a köztudatban élő sztereotípiával is, miszerint az ingatlanos „nem csinál semmit, csak felrakja a hirdetést, és zsebre teszi a jutalékot".

Lakásfejlesztési támogatás a II. kerületben 2026. július 10.
Budapest II. Kerületi Önkormányzata pályázatot hirdetett: A kezdeményezés célja, hogy vissza nem térítendő pénzbeli támogatással segítse a helyi ingatlanok biztonságosabbá tételét, energiahatékonyságának növelését, valamint az akadálymentesítést.

Nyári fűtéskorszerűsítés a távhős lakásokban – ezekre a szabályokra kell figyelni 2026. július 9.
A nyári időszak a legalkalmasabb a társasházi lakások fűtésrendszerének korszerűsítésére vagy átalakítására, azonban a munkálatok nem kezdhetők el bejelentés nélkül. Erre figyelmeztet a Budapesti Közművek.

http://www.mitoe.hu
Veszélyes gázszivárgás – A közös képviselő köteles a társasház érdekeit képviselni! 2026. július 8.
A társasház közgyűlése tiltó határozatot hozott egy veszélyt jelentő gázszivárgás bejelentésével szemben. Mit tehet a közös képviselő? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Közös képviselőt keres egy társasház Budapesten 2026. július 7.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Nagyobb teret nyertek a kisebb biztosítók a tavaszi lakásbiztosítási kampányban 2026. július 7.
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egyéves díjkorlátozások együttesen kedvező strukturális változásokat idéztek elő a hazai biztosítási piacon. Miközben az átlagos lakossági éves díjak enyhe mérséklődést mutattak, a biztosítók által vállalt maximális kárkifizetések mértéke érdemben növekedett. Ez az ár-érték arány folyamatos javulását, az alulbiztosítottság mérséklődését és a piaci verseny éleződését eredményezte, különösen a kisebb piaci szereplők javára.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Kinek ajánlott a közös képviselő szakma? 2026. július 6.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Egyesülete (MITOE) által szervezett eINGATLAN 2026: Jöjjenek a fiatalok! webinar kerekasztal-beszélgetései betekintést nyújtottak a hallgatóságnak az ingatlankezeléshez kapcsolódó szakmák világába. A közös képviselői panel résztvevői tabuk nélkül, rengeteg humorral és közvetlenséggel beszéltek a szakma valódi arcáról. Elmondták, hogy milyen készségekkel lehet valaki igazán sikeres menedzser ezen a pályán, és felhívták a figyelmet arra is, hogy ez a munka mindennapos pörgéssel és olykor bizarr lakóközösségi helyzetekkel jár.

Egyéni lakásbiztosítással kiváltható a társasházi biztosítási díj? 2026. július 3.
Ha egy tulajdonos saját, egyéni lakásbiztosítást köt, akkor mentesülhet a ház közös biztosítási díjának fizetése alól? Bár logikusnak tűnhet, hogy ne fizessünk kétszer ugyanazért, a társasházi törvények és a közös tulajdon védelme miatt a helyzet jogilag és gyakorlatilag is összetettebb. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Vizsgálják a Paksi Atomerőmű hulladékhőjének a távfűtésben történő hasznosítását 2026. július 2.
A főváros távhőrendszerét üzemeltető Budapesti Közművek szerződést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME). Az együttműködés célja egy majdani döntést megalapozó tanulmány közös elkészítése a Paksi Atomerőmű hőjének a fővárosi távfűtési rendszerbe történő eljuttatási lehetőségéről.

Egészségügyi és pénzügyi kockázatok - Miért nem érdemes halogatni a strang cserét? 2026. július 1.

Komoly mikrobiológiai és anyagi kockázatok leselkednek a társasházi lakókra a falak mögött futó, elöregedett csővezetékek miatt. Meddig halogatható a vezetékek cseréje anélkül, hogy az váratlan katasztrófához, elszálló rezsiszámlákhoz vagy a biztosítási védelem teljes elvesztéséhez vezetne? A „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése: fontos témák a 2026-os beszámoló közgyűlésekre" elnevezésű THT konferencián Gyurasits Gergely, az Inpipe Kft. és a strang.hu termékmenedzsere tartott előadást.

Megjelent a THT júniusi száma! 2026. június 30.
A nyári időszak beköszöntével talán sokan gondolnák, hogy a társasházi szakma életében is csendesebb hetek következnek. A valóság azonban éppen az ellenkezője: a kihívások, a változó jogszabályi környezet, a növekvő tulajdonosi elvárások és az egyre összetettebb üzemeltetési feladatok folyamatos fejlődést és tanulást követelnek meg a szakma szereplőitől.

Vízóracsere a társasházakban – szakértőnk válaszol 2026. június 29.
Rohamosan közeledik a 2027. január 1-jei határidő, amikortól kötelezővé válik a melegvíz-mérők távleolvasása a társasházakban. Mivel a jogszabályi előírások és a szükséges közgyűlési döntések körül még sok a kérdés, szakértőnk tisztázza a fontosabb tudnivalókat, a határidőktől kezdve a mulasztás kockázatáig.

Józsefvárosban is szigorítanak az Airbnb-szálláshelyek szabályozásán 2026. június 26.
Budapest VIII. kerületének Józsefvárosi Önkormányzata a 2026. június 25-i nyilvános ülésén hivatalosan is elfogadta a rövid távú szálláshelyek új szabályozási koncepcióját. Az új rendszer többek között a háromszintű százalékos korlátozást, a társasházi hozzájárulást, valamint a kötelező tájékoztató táblát vezeti be.

Kérhet-e pénzt a leváltott közös képviselő az adatok átadásáért? 2026. június 25.
A közös képviselő váltása ritkán zajlik zökkenőmentesen, az egyik legnagyobb feszültségforrást pedig a társasház adatai jelentik. Ki használhatja a nyilvántartást, mi történik a személyes adatokkal, és meddig mehet el a lakóközösség, ha nyilvánosan akarja rendezni a vitát? Az olvasói kérdésekre jogi szakértőnk válaszol.

Közös képviselőt keres egy társasház Veszprémben 2026. június 24.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Ellenőrizheti a hatóság az ingatlanhirdetéseket 2026. június 23.
Az ingatlanközvetítők hirdetési gyakorlata fogyasztóvédelmi szempontból kiemelt figyelmet kaphat. Fontos, hogy a hirdetések, online és offline megjelenések, valamint az ügyfelek felé tett tájékoztatások minden esetben pontosak, valósak, egyértelműek és igazolhatóak legyenek.

Mennyiért dolgoznak a közös képviselők Magyarországon? 2026. június 23.
A társasházak működtetésével kapcsolatos feladatok az elmúlt években jelentősen összetettebbé váltak, miközben a lakóközösségek által fizetett közös képviseleti díjak emelkedése sok esetben nem követi a növekvő szakmai, műszaki és adminisztratív terheket. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete (MITOE) és a THT Társasházi és Ingatlanpiaci szaklap 2026. év eleji felmérése azt vizsgálta, hogyan alakulnak jelenleg a közös képviselői díjak Magyarországon, milyen tényezők befolyásolják meghatározását, valamint hogyan értékelik saját szakmai helyzetüket és munkaterhelésüket a társasházkezeléssel foglalkozó szakemberek.

Itt nézheti újra a MITOE eINGATLAN 2026: Jöjjenek a fiatalok! webinar kerekasztal-beszélgetéseit! 2026. június 22.
Aki pályaváltáson gondolkozik, vagy most indítana karriert, és egy igazán pörgős, válságálló, jól fizető hivatást keres, annak van egy remek tippünk. Az eINGATLAN 2026 - MITOE webinar teljes videó anyaga mostantól nyilvánosan visszanézhető!

Bádogoscsalók járják a környéket 2026. június 24.
Budapest XVI. Kerületi Önkormányzat tájékoztatása szerint a kerületben az utóbbi időben ismét megszaporodtak az úgynevezett „bádogos csalások". Az elkövetők jellemzően gyanútlan ingatlantulajdonosokat céloznak meg javítási munkálatok ürügyén.

Közös képviselőt keres egy társasház Budapesten 2026. június 19.
Új hirdetés jelent meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások