Barion Pixel

Ez a program várja Önt a THT konferenciáján Budapesten - a Lurdy házban, június 6-án (csütörtökön)

2024. május 16.
osszefogas.jpgVárunk minden kedves érdeklődőt június 6-án Budapesten, a Lurdy Házban tartandó GENERÁCIÓK EGYÜTTÉLÉSE A TÁRSASHÁZBAN c. konferenciánkon, ahol a beszámoló közgyűléseken hozott döntésekkel kapcsolatos tennivalók mellett a társasházi közösségformálással is fogunk foglalkozni, valamint díjmentesen vehetik át a "Jogok és kötelezettségek a társasházban 2024" című THT szakkönyv I. kötetét is (azok, akik eddig még nem vették át a kiadványt a 2024-es rendezvények valamelyikén).

Időpont: 2024. június 6.
Helyszín: Lurdy Ház I. emelet, Konferencia Központ Budapest IX., Könyves Kálmán krt. 12-14.

A konferencia programja

9 órától Helyszíni bejelentkezés - Kapcsolatépítés a kiállítókkal

10.00 Megnyitó - Szilber Szilvia társasházi szakértő, moderátor
10.10 Pénzügyi megoldások társasházaknak és lakásszövetkezeteknek 2024-ben
Előadó: Petor Anita társasházi szakértő - OTP Bank Nyrt.
10.30 Napelem, kamerarendszer, elektromos autó töltő, nyílászáró csere, homlokzati hőszigetelés, lift létesítés - Rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadások a társasházban
Előadó: Dr. Kiss Balázs Károly ügyvéd, TSZOE elnök - a THT jogi szakértője
11.10 Elektromosautó töltés a társasházban
Előadó: Vihari Réka ügyvezető - EVsOLUTION Kft.
11.30 Felelőtlenség? Szabályszegés? - Miért nem csökkennek a társasházi tűzesetek?
Előadó: Adamecz Tímea tűzvédelmi tanácsadó - TSZVSZ
12.00 Az EU Energiahatékonysági előírásaihoz kapcsolódó törvényi változások és az azokból eredő Kötelezettségek és Lehetőségek a társasházak esetében!
Előadó: Kovács Imre mérnök, energetikai tanácsadó - C.L.Car Kft.

12.20 Szünet - Konzultáció és kapcsolatépítés a konferencia kiállítóival

13.10 Generációk Egymásra Találása - az összefogás ereje a társasházi közösségben
Előadó: Koczka Éva supervisor coach, mestertréner
13.40 eHÁZ 18-80: az elmúlt 15 év digitalizációs tapasztalatai különböző generációknál
Előadó: Dén Mátyás András projektvezető - eHÁZ.hu
14.00 Digitális ingatlan szervizkönyv szolgálatás mindenkinek
Előadó: Fesler Péter projektvezető - eINGATLAN.hu
14.20 Hogyan kommunikáljunk hatékonyan és konstruktívan a társasházi tulajdonosokkal?
Előadó: Szilber Szilvia társasházkezelő, társasházi szakértő, elnökségi tag - TSZOE
14:40: Jogok, kötelezettségek és együttélés az európai társasházakban: Belgium, Finnország, Németország, Magyarország, Írország, Olaszország, Norvégia, Spanyolország, Portugália
Előadó: Dr. Dén-Nagy Ildikó PhD, a THT főszerkesztője

15.00 Szünet - Konzultáció és kapcsolatépítés a konferencia kiállítóival

15.30 Társasházi követelések kezelése - Milyen eszközei vannak a társasházaknak a nem fizető tulajdonossal, vagy a hibásan teljesítő vállalkozóval szemben?
Előadó: Dr. Havas-Sághy Gábor ügyvéd, infokommunikációs szakjogász - a THT jogi szakértője

16.00 A konferencia zárása

A részvétel feltételei:
- élő THT ELŐFIZETÉSSEL rendelkezőknek,
- a www.tht.hu honlap 
Konferenciák menüpontban történt online JELENTKEZÉS után és
- BELÉPŐJEGY birtokában.

A konferenciára ITT lehet jelentkezni.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!


További híreink


A társasházkezelés digitalizációja – eHÁZ 2025 2025. június 16.
A társasházkezelés évtizedeken át papíralapú nyilvántartásokra, személyes ügyintézésre és hosszadalmas adminisztrációra épült. Azonban a modern technológia fejlődése lehetőséget teremtett arra, hogy ezek a folyamatok gyorsabbá, átláthatóbbá és hatékonyabbá váljanak. Gosuly Jolán az eHÁZ.hu/Info Sierra Kft. ügyfélkapcsolati igazgatója mutatta be az eHÁZ 2025 platformot.

Külön gazdálkodó lépcsőházak a társasházban 2025. június 13.
Több lépcsőházból álló társasház esetén jogszerű, ha a lépcsőházak külön gazdálkodnak, miközben a társasház szervezetileg és számvitelileg egységet alkot? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kéményproblémák a társasházban – mit tehet a közös képviselő? 2025. június 12.
A társasházi épületekben közös tulajdonban álló rendszerek - így a kémények - fenntartása gyakran okoz vitás helyzeteket, különösen akkor, ha azok állapota leromlik, de a használatuk csak néhány lakástulajdonos érdekeit szolgálja. Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Kémény vagy homlokzat? Az égéstermék elvezetés jövője a TÉKA tükrében 2025. június 11.
A modern társasházak egyik legfontosabb műszaki kérdése, hogy a fűtési rendszerek égéstermékét hogyan lehet a lehető legbiztonságosabban és energiahatékonyabban elvezetni. Lakner Kornél a Kéményépítők Szakmai Szövetségének (KÉPISZ) elnöke a TÉKA égéstermék-elvezetéssel kapcsolatos szabályain keresztül mutatta be a társasházakat érintő legfontosabb változásokat.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Új szabályok, új kihívások – Hogyan érintik a társasházakat az építési és tűzvédelmi jogszabályok változásai? 2025. június 10.
Lestyán Mária építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, szakújságíró, elnök a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetségnél, előadásában részletesen bemutatta, hogy a 2024-es és 2025-ös jogszabályi módosítások milyen hatással lesznek a társasházak működésére, a felújítási és karbantartási munkálatokra, valamint a tűzvédelmi kötelezettségekre.

Jelentősen visszaesett a lakáspiaci forgalom Romániában 2025. június 10.
Románia lakáspiaca megtorpanni látszik. A lassulás hátterében gazdasági bizonytalanság, szigorodó hitelezés és emelkedő építési költségek állnak.

Felhő-alapú ingatlankezelő szoftverek: melyiket válasszam? 2025. június 6.
Az elmúlt években az ingatlanpiac egyre összetettebbé és dinamikusabbá vált, amire a technológia egyre kifinomultabb válaszokat kínál. A felhőalapú ingatlankezelő rendszerek térnyerése nem csupán egy technológiai újítás, hanem strukturális átalakulást is jelent az ingatlankezelés világában.

A társasházi ingatlanbefektetések kockázatai. eHÁZ, eINGATLAN 2025. június 5.
Felvételsorozat harmadik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Dén Mátyás András, projektvezető - Info Sierra Kft.

Társasházi biztosítások: Érdemes váltani? 2025. június 4.
Kerekasztal-beszélgetés az átkötési kampányról az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt., az Allianz Hungária Zrt., a Generali Biztosító Zrt., a Magyar Nemzeti Bank, és a Netrisk Magyarország Kft. szakembereivel.

Elfogadták a távhőszolgáltatásról szóló törvény módosítását 2025. június 3.
Az Országgyűlés elfogadta a 2025. évi XLV. törvényt, amely a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény átfogó módosítását tartalmazza. Az új szabályozás célja a megújuló energiaforrások és a maradékhő szélesebb körű felhasználásának ösztönzése, a távhőellátás biztonságának növelése, valamint a jogi és működési keretek pontosítása.

Háztartási gépek zajszintje – szabályozás a házirendben 2025. június 3.
Olvasónk arra volt kíváncsi, hogyan egyeztethetők össze a háztartási gépek működése során keletkező zajok a csendrendeletben rögzített határértékekkel, különös tekintettel a társasházi házirend szabályozási lehetőségeire. Jogi szakértőnk az alábbiakban válaszol a felvetésre.

Árad a ház! – Technikai tudnivalók vízhatlan burkolatok és szigetelő rendszerek alkalmazásához 2025. június 2.
A felújítások során a vízszigetelés gyakran háttérbe szorul, pedig a nem megfelelően kialakított rétegrendek, elmaradó csomóponti tömítések vagy rosszul választott aljzatok évek múlva komoly problémákat okozhatnak. Jámbor Zsolt, a Fatra Izolfa Zrt. mérnök szaktanácsadója előadásában részletesen bemutatta, milyen technikai részletekre kell figyelni, ha valóban tartós és vízálló burkolati rendszert szeretnénk kialakítani - akár fürdőszobában, akár ipari zuhanyzónál, vagy épp egy közös társasházi helyiségben.

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a bankok a kamatstop miatt 2025. június 2.
A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági kamatstop szabályozásának megsemmisítését kérve. A pénzintézetek szerint az intézkedés aránytalanul és alaptörvény-ellenesen avatkozik be a meglévő magánjogi szerződésekbe.

Egyablakos felújítási tanácsadás – kihívások és lehetőségek a hazai felújítási piacon 2025. május 30.
Május elején tartotta ötödik találkozóját a hazai EU-Peers hálózatba tartozó egyablakos felújítási tanácsadók közössége. A beszélgetésen a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére szakosodott tanácsadók, valamint a munkájukat támogató kutatók és pénzügyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat.

Milliókkal drágább a magyar lakáshitel – de miért? 2025. május 28.
Bár a magyar bankok európai összehasonlításban is versenyképes kamatfelárat kínálnak, egy 20 millió forintos lakáshitel esetén a magyar hitelfelvevők összességében mintegy 5,7 millió forinttal többet fizetnek vissza, mint a közép-európai átlag.

Új lista a „kivett” rendeltetésű ingatlanokról – Frissítés a Földhivatali Portálon 2025. május 28.
2025. május 27-étől új hivatalos lista érvényes a „kivett" jogcímű és rendeltetésű ingatlanokra vonatkozóan. A Földhivatali Portálon elérhető táblázat részletesen tartalmazza, milyen megnevezések alkalmazhatók az ingatlan-nyilvántartásban.

Megjelent a THT májusi száma 2025. május 27.
Megjelent a THT - Társasházi és Ingatlanpiaci szaklap májusi száma. A tartalomból.

Kérdőív közös képviselőknek és társasházkezelőknek a beszerzési szokásokról 2025. május 26.
A válaszok hozzájárulnak ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk a gyakorlatban felmerülő igényekről, és a jövőben hasznosabb szakmai anyagokkal, eszközökkel tudjuk segíteni munkájukat.

Akadálymentesítési támogatás mozgáskorlátozottaknak 2025. május 22.
Legfeljebb 300 000 forint vissza nem térítendő állami támogatás igényelhető mozgáskorlátozott személyek - köztük nyugdíjasok - számára otthonuk akadálymentesítésére. A támogatás tízévente egyszer vehető igénybe, és különféle átalakítási munkálatokra fordítható, például fürdőszoba átalakításra, rámpák kialakítására vagy ajtószélesítésre.

Csökken a régi családi házak ára Finnországban – meglepő fordulat 2025. május 28.
A régi családi házak ára országszerte hat százalékkal csökkent Finnországban 2025 első negyedévében - derül ki a statisztikai hivatal friss adataiból. A váratlan áresést a kereslet csökkenése, a demográfiai változások és a vidéki ingatlanok iránti alacsony érdeklődés hajtja.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások