Barion Pixel

FŐGÁZ a tisztább levegőért

2010. szeptember 22.
Az Alternatív Autózás napján ismét részt vettek a Fővárosi Gázművek Zrt. környezetbarát járművei is. A Nyugati téren bemutatkozó CNG vagy más néven sűrített földgáz hajtású gépjárművek a benzin- illetve dízelüzemmel összehasonlítva nemcsak költségkímélőbb, hanem környezetbarát alternatívát is jelentenek, amelynek népszerűsítését és elterjesztését a társaság környezettudatos stratégiájának keretében tűzte zászlajára.

2010. szeptember 21-én a jövő lehetséges közlekedési eszközei kaptak főszerepet a Nyugati téren. Az Alternatív Autózás Napja rendezvény látogatói testközelből ismerkedhettek meg a benzin és dízelüzemű járművek környezetbarát alternatíváival, köztük a Fővárosi Gázművek Zrt. CNG (Compressed Natural Gas) hajtású gépjárműivel.

A Fővárosi Gázművek Zrt., mint a legrégebbi gázszolgáltató társaság, elkötelezett a környezetvédelem és az új környezetvédelmi megoldások iránt. A társaság jelenleg négy földgázüzemű gépjárművel rendelkezik. Az autók kettős célt szolgálnak, hiszen amellett, hogy az autók társasági gépjárműként közlekednek - ezáltal egyfajta mozgó reklámtáblaként szolgálnak - népszerűsítik a környezetbarát közlekedés lehetőségét, és az üzemeltetésük során nyert tapasztalatokat hasznosítják.

A FŐGÁZ környezetvédelmi törekvéseinek részét képezi, hogy 2009.-ben elindították az együttműködést a földgázüzemű járművek használatáról kilenc fővárosi közszolgáltató társasággal. Az együttműködés célja, hogy a résztvevők elősegítsék a CNG üzemű járműhasználat budapesti infrastruktúrájának kialakítását, a főváros egyre növekvő légszennyezettségének csökkentését és ezzel a tisztább, élhetőbb környezet megteremtését. A társaság reményei szerint a CNG üzem elterjedése 2011-ben új lendületet kap, hiszen jövő év tavaszán a FŐGÁZ első nyilvános földgázüzemanyag-töltő kútja egy ásványolaj-kereskedő cég meglévő állomásán nyílik meg.

A CNG meghajtásról:
Egy gázüzemű autó egy feltöltéssel nagyjából 350 kilométert tehet meg. A földgáz - homogén égésfolyamatának köszönhetően - elégésekor lényegesen kevésbé szennyezi a környezetet a benzinhez és a gázolajhoz képest. A földgáz, mint üzemanyag előnyei különösen a városi használat során jelentkeznek. A szén-monoxid (CO) kibocsátás a benzinénél alacsonyabb (50-70 százalékkal) és a dízel előírásoknak is megfelelő. A kibocsátott szénhidrogének (HC) szintje a benzinüzemhez képest 50 százalékkal csökken. A dízel járművekhez képest a nitrogén-oxidok (NOx) mennyisége 70 százalékkal alacsonyabb, a szilárd részecske kibocsátás pedig gyakorlatilag nulla.

Az Európai Unió és a Főváros levegőminőség javítási célkitűzései további okot szolgáltatnak a földgázüzemű gépjárművek üzemeltetésére. Különösen a finom por és nitrogén-oxid határértékeinek betartása érdekében jelentős lépéseket kell tenni a közúti és közösségi közlekedés károsanyag-kibocsátásának csökkentése érdekében. A helyzet kritikus, gondoljunk a néhány éve Budapesten elrendelt közlekedési korlátozásra.

A környezetbarát gépjárművek elterjesztésének szándéka szinkronban van a 2007. novemberben elfogadott Budapest Főváros Környezetvédelmi Programjával, és a 2008. decemberben jóváhagyott Budapest Főváros Integrált Városfejlesztési Stratégiával.
Az alacsony károsanyag-kibocsátású földgázüzemű gépjárművek segítséget nyújthatnak a levegőminőség javítását szolgáló célkitűzések megvalósításához. A földgázüzemű gépjárművek további előnye, hogy az esetleges szmogriadó elrendelésekor mentesülnek a forgalomkorlátozás alól, ekkor is szabadon közlekedhetnek.

Saját véleményem: tht@tht.hu

További híreink


Évi egymillió forintos lakástámogatást kaphatnak a közszolgálatban dolgozók 2025. július 31.
Tanárok, rendőrök, katonák, ápolók, orvosok és más köztisztviselők - évente akár egymillió forintos támogatást kaphatnak lakáshitel törlesztésére vagy új hitel önrészének kifizetésére.

Alapítvány lakásszövetkezeti keretek között – Új lehetőségek a közösségépítésre 2025. július 30.
Bár a lakásszövetkezetek elsődleges feladata az épületek fenntartása és a tagok érdekeinek képviselete, egyre több közösség keres olyan megoldásokat, amelyek túlmutatnak a napi üzemeltetésen. A lakásszövetkezet által létrehozott alapítvány új dimenziókat nyithat meg a közösségi célok megvalósításában, legyen szó felújításokról, szociális támogatásról vagy kulturális rendezvényekről.

Automatikus döntéshozatal, digitális bejegyzés - Mi tudható az új elektronikus nyilvántartási törvényről? 2025. július 29.
Felvételsorozat hatodik része az Ingatlan 2024 - Ingatlankezelők, -beruházók, -közvetítők, és -felújítók napja előadásaiból. Előadó: Dr. Németh József partner ügyvéd - Visegrad + Legal, Illés&Németh Ügyvédi Társulás

Tisztelet, emlékezés, összetartozás – a zászló mint közösségi jelkép a társasház homlokzatán 2025. július 29.
Egy zászló közösségeket szólít meg, múltat idéz és pillanatokat tesz emlékezetessé. Társasházi környezetben egy zászlótartó kihelyezése vagy egy zászló kitűzése olyan eszköz, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakóközösség együtt, méltó módon éljen meg fontos alkalmakat.

https://www.tht.hu/thtelofizetes/
Az ingatlan-nyilvántartás változásai az ingatlan-adásvétel tükrében – gyakorlati tapasztalatok 2025. július 28.
2025 januárjában új időszámítás kezdődött az ingatlan-nyilvántartásban: hatályba lépett a 2021. évi C. törvény, amely jelentős reformokat vezetett be az ingatlan-adásvétel és az ehhez kapcsolódó földhivatali eljárások területén. Dr. Kiss Balázs Károly ügyvéd, a Társasházak és Számvizsgálók Országos Egyesületének elnöke előadásában a legfontosabb gyakorlati tapasztalatokat osztotta meg a közönséggel - különös tekintettel a társasházakat érintő következményekre.

Beázás, hatóság, konfliktus – amikor a tulajdonostársak akadályozzák a felújítást 2025. július 25.
Egy társasházi beázás elsőre egyszerű karbantartási kérdésnek tűnhet, de súlyos jogi konfliktushoz vezethet, ha a javítási munkákhoz szükséges hozzáférést valamelyik tulajdonostárs megtagadja. Ilyenkor a közös képviselő jogilag és gyakorlatilag is szorult helyzetbe kerülhet. Hogyan érdemes eljárni ilyenkor: milyen hatósági, jogi és szervezési lehetőségek állnak rendelkezésre, mire kell figyelni a földhivatali bejegyzéseknél, és milyen biztosítékokat célszerű beépíteni a kivitelezői szerződésbe?

Ingatlankezelés a felhőben, automatikus riportokkal és könyvelés előkészítéssel, tulajdonosi és bérlői kommunikációval 2025. július 24.
Digitális szervizkönyv, integrált riportok, automatizált adminisztráció és bérlői kommunikáció - ezekre a funkciókra épít a hazai fejlesztésű eINGATLAN.hu rendszer, amelyet Dén Mátyás András, az Info Sierra Kft. projektvezetője mutatott be az eINGATLAN 2025 webinar és konferencia keretében. Az új felhőalapú megoldás az ingatlantulajdonosokat és -kezelőket célozza, és szorosan kapcsolódik az ismert eHÁZ rendszerhez, ám annál jóval szélesebb funkcionalitást kínál.

Mi lesz a hibás lízingszerződésekkel? – Fordulatot hozhat a kúriai döntés az ingatlanos ügyekben 2025. július 23.
A devizaalapú lakáslízingekkel kapcsolatos perek gyakran évekre elhúzódnak, és nem ritka, hogy az ingatlanpiac szereplői hosszú ideig nem tudják, milyen jogkövetkezménnyel számolhatnak. A Kúria 2025 júliusában közzétett jogegységi határozata most ebben a kérdésben próbált rendet tenni - az Európai Unió Bírósága által idén tavasszal meghozott C-630/23. számú ítélet alapján. A döntés új keretbe helyezi a devizaalapú lízingszerződések érvénytelenségének következményeit, de a Kúrián belül sem maradt vita nélkül.

50 millió forint, fix 3% kamat – társadalmi egyeztetésen az Otthon Start 2025. július 22.
A Miniszterelnökség társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Otthon Start hitelprogram jogszabálytervezetét, amely a lakáspolitika új irányait vetíti elő. Az első lakástulajdon megszerzését támogató konstrukció javaslata július 29-ig véleményezhető.

Ne legyen a lépcsőház veszélyforrás – Tűzvédelmi előírások és jó gyakorlatok társasházakban 2025. július 22.
A társasházi lépcsőházak szerepe túlmutat a mindennapi közlekedésen: vészhelyzet esetén ezek az elsődleges menekülési útvonalak. A lakók azonban gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy egy-egy virágtartó, bútor, kerékpár vagy épp egy dobozban tárolt lim-lom nemcsak a rendezettséget rontja, hanem súlyos veszélyforrás lehet, ami akár közvetlen életveszélyt is jelenthet.

Zöldítés a távhőrendszerekben: indul az 51 milliárd forintos Jedlik Ányos pályázat 2025. július 21.
2025. július 21-én újabb, 51 milliárd forintos keretösszegű pályázat nyílt meg a távhőtermelők számára. A támogatás célja a földgáz részarányának csökkentése és a megújuló energiaforrások, például az ipari hőszivattyúk, a földhő vagy a biomassza alkalmazásának ösztönzése.

Professzionális online feladatkezelő megoldás ingatlan- és társasházkezelőknek 2025. július 21.
Egyre nagyobb társasházak, egyre több lakó és egyre összetettebb feladatok jellemzik a közös képviselet mindennapjait. A hagyományos eszközökkel már nem lehet hatékonyan követni a műszaki problémákat, a karbantartásokat, a lakói megkereséseket vagy épp az ajánlatkérések menetét. E kihívásokra ad választ a KK Szoftver Megoldások Kft. által fejlesztett TSH Manager, amely nemcsak egy feladatkezelő, hanem egy komplex társasházi menedzsmenteszköz is. Gáts Bence ügyvezető 15 év társasházkezelői tapasztalatából kiindulva mutatta be, miért hozták létre a rendszert, hogyan használják élesben, és milyen fejlesztéseket terveznek a közeljövőben.

Egyszerűbb lett a napelemtelepítés és az online közgyűlés 2025. július 19.
2025. július 20-án hatályba lép a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosítása, amely két fontos újítást vezet be a társasházi közösségek számára. A jövőben egyszerűbbé válik a közös napelemes rendszerek telepítése, és hivatalosan is lehetőség nyílik a közgyűlésen való online részvételre.

Új lehetőség a zuglói társasházaknak – akár 6 millió forint kamatmentesen 2025. július 18.
Fotó: Subits-Tóth GergőAz önkormányzat 100 millió forintos keretösszeggel hirdetett meg visszatérítendő, de kamatmentes támogatást legalább öt lakásos épületek felújításához. A pénz gyorsan fogyhat, a lehetőség pedig egyéves kivitelezési határidővel párosul.

Tudatosan felkészülni - A home staging, mint értéknövelő stratégia hatásai az ingatlanpiacon 2025. július 18.
Az ingatlanpiacon már nem elég csak jelen lenni: kiemelkedni, figyelmet kelteni és meggyőzni kell - lehetőleg az első másodpercben. A „home staging", vagyis az ingatlan értékesítésre való felkészítése erre a szemléletváltásra kínál eszközt. Dr. Valentényi-Szilágyi Bernadett home stager, jogász, egyetemi adjunktus, ingatlanszakértő, a Dettinvest alapítója és a City Cartel Debrecen tulajdonosa előadásában arról beszélt, miért nem csupán párnaigazgatásról, hanem piaci stratégiáról van szó.

Már 50%-os tulajdonrész mellett is elérhető lesz az Otthon Start 2025. július 17.
Fontos részletszabály tisztázódott az Otthon Start program kapcsán: szeptembertől azok is jogosultak lesznek a kedvezményes, 3%-os kamatozású lakáshitelre, akik egy lakóingatlanban már legfeljebb 50%-os tulajdoni hányaddal rendelkeznek. Ez a társasházi tulajdonosok számára is új lehetőséget nyit meg, különösen azoknak, akik szülőkkel, testvérekkel vagy élettárssal osztoznak egy ingatlanon.

Mezőkeresztes már alkalmazza a helyi ingatlanszigort 2025. július 17.
Mezőkeresztes június 27-én, még a törvény hatályba lépése előtt elfogadta azt a helyi rendeletet, amely az önkormányzat számára elővásárlási jogot biztosít minden, nem hozzátartozók között zajló ingatlaneladás esetén.

Rendeltetésváltás a társasházban – A lakóközösség érdeke elsőbbséget élvezhet 2025. július 16.
Két párizsi ingatlantulajdonos pert indított a városvezetés ellen, miután nem kaptak engedélyt üzlethelyiségeik lakáscélú vagy turisztikai hasznosítására. Az ügy tanulságos lehet minden társasházi közösség számára, ahol felmerül a rendeltetésmódosítás kérdése.

Tisztázódik a devizás szerződések sorsa – szűk körre vonatkozik a Kúria döntése 2025. július 15.
A Kúria 10/2025. számú jogegységi határozata átláthatóbbá és egységesebbé teszi a devizaalapú fogyasztói szerződések érvénytelensége esetén követendő bírósági gyakorlatot. Nem általános érvénytelenítésről, hanem szűk körű kivételről van szó.

Látható, egyértelmű és kötelező – házszámok és biztonsági feliratok társasházakban 2025. július 15.
A társasházak működését nem csak a belső rendszer, hanem a külső tájékozódás is befolyásolja. Elengedhetetlen, hogy egy épület egyértelműen azonosítható legyen - akár a posta, akár a mentők, akár egy új lakó számára.

(c) Társasházi Háztartás 2025 | Proptech Digital Investment Zrt. | Minden jog fenntartva
Általános Szerződési Feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Süti beállítások