Barion Pixel

Elrepült a sültgalamb - Lezárult a fűtéskorszerűsítési pályázat

2012. szeptember 9.
Az Új Széchenyi Terv fűtési rendszerek korszerűsítést támogató alprogramjára beérkezett, összesített igények lefedik a meghirdetett támogatási keretet. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2012. szeptember 7-én déli 12 óráig a beérkezett pályázatok feldolgozásáig felfüggesztette az augusztus 27-én indított konstrukciót.

A korábbi tapasztalatok alapján várható volt, hogy a csekély, 864.4 millió forint összegű keret napokon belül elfogy, hiszen ma már a pályázók térdelőrajtban várják a kiírásokat, s a fiókból kivett tervek, kiíráshoz igazítása után azonnal küldik is jelentkezésüket.

Az eddigiek alapján bátran előrevetíthető, hogy bármilyen más pályázat kiírása esetén sem marad ideje senkinek "nulláról kezdett" tervekkel pályázatot beadni. De ha őszinték akarunk lenni, akkor ez nem is baj, mert ilyen segítséget senki nem érdemel, aki nem vette a fáradtságot ahhoz, hogy előre gondolkodjon és megtervezze a jövőjét.
Aki viszont felmérte a lehetőségeit, eltervezte a célhoz vezető utat, az előbb-utóbb megtalálja azt a konstrukciót, amely - akár pályázat nélkül is - hozzásegíti a felújítások elvégzéséhez. Mert könnyebben észreveszi, hogy amíg a következő pályázatra vár, addig is fizeti a magasabb energiaszámlákat, melyek néhány év alatt szinte biztosan elérik a pályázaton elnyerhető összeget, a veszteséghez pedig hozzászámolhatja a kivitelezés és egyéb költségek emelkedését is.

A fanyalgás helyett tehát javasoljuk, e pályázat zárásának időpontja legyen az eddig sültgalambra váró társasházak - akik egyébként csak kis részben voltak érintettjei a mostani kiírásnak - aktiv tervezési időszakának kezdete.
A pályázatokat pedig tekintsük bónusznak - különösen ilyen pénzhiányos időszakban - mert ha tudjuk, hogy nálunk gazdagabb országok sem engedhetik meg maguknak, hogy valamennyi lakóépületüket állami támogatással újítsák meg, akkor kifizetődő, ha nem várunk a szerencsére.

 

További híreink


Sokasodó társasházi feladatok: itt a megoldás! Interjú Gáts Bencével, a KK Megoldások Kft. ügyvezetőjével 2026. február 2.
A közös képviselők és a társasházkezelők sokszor szembesülnek azzal a problémával, hogy az általuk kezelt házakban olyan mértékben elszaporodnak a tennivalók, hogy azok már nem, vagy kevésbé átláthatók az Excel-alapú nyilvántartásokból. Ezt a problémát ismerte fel Gáts Bence, aki egy olyan komplex feladatkezelő rendszert álmodott meg, mely nagymértékben egyszerűsíti a képviseletek munkáját.

Változtatási tilalmat rendelt el Újbuda 2026. január 30.
Ideiglenes változtatási tilalom lépett hatályba a XI. kerületben, a Karinthy Frigyes út 17. szám környezetét érintő telektömbre. Az önkormányzat döntése a hosszú távú településrendezési célok biztosítását szolgálja, miközben a kerületben jelenleg 19 kiemelt beruházás zajlik.

Távhő okos mérés – Miért? – Hogyan? 2026. január 30.
Felvételsorozat második része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Halmos László, projektvezető - FEAK Független Energetikai Adatközpont Zrt.

http://www.mitoe.hu
30 százalékos rezsikedvezményt ad a kormány a januári fogyasztásra 2026. január 29.
A rendkívüli hideg miatti többletfogyasztás költségeit átvállalja az állam: a kormány 30 százalékos kedvezményt biztosít a januári gáz- és távhőszámlákból, valamint segítséget ad az elektromos fűtést használóknak is - jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.

Ki fizeti a tető javítását, ha a hiba egy beépítéskor keletkezett? 2026. január 29.
Egy padlástér-beépítés után évekkel derül ki, hogy a tetőszerkezetet szakszerűtlenül kivitelezték, sőt életveszélyessé vált. Az új tulajdonos joggal teszi fel a kérdést: ki viselje a bontás és az újjáépítés költségét - ő maga, az eladó vagy az egész társasház? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Új forgatókönyv kell – átalakítják a társasházi felújítások rendszerét a régióban 2026. január 28.
A RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóján a részt vevő országok - Ausztria, Magyarország és Szlovénia - eltérő intézményi háttérrel és lakáspiaci szerkezettel dolgoznak, mégis hasonló akadályokat azonosítottak: kiszámíthatatlan támogatási rendszerek, széttagolt jogszabályi környezet, nehezen előkészíthető társasházi projektek és óvatos banki hitelezés. Összefoglalónk második részében arról az eszmecseréről számolunk be, hogyan lehetne a bankot, a kivitelezőt és a lakóközösséget egyetlen, működőképes láncba szervezni.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Elkezdődött a beszámoló közgyűlések időszaka – Hamarosan indul a THT országos tavaszi konferencia körútja 2026. január 27.
2026-ban XVI. alkalommal február-márciusban, - ezúttal 6 vidéki városban - valamint Budapesten is megrendezzük márciusban a hagyományos évindító konferenciáinkat.

Otthontámogatás: bővül a jogosulti kör, hosszabb határidők, végrehajtási védelem 2026. január 27.
Módosítottak az Otthontámogatási programon: évi nettó egymillió forintos vissza nem térítendő támogatás válik elérhetővé a közszolgálat szélesebb köre számára, miközben a korábban felvett lakáshitelekhez kapcsolódó bejelentési határidő is újranyílik. A friss kormányrendeletek pontosítják a munkáltatói kölcsönök elszámolását, rendezik a határozott idejű jogviszonyok kérdését, és kimondják: az Otthontámogatás összege nem vonható végrehajtás alá.

Gyorsított tűzifatámogatás: több mozgástér az önkormányzatoknak 2026. január 27.
A Kormány 8/2026. (I. 26.) Korm. rendelete rendkívüli eljárásrendet vezet be a szociális célú tűzifa gyorsabb biztosítása érdekében.

Február 2-án startol az Otthoni Energiatároló Program – új közlemény jelent meg a NEÜ oldalán 2026. január 27.
Hamarosan, február 2-án 10:00 órakor nyílik meg a lehetőség az akár 2,5 millió forintos energiatároló-támogatás igénylésére. A Nemzeti Energetikai Ügynökség (NEÜ) a napokban fontos pontosításokat tett közzé a kizáró okokról és a vállalkozási tevékenységről, amelyek sok pályázót érinthetnek. Szakértők szerint hatalmas érdeklődésre, és a keret gyors kimerülésére lehet számítani.

Új eljárási és kivitelezési szabályok 2026-tól 2026. január 26.
A 2025 végén megjelent 448/2025. (XII. 29.) Korm. rendelettel és a hozzá kapcsolódó jogszabály-módosításokkal foglalkozó összeállításunk második részében többek között a rendeltetésváltás, a telekalakítás és az e-naplóval kapcsolatos pontosítások szerepelnek. Ezek közvetlenül befolyásolhatják a határidőket, az adminisztrációt és végső soron a beruházás költségét.

Marad a szaldó kivezetése – az Alkotmánybíróság lezárta a napelemes vitát 2026. január 23.
Döntött az Alkotmánybíróság a napelemes szaldó elszámolás megszüntetéséről szóló jogvitában. A testület szerint a szabályozás módosítása nem alkotmányellenes, és nem sérti sem a szerzett jogokat, sem a tulajdonhoz való jogot. A határozat nemcsak a háztartási napelemeseket érinti, hanem általános tanulságokat hordoz az energetikai beruházások jogi megítéléséről is.

Januári hideg: rezsi-visszatérítésen dolgozik a kormány 2026. január 22.
A kormány a januári rendkívüli hideg miatt megugró fűtésszámlák kezelésére rezsi-visszatérítést készít elő. Gulyás Gergely a Kormányinfón közölte: Lantos Csaba energiaügyi miniszter vezetésével munkacsoport alakult, amely egy héten belül javaslatot tesz, a kormány pedig legkésőbb a jövő szerdai ülésén dönthet a részletekről.

„Nem nézhetjük tétlenül” – az I. kerület egyeztetést sürget a rövidtávú lakáskiadás ügyében 2026. január 22.
Fazekas Csilla, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere párbeszédet kezdeményezett a választókerület érintett polgármestereivel a rövidtávú lakáskiadás (Airbnb) belső kerületekre gyakorolt hatásairól. A politikus szerint a jelenség mára nem pusztán lakhatási kérdés, hanem városstratégiai ügy.

A társasházi érdekképviselet új korszaka – a MITOE tevékenysége 2026. január 22.
A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon Dén Mátyás András, a MITOE elnökségi tagja és a THT szaklap főszerkesztője foglalta össze az elmúlt évek munkáját és a további célokat. Átfogó képet adott arról, hogyan épült fel az ország egyik legaktívabb társasházi érdekképviselete, és mi motiválja a szervezetet abban, hogy a hazai ingatlanpiaci szereplők számára hasznos szolgáltatásokat és szakmai támaszt nyújtson.

„Szemétledobóval vettük a lakást” – mégis bezárhatja a társasház? 2026. január 21.
Egy társasházban a szemétledobó fenntartása évek óta jelentős költséget visz el (duguláselhárítás, fertőtlenítés, rovarirtás). A közgyűlés a lezárás mellett döntött, de néhány tulajdonos nem hajlandó elfogadni a változást, és a nyilvánossággal fenyeget? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

MITOE–THT együttműködés: 2026-ban minden THT-előfizető számára megnyílik a THT társasházi és ingatlanpiaci szakmai mesterséges intelligencia használata 2026. január 20.
A THT (Társasházi és Ingatlanpiaci Szaklap) és a MITOE (Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete) együttműködésének újabb mérföldköve, hogy a megállapodásnak köszönhetően 2026 teljes évében minden aktív THT-előfizető számára megnyílik a THT AI használatának lehetősége. A társasházi szakmai tudás digitális formában, gyorsan elérhetően, a napi gyakorlatot közvetlenül segítő szolgáltatásként válik hozzáférhetővé.

Nem elég a támogatás – miért kell a magántőke a társasházak energetikai felújításához? 2026. január 19.
Bécsben tartották meg a RENOINVEST projekt harmadik nemzetközi kerekasztal-találkozóját, amelyen pénzügyi, szakpolitikai, műszaki és piaci szereplők közösen keresték a választ arra, miként gyorsíthatók fel az épületfelújítások. A tanácskozás egyik alapvető kiindulópontja az volt, hogy az európai épületállomány energetikai megújítása hosszú távon nem finanszírozható kizárólag állami és uniós támogatásokból. A valódi kérdés ezért az, hogyan vonható be érdemben a magántőke a társasházi és önkormányzati felújításokba.

Ha bérbe adom, ha eladom – Tűzvédelmi biztonság az ingatlan piacon 2026. január 16.
Felvételsorozat első része az eINGATLAN 2025 - Magyarországi lakástulajdonosok és lakáscélú ingatlanba fektetők webinárja és konferenciája előadásaiból. Előadó: Lestyán Mária, építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, TSZVSZ elnök, szakmai kapcsolatokért felelős igazgató - Rockwool Hungary Kft.

2,5 millió forint az otthoni energiatárolásra – indul az Otthoni Energiatároló Program 2026. január 15.
Új támogatási lehetőség nyílik 2026 februárjától azoknak a háztartásoknak, amelyek szeretnék jobban kihasználni a megtermelt napenergiát, csökkentenék villanyszámlájukat és növelnék energiafüggetlenségüket. Az Otthoni Energiatároló Program keretében akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is elérhető energiatároló telepítésére.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások