Az én házam

Földhivatali regisztráció - már pár kattintással az eHÁZban

A 2017. évi CLXXXVI. számú, a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel és az egyes hatósági eljárások egyszerűsítésével összefüggő törvények módosításáról szóló törvény 32. § (2) bekezdése módosította a társasházi törvény 64/A. §-át, ennek értelmében 2025. május 1-jéig kell a közös képviselőknek, intézőbizottsági elnököknek regisztráltatni magukat - társasházanként - az illetékes földhivatalnál, melyet mától az eHÁZ felületén keresztül is kezdeményezhetnek a felhasználók.

Földhivatali regisztráció - már pár kattintással az eHÁZban

Az új funkció megkönnyíti a regisztrációs folyamatot akképpen, hogy az eHÁZas közös képviselők, intézőbizottsági elnökök a rendszerbe feltöltött dokumentumokkal pár kattintással elindíthatják a regisztrációs folyamatot társasházanként, vagy egyszerre az összes társasházra. 

Mindig azt tartottuk és tartjuk szem előtt, hogy könnyítsünk ügyfeleink adminisztrációs terhein, ezért találtuk ki azt, hogy a regisztrációs kötelezettséget a rendszeren belül pár kattintással elérhetővé tegyük, mely voltaképpen egy adattovábbítás ügyvédi partnerünk, Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője számára. 

"A feltöltött adatcsomagokat az eHÁZ - a megfelelő felhatalmazást követően - egy zárt informatikai rendszeren keresztül továbbítja az ügyvédi iroda felé, amely ezek után ellenőrzi az adatokat, előkészíti és végig is viszi a földhivatali regisztrációs folyamatot minden társasaház kapcsán." - mondta el Dén Mátyás András, az eHÁZ projektvezetője.

"Nagyon nagy nyomás van a közös képviselőkön és intézőbizottsági elnökökön a regisztrációs folyamat kapcsán és nagy örömömre szolgál, hogy ebben a folyamatban tudunk segíteni a digitalizációval. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy habár a regisztrációs folyamat ideális esetben tényleg pár kattintással elindítható, de amennyiben a megválasztásról szóló jegyzőkönyv akár a tartalmi, akár a formai elvárásoknak nem felel meg, úgy új közgyűlést kell összehívni a társasházakban, melyen a megfelelő tartalommal és alakisággal kell, hogy elkészüljön a jegyzőkönyv annak érdekében, hogy a regisztráció elvégezhető legyen." - fogalmazott Dr. Kiss Balázs Károly, a THT jogi szakértője.

Kapcsolódó cikkek:

Lehetetlen küldetés előtt a társasházak: minden közgyűlésre ügyvédet kell hívni!

Minden, amit a földhivatali közös képviselői regisztrációról tudni érdemes - Interjú Dr. Kiss Balázs Károllyal, a TSZOE elnökével

Összes cikk a rovatban

Partnereink

26 partner

Maradjon naprakész a THT előfizetéssel!

Nyomtatott lap, digitális tartalom és exkluzív szolgáltatások egy helyen.

Előfizetés részletei
THT szaklap címlapTHT szaklap címlap

Webáruház

Szaklapok, szakkönyvek és hasznos kiadványok egy kattintásra.

Webáruház megnyitása