Barion Pixel

Érdemes lesz cukorba fektetni? Több mint 30%-kal drágult egy év alatt az édes fehérarany

2024. május 13.
cukor.jpgA jóslatok beigazolódni látszanak: a március-áprilisi mélypont után ismét emelkedni kezdtett az infláció mértéke. Múlt pénteken megjelent a KSH fogyasztó árakról szóló tájékoztatója: 2024. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, márciushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,7%-kal emelkedtek az árak. Egy év alatt leginkább a cukor ára ment fel.

12 hónap alatt, 2023. áprilishoz viszonyítva

Az élelmiszerek ára 1,0%-kal nőtt, ezen belül a leginkább a cukoré (30,4%), a büféáruké (9,6%), a csokoládé és kakaóé (9,2%), a sertéshúsé (9,2%), az éttermi étkezésé (8,4%), valamint az alkoholmentes üdítőitaloké (5,8%). A termékcsoporton belül a tojás ára 20,3, a liszté 19,7, a száraztésztáé 12,5, a sajté 9,6, a tejé 9,3, a kenyéré 9,0, a baromfihúsé 6,5%-kal csökkent. A szolgáltatások 9,5%-kal drágultak, ezen belül a lakbér 14,0, a lakásjavítás és -karbantartás 10,7, a járműjavítás és -karbantartás 10,1, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 9,8, a sport- és múzeumi belépők 8,2, az üdülési szolgáltatás 5,4%-kal többe, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7%-kal kevesebbe került. A szeszes italok, dohányáruk ára 3,8, ezen belül a dohányáruké 4,3%-kal emelkedett. A gyógyszer, gyógyáruk ára 7,3, a mosó- és tisztítószereké 3,8, a testápolási cikkeké 2,1%-kal növekedett. A háztartási energia 4,5, ezen belül a vezetékes gáz 9,2, az elektromos energia 2,9%-kal olcsóbb lett. A tartós fogyasztási cikkekért 1,7%-kal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 9,8%-kal csökkent, a konyha- és egyéb bútoroké 4,5, a fűtő- és főzőberendezéseké 3,5, az új személygépkocsiké 2,7, a szobabútoroké 2,3%-kal nőtt. A járműüzemanyagok 6,6%-kal drágultak.

1 hónap alatt, 2024. márciushoz viszonyítva

A fogyasztói árak átlagosan 0,7%-kal emelkedtek. Az élelmiszerek átlagosan 0,3%-kal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déli gyümölcs) 1,5, a csokoládé és kakaó 1,3, az éttermi étkezés 1,1%-kal többe, a tojás 1,3, a párizsi és kolbász 0,9, a tej 0,8, a száraztészta, valamint a cukor 0,7-0,7%-kal kevesebbe került. A legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek ára nőtt, 2,8%-kal. A szolgáltatások 1,3%-kal drágultak, ezen belül a belföldi üdülés 2,2, a lakásjavítás és -karbantartás 0,9, a lakbér 0,8%-kal. A háztartási energiáért 2,4, ezen belül a vezetékes gázért 4,5%-kal kevesebbet kellett fizetni (Tájékoztató). A járműüzemanyagok ára 3,5%-kal nőtt.

(Fotó: Pexels)

További híreink


Mennyiért dolgoznak a közös képviselők Magyarországon? 2026. június 23.
A társasházak működtetésével kapcsolatos feladatok az elmúlt években jelentősen összetettebbé váltak, miközben a lakóközösségek által fizetett közös képviseleti díjak emelkedése sok esetben nem követi a növekvő szakmai, műszaki és adminisztratív terheket. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete (MITOE) és a THT Társasházi és Ingatlanpiaci szaklap 2026. év eleji felmérése azt vizsgálta, hogyan alakulnak jelenleg a közös képviselői díjak Magyarországon, milyen tényezők befolyásolják meghatározását, valamint hogyan értékelik saját szakmai helyzetüket és munkaterhelésüket a társasházkezeléssel foglalkozó szakemberek.

Hátráltatja a bank a társasházi bankszámla megszüntetését? 2026. június 17.
Chovanecz Kata közös képviselő Facebook bejegyzésében arról számol be, hogy a társasházak számláinak lezárása a banknál egyszerű rutinfolyamat helyett egy hónapok óta tartó, kaotikus adminisztratív rémálommá vált.

Társasházban élők mentálhigiénés állapota Magyarországon: a kutatás eredményeinek bemutatása 2026. június 2.
A THT, a MITOE és az eHÁZ idei első negyedéves közös kutatásának célja a társasházi környezetben élők, valamint a társasházkezelésben részt vevő szakemberek mentálhigiénés állapotának feltérképezése volt. A vizsgálat során törekvés volt arra, hogy a lehető legszélesebb és legheterogénebb mintán, több adatfelvételi csatornán keresztül történjen az adatgyűjtés, ezáltal növelve az eredmények megbízhatóságát és érvényességét. Cikkünk második részében a társasházban élők mentális állapotának felmérésével foglalkozuk.

http://www.mitoe.hu
Társasházkezelők mentálhigiénés állapota Magyarországon: a kutatás eredményeinek bemutatása 2026. június 2.
A THT, a MITOE és az eHÁZ idei első negyedéves közös kutatásának célja a társasházi környezetben élők, valamint a társasházkezelésben részt vevő szakemberek mentálhigiénés állapotának feltérképezése volt. A vizsgálat során törekvés volt arra, hogy a lehető legszélesebb és legheterogénebb mintán, több adatfelvételi csatornán keresztül történjen az adatgyűjtés, ezáltal növelve az eredmények megbízhatóságát és érvényességét. Cikkünk első részében a társasházkezelők mentális állapotának felmérésével foglalkozuk.

Pénzügyi megoldások társasházaknak és lakásszövetkezeteknek 2026. május 28.
Petor Anita, az OTP Bank társasházi értékesítési szakértője tartotta a THT idei Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése című konferenciájának nyitóelőadását. Stratégiai partnerséget kínált a lakóközösségeknek: a pénzügyi szolgáltatásokon túl szakmai támogatással, piaci ismeretekkel és tapasztalattal is segíti őket a tervezett beruházások sikeres megvalósításában. Fontos gyakorlati teendőkre és egy jogi csapdára is felhívta a figyelmet.

Elindultak a THT közösségi média csatornái 2026. május 26.
A Társasházi Háztartás (THT) új platformjain hétről hétre jelentkezik olyan edukációs tartalmakkal, amelyek a közös képviselőknek, társasházkezelőknek és maguknak a lakástulajdonosoknak is iránytűt mutatnak a mindennapi társasházi ügyekben.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Így kell módosítani az SzMSz-t a kamerarendszer telepítésekor 2026. május 26.
A kamerarendszer mindennapi működésének jogszerűsége a társasház belső szabályzatain és a pontos végrehajtási eljáráson múlik. A közösségnek a Szervezeti és Működési Szabályzatban (SzMSz) kell rögzítenie a megfigyelés részletszabályait, az adatfeldolgozók feladatait, valamint a felvételek kikérésének szigorú adminisztratív menetét. Az alábbi olvasói kérdésre adott szakértői útmutató a gyakorlati megvalósításhoz, a belső szabályzatok módosításához nyújt támpontokat.

Társasházi kamerarendszerek telepítésének és üzemeltetésének feltételei 2026. május 18.
A társasházi kamerarendszerek kiépítése és működtetése szigorú szabályozáshoz kötött. A lakóközösségek gyakran szembesülnek tévhitekkel a kamerák elhelyezhetőségét, illetve a felvételek visszanézésének jogosultságát illetően. Az alábbi olvasói kérdésre adott szakmai állásfoglalás tisztázza a jogszerű telepítés feltételeit, a megfigyelhető területek határait, valamint az adatkezelésre vonatkozó kötelezettségeket.

Közveszéllyel fenyegető falátvágás történt egy panelházban 2026. május 15.
Egy miskolci társasházban történt eset megmutatja, milyen súlyos következményekkel járhat a tartószerkezetekkel kapcsolatos hozzá nem értés, illetve, hogy a szakmai kontroll hiánya mekkora kockázatot jelent.

A dokumentált ingatlan többet ér? Hogyan tartsuk nyilván saját ingatlanjainkat? 2026. május 11.
A társasházkezelők már évek óta ismerik az eHÁZ.hu nevét, de egy újabb szereplő is érkezett ugyanebből a műhelyből: az eINGATLAN.hu. Dén Mátyás András, az eHÁZ.hu és az eINGATLAN.hu alapító tulajdonosa a Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesületének (MITOE) szakmai napján arról beszélt, hogyan lehet egyetlen felületen kezelni a saját lakásaink teljes „élettörténetét", a bérlőktől a garanciajegyekig, a közüzemi szerződésektől az adásvételig.

Mit tehet egy társasház a rövid távú lakáskiadás ellen? 2026. április 30.
turista.jpgPortugáliában 2026 tavaszán először fordult meg a rövid távú lakáskiadás növekedési trendje, Budapesten pedig januártól már Terézvárosban sem lehet Airbnb-t működtetni. A központi szabályozás ugyan egyre szigorodik, de továbbra is lassan és sokszor töredezetten reagál. Eközben a társasházak sincsenek teljesen eszköz nélkül: saját hatáskörben is képesek fellépni – és érdemes is élni ezekkel a lehetőségekkel.

Takarítás a társasházban – apró feladat, nagy felelősség 2026. április 29.
takaritas-grafika.jpgA lépcsőház egy társasház névjegye. Ez az első, amit a hazatérő lakó, az érkező vendég vagy a lakást megtekintő érdeklődő észrevesz – és ami sokszor meghatározza az egész épületről alkotott benyomást. Egy rendezett, tiszta, jól karbantartott közös tér nemcsak esztétikai kérdés: növeli az ingatlan értékét, erősíti a lakók komfortérzetét, és hozzájárul egy működő, igényes közösség kialakulásához. A közös képviselő kezében van a lehetőség, hogy ez a rutinfeladat egy jól működő rendszer legyen, és nem csak a tisztaság de a konfliktusok megelőzése érdekében is.

Amikor flex helyett a jogász válaszol - újszerű megoldás a folyosói rácsok és szabálytalan klímák felszámolására 2026. április 21.
A folyosói rácsok és a homlokzaton csöpögő klímák évtizedes feszültségforrások. Az Óbuda IV. számú Lakásszövetkezetben egy elszabadult flexszel indult a történet, de végül egy jogilag tűpontos, türelemre építő stratégia hozott tartós békét. Hogyan lehet felszámolni a szabálytalanságokat anélkül, hogy „szekértáborokra” szakadna a lakóközösség? Erről kérdeztük dr. Balázs Andrást, az Óbuda IV. számú Lakásszövetkezet elnökét.

Leáll az 5+5 milliós otthonfelújítási program Budapesten és nyolc megyében 2026. április 15.
kadarkocka.jpegA keret kimerülése miatt 2026. április 17-én, pénteken felfüggesztik az energetikai Otthonfelújítási Program igénylési lehetőségét a fővárosban és a fejlettebb régiókban.

A közös képviselőn is múlhat, mennyit ér egy társasházi lakás 2026. április 10.
Egy társasházi lakás értékét általában három dolog határozza meg: az épület műszaki állapota, az elhelyezkedése, valamint a környék és a ház infrastruktúrája. A gyakorlatban viszont van egy negyedik szempont is, amiről kevesebb szó esik: az első benyomás, ami már akkor kialakul, amikor a vevő még be sem lépett a lakásba.

​​Hogyan lesz lakóközösség egy társasházból? – egy különleges nagyvárosi sikertörténet 2026. március 30.
kiraly78.jpgA pesti Király utca nyüzsgő, turistákkal teli világáról könnyű azt hinni, hogy a itteni bérházakból már régen kivesztek a klasszikus szomszédsági kapcsolatok. Van azonban egy ház Terézvárosban, amely látványosan rácáfol erre. A Király utca 78. szám alatt egy idős házaspár kezdeményezésére az elmúlt években olyan lakóközösség alakult ki, amely nemcsak működik, hanem tudatosan építi is önmagát.

A második otthon pszichológiája – miért vágyunk rá, és mit keresünk benne valójában? 2026. március 30.
Egy nyaraló megvásárlása első ránézésre nem több egy racionális döntésnél: pihenési lehetőség, befektetés, talán egy jövőbeli otthon ígérete. A valóságban azonban ennél jóval összetettebb jelenségről van szó. Míg az első otthon a legtöbb esetben szükségszerűség, addig a második már választás kérdése - és éppen ezért sokkal mélyebb pszichológiai, érzelmi és társadalmi motivációk húzódnak meg mögötte. A nyaralót, hétvégi házat, üdülőt ezért is nevezi a szakirodalom második otthonnak.

Miért nem törődünk a legnagyobb vagyonunkkal? - a közös képviselő mint ügyvezető 2026. március 23.
A társasházi lakás sok magyar család életében a legjelentősebb értéket képviseli, a tulajdonosok jelentős része mégis kevés figyelmet fordít rá. Szilber Szilvia, a Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesületének (MITOE) elnökségi tagja, a Szilber Házak Kft. vezetője szerint ez nemcsak egyéni, hanem nemzetgazdasági kockázat is. Előadásában a MITOE szakmai napon azt mutatta meg, hogyan lesz a társasházi tulajdon valódi vagyonkezelési kérdés, és mit tehet a közös képviselő, ha „bérlői attitűddel" gondolkodó tulajdonosokkal találkozik.

Nagy belmagasságú polgári lakások energetikai felújítása – speciális problémák, sajátos megoldások 2026. március 12.
Budapest belvárosának lakásállományában jelentős arányt képviselnek a 19-20. század fordulóján épült bérházak. Ezek a nagy belmagasságú, vastag falú polgári lakások sajátos építészeti értéket képviselnek, ugyanakkor energetikai szempontból sok esetben elavultak. A főváros „Energiatudatos otthonok" kiadványsorozatának polgári lakásokra készült kézikönyve ezért kifejezetten az ilyen épületekben élők számára foglalja össze az energiafogyasztás csökkentésének lehetőségeit.

Az értékteremtés új útja: a home staging, mint a társasházi vagyonmegőrzés eszköze 2026. március 5.
A társasházi lakások értékéről sokan még mindig csak a négyzetméterár és a lokáció alapján gondolkodnak, miközben a vevők egyre inkább az összképet nézik: a lépcsőház állapotát, a közös tereket, a ház hangulatát. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, ingatlanszakértő és egyetemi adjunktus, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa szerint a tudatos, stratégiai szemléletű „felkészítés" ma már nemcsak egy-egy lakásnál, hanem teljes társasházak vagyonmegőrzésénél is kulcstényező. A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szakmai napon előadásában azt mutatta be, hogyan lesz a home stagingből valódi értékteremtő eszköz, amely kézzelfoghatóan növeli a társasházi vagyon piaci értékét.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások