Barion Pixel

Figyelmeztetés jött az E.ON-tól!

2024. február 19.
20220919_eon_logo.pngTöbb olvasónk is jelezte, hogy kapott egy "Az utolsó számlája még nincs kifizetve" tárgyú levelet az E.ON nevében, amelynek feladója az "E.ON HungáriaKft." volt, de a levelet egy zavaros e-mail címről küldték (pl. oi-tsekme@etud.univ-tln.fr). Utánajártunk, hogy kiderítsük, mi lehet ez.

A kis összegű számlatartozásunk kifizetésére felhívó gyanús e-mail-ben a következő áll: "Fizesse be számláját egyszeruen, a számlaszám linkjére kattintva."

Megkerestük a szolgáltatót, hogy tud-e erről a jelenségről, mely kérdésünkre a szolgáltató képviselője elmondta, hogy ismert előttük a probléma, és már a szükséges jogi lépéseket is megtették, valamint elküldte az E.ON honlapján is megtalálható, ezzel kapcsolatos közleményét, amelyben a következők állnak:

„Csalók küldenek a nevünkben az E.ON elektronikus számlaértesítőihez hasonló e-maileket és ezzel próbálják elérni, hogy különböző, általában alacsony összegeket utaljanak át nekik. A megtévesztő e-mailekben több hivatkozás is az E.ON oldalára vezet, ami az átverési kísérletet különösen hihetővé teszi. Ugyanakkor alaposabban megnézve a helyesírási hibák, furcsa megfogalmazások gyorsan szemet szúrhatnak. Arra kérjük ügyfeleinket, hogy kiemelt óvatossággal járjanak el átutalási megbízásaik teljesítése során.

Mire figyeljen?

• Válasszon erős jelszót az e-mail fiókjához, ami kis- és nagybetűt, valamint számot is tartalmaz.
• Mindig ellenőrizze a számlán lévő adatokat, hogy valóban megegyeznek-e az Ön azonosítóival.
• Online számlafizetésnél az Online ügyfélszolgálaton keresztül mindig az e-portal.eon-hungaria.com szerepeljen a böngésző címsorában.
• A csalók a korábbi Online ügyfélszolgálat megjelenését használják. Ha véletlen a linkre kattintott és a régi felület jelenik meg, akkor biztosan adathalászatról van szó. A megújult Online ügyfélszolgálati oldalt megtekintheti az eon.hu honlap jobb felső sarkára kattintva.

Mit tegyen, ha kattintott a hivatkozásra?

• Ha mégis kattintott a hivatkozásra és megadta Online ügyfélszolgálati jelszavát a megjelenő oldalon, mielőbb módosítsa azt.
• Ha van olyan felület (közösségi média, e-mail küldő, banki stb.) ahol ugyanezt a jelszót használja, akkor ott is feltétlenül adjon meg új jelszót.
• Ha fizetési adatokat adott meg, kérjük, vegye fel a kapcsolatot bankjával.

Milyen lépéseket tettünk?

Az E.ON semmilyen módon nem kapcsolódik az ismeretlen csalók által kiküldött levelekhez, így arról sincs információnk, hogy pontosan kik és hányan kaphatták meg azokat. A csalók ügyfeleinknek és nem ügyfeleinknek is egyaránt küldenek adathalász leveleket. Az E.ON rendszereit nem érte támadás.

  • A személyes adatokat biztonságosan kezeljük, azokat illetéktelen személyeknek nem adjuk át.
  • Minden esetben megtesszük a szükséges óvintézkedéseket.
  • A tudomásunkra jutott adatok alapján igyekszünk a rendelkezésünkre álló eszközökkel az adathalász oldalakat mielőbb jelenteni.
  • Megtettük a szükséges jogi lépéseket és ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást kezdeményeztünk.
  • A tudomásunkra jutott esetekben tájékoztatjuk ügyfeleinket."


Felhívjuk tehát figyelmüket arra, hogy fokozott óvatossággal járjanak el az E.ON-nak teljesítendő utalásokat megelőzően, és azt kizárólag a szolgáltató online felületén végezzék el, ne pedig az e-mail-ben felkínált linken keresztül. A szolgáltató online felületén egyébként a számláikat és az egyenlegüket is meg tudják tekinteni, még az utalás előtt.

További híreink


Mi lesz a Bayeres lakásvásárlókkal? Minden, amit a Bayer csődvédelmi ügyről tudni érdemes 2026. szeptember 4.
A magyar építőipari és ingatlanfejlesztési szektor meghatározó szereplője, a Bayer Construct Zrt., valamint a Bosnyák téri kormányzati irodanegyed kivitelezéséért felelős projektcég, a ZVK Development Kft. csődeljárás lefolytatását kezdeményezte saját magával szemben.

A MITOE képviseli a hazai társasházi érdekeket az európai épület felújítási konferencián 2026. szeptember 3.
forrás:https://condoreno.orgAz Európai Unió klíma- és energiapolitikai célkitűzéseinek elérésében kiemelt szerepet kap a meglévő épületállomány energiahatékonysági korszerűsítése. A rendezvényen a szakpolitika, a finanszírozási szektor és az építőipari szereplők képviselői elemzik a jelenlegi szabályozási és piaci környezetet.

Új, piaci árakat követő áramtarifa érhető el az MVM kínálatában 2026. szeptember 3.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. 2026. szeptember 1-jétől tette elérhetővé az egyetemes szolgáltatásban részesülő lakossági és nem lakossági ügyfelek számára a D árszabást, vagyis a dinamikus tarifát. A 2027. január 1-jétől életbe lépő konstrukció önkéntes alapon igényelhető.

http://www.mitoe.hu
Uniós jogharmonizáció, szigorodó környezetvédelem és lakásügyi átütemezés 2026. szeptember 3.
A Kormány 2026. szeptember 1-jén nyújtotta be az Országgyűlésnek a T/572. számú törvényjavaslatot, amely a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) átfogó korrekciójára tesz javaslatot. A módosítás célja az Európai Unió Bíróságának ítéletéből fakadó kötelezettségek teljesítése, a kiemelt beruházások környezeti kontrolljának megerősítése, az állami lakásépítési stratégiák összehangolása, valamint az ágazati szereplőket terhelő adminisztratív kötelezettségek csökkentése.

Közös képviselőt keres két társasház Budapesten 2026. szeptember 3.
Új hirdetések jelentek meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

Teljes tiltás vagy szigorúbb szabályok? Szeptember végéig szavazhatnak az I. kerületiek a rövid távú lakáskiadásról 2026. szeptember 2.
A Budavári Önkormányzat online véleménynyilvánító szavazást indított az I. kerületi rövid távú lakáskiadás (Airbnb) jövőbeli szabályozásáról, amelyben a kerületi lakosok 2026. szeptember 30-ig mondhatják el véleményüket.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Már lehet regisztrálni a 2026. szeptember 18-i eHÁZ FÓRUMra 2026. szeptember 2.
2026. szeptember 18-án újra lehetőség nyílik az eHÁZ szoftver valamennyi funkciójának megismerésére. Az esemény során személyes konzultációra is lesz alkalom. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Közös képviselőt keres két társasház Budapesten 2026. szeptember 1.
Két új hirdetések jelentek meg a THT díjmentes Közös Képviselőt Keresek szolgáltatása keretében.

A kínálatbővítés és a bérlakásszektor fejlesztésének stratégiája: megjelent a kormányhatározat 2026. szeptember 1.
A Kormány a lakásépítések ösztönzését, a lakáskínálat bővítését és a megfizethető lakhatás feltételeinek javítását célzó intézkedésekről döntött. Az 1275/2026. (VIII. 31.) Korm. határozat alapján szeptember végéig elő kell készíteni a Wekerle Lakásépítési Programot, emellett felülvizsgálják a lakáscélú kiemelt beruházások szakmai feltételeit is.

Területi és társadalmi feszültségek a Nemzeti Épületfelújítási Terv előtt 2026. augusztus 31.
A hazai lakóépület-állomány szerkezete és energetikai állapota olyan mélyreható strukturális válságot tükröz, amely megkérdőjelezi a magyar klímatranzíció és az energiabiztonság megvalósíthatóságát. Az Európai Unió felülvizsgált Épületenergetikai Irányelve (EPBD) szigorú kötelezettségként írja elő a legrosszabb energiahatékonyságú épületek prioritásos korszerűsítését. A JustReno projekt keretében elvégzett átfogó elemzés alapján a hazai épületállomány energetikai lemaradása nem csupán technológiai deficit, hanem mélyen beágyazott területi és társadalmi egyenlőtlenségek következménye.

Kettéválik a közös képviselői piac – kik tudnak ma jól működni, és kik gondolkodnak a kiszálláson? 2026. augusztus 28.
Nem egyszerűen az látszik a közös képviselői díjakból, hogy Budapesten drágább, vidéken pedig olcsóbb a szolgáltatás. A MITOE és a THT 2026 eleji felmérésének részletesebb elemzése ennél jóval érdekesebb képet mutat: Magyarországon több, egymástól látványosan eltérő közös képviselői működési modell él egymás mellett. Van közöttük olyan, amelyből professzionális szolgáltatói piac kezd kialakulni, és olyan is, amelynek hosszú távú fennmaradása már kérdésesnek látszik.

Távleolvasás 2027: Érintett társasházak, mérőtípusok és a költséghatékonysági vizsgálat szabályai 2026. augusztus 27.
A távleolvasható mérőeszközök 2027. január 1-jei kötelező bevezetése a társasházak széles körét érinti. Az alábbi olvasói kérésre adott szakértői összefoglaló pontról pontra rendszerezi, hogy mely ingatlanokban kötelező az átállás, milyen mérőkre terjed ki a jogszabály, és hogyan kell eljárni a helyi önkormányzatoknál a vizsgálatok benyújtásakor.

A közös képviselő felelőssége is biztosítható 2026. augusztus 26.
A társasházbiztosítások díjának emelkedése, az alulbiztosítottság, a lakások és a társasház biztosításának elhatárolása, valamint az egyre újabb kockázatok is szóba kerültek a THT „Társasházak jogszerű és értéknövelő üzemeltetése " konferenciájának kerekasztal beszélgetésén. A résztvevők a közös képviselőknek és a tulajdonosoknak is adtak gyakorlati tanácsokat a biztosítások kiválasztásához és a károk bejelentéséhez.

Lenner Dorottya, az eHÁZ termékfelelőse: Szerethető terméket és szolgáltatást csinálunk 2026. augusztus 25.
Lenner Dorottya csaknem 10 éve, 2017-ben csatlakozott az eHÁZ csapatához, mint ügyfélszolgálatos munkatárs, és 2026 júliusától ő tölti be az eHÁZ termékfelelősi pozícióját. Dorottyát a THT az elmúlt évekről és az eHÁZ várható újdonságairól kérdezte.

Kötelező vízóracsere 2027-ig a távhős lakásokban? A még hiteles mérők sorsa 2026. augusztus 25.
Le kell cserélni a még érvényes hitelességi idejű, de hagyományos (nem távleolvasható) melegvízmérőket kötelezően a határidő előtt, és pontosan melyik jogszabály vonatkozik az egyedi kazán nélküli, tisztán távhős épületekre? Olvasói kérdésre jogi szakértőnk válaszol.

Teljes gőzzel halad a Budapesti Zöld Panelprogram 2026. augusztus 24.
Míg a főváros egyes részein már gőzerővel zajlanak a helyszíni felmérések és a műszaki vizsgálatok, addig más kerületekben az elbírálás, vagy éppen az új pályázatok befogadása van napirenden.

Mit tehetünk a csótányok ellen lakókörnyezetünk védelmében? 2026. augusztus 24.
A városi környezetben megjelenő csótányok nemcsak kellemetlen látványt nyújtanak, de jelenlétük komoly higiéniai és egészségügyi kockázatokat is hordoz magában. A hatékony védekezés alappillérét a megelőzés és a tulajdonosi felelősségvállalás jelenti. A jogszabályi előírások alapján a lakott területeken mindenkinek általános kötelezettsége a kártevők elleni védekezés és megtelepedésük megakadályozása.

Sorra vonják vissza az érintett települések a beköltözést nehezítő önazonossági rendeleteket 2026. augusztus 19.
A parlamenti választások óta 29 önkormányzat döntött úgy, hogy visszavonja a helyi önazonosság védelmére hivatkozó rendeletét, illetve más helységekben finomítottak a szigorításokon - derül ki az RTL Híradó gyűjtéséből.

Megjelent a THT július-augusztusi száma! 2026. augusztus 18.
Az elmúlt hetek Magyarországa talán az eddigieknél is világosabban mutatta meg, milyen törékeny lehet az a komfort, amelyre a mindennapjainkat építettük. A klímaváltozás hatásai és a hirtelen fellépő erőforráshiányok ugyanis már nem a távoli jövő fenyegetései, hanem közvetlenül a lakókörnyezetünkben, a társasházaink falai között vizsgáztatják az alkalmazkodóképességünket.

A helyi közösségek és az állam szerepvállalását erősítené a megújuló energiában az új rendelettervezet 2026. augusztus 18.
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium által előterjesztett jogszabálytervezet alapvető célja, hogy megteremtse az európai uniós forrásokhoz kapcsolódó energetikai reformok és mérföldkövek jogi feltételeit. A rendelet több miniszteri rendelet módosításán keresztül koordinálja a magyar villamosenergia-rendszer modernizációját, a lakossági és mikrovállalkozási piaci rugalmasság növelését, valamint a megújuló energiaforrások, kiemelten a szélenergia hálózati integrációját és társadalmi elfogadottságát.

(c) Társasházi Háztartás 2026 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások