jog

Hány közös képviselője lehet egy társasháznak?

A Társasházi Háztartás szaklap Olvasói kérdések rovatában dr. Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke válaszol a lap előfizetőinek kérdéseire, melyek közül egy-egy választ hirlevelünk olvasóival is megosztunk. Az egyesület, a tagok részére ingyenes jogsegélyszolgálatot biztosít, hogy megkönnyítse számukra a vitás ügyekben való eligazodást.

Kérdés
Társasházunk négy épülettömbből áll, épületenként nyolc lakással. Anno (25 éve?) mikor a társasház kezelését az önkormányzat átadta társasházunknak, a tulajdonosok nem akartak közösködni, így épületenként külön gazdálkodnak azóta is. Tömbönként külön közös képviselőt választottak. Sőt az SzMSz-ben is meghatározták, hogy a négy tömb külön közösképviselőt választ. Az alapító okirat azonban nem tesz említést négy közös képviselőről.

A társasházzal szemben pert indítottam, közgyűlési határozat érvénytelenítése miatt. A per már folyik is, ahol a társasházat annak a tömbnek a "közös képviselője" képviseli, ahol lakom. Kértem ügygondnok kijelölését, mivel úgy gondolom, a négy közös képviselő megválasztása törvénytelen - egy társasháznak csak egy közös képviselője lehet. A bírón látszik a bizonytalanság e kérdésben, arra hivatkozik, hogy az SzMSz-ben elfogadtuk a négy közös képviselőt.

A kérdésem a következő:
1. Lehet e egy társasháznak több közösképviselője? Ha nem, kérem írja meg nekem, mire hivatkozzak a bíró előtt? 2. Azért mert az SzMSz-be belekerűlt a négy közös képviselő választása, attól az még nem lett "törvényerejű" ha egyébként egy társasháznak csak egy közösképviselője lehet? Ezt hogy védhetem ki a bíró előtt?

Válasz
A társasházi törvény szerint a társasháznak egy közös képviselője lehet. Amennyiben a társasház tulajdonosai látják el a feladatot, úgy Intéző Bizottságot kell alakítani - 3-5 fő - és akkor akár lépcsőházanként is megoszthatják a feladatokat. Az Intéző Bizottságnál is fontos azonban, hogy válasszanak egy elnököt maguk közül, aki tulajdonképpen a közös képviselői feladatot ellátja (bankszámla feletti rendelkezési jog, adóbevallások, bírósági tárgyaláson való képviselet stb.!)

Az adott esetben - álláspontom szerint - intéző bizottságként működik a ház azzal a különbséggel, hogy az IB tagság helyett közös képviselői megjelölést alkalmaztak.

A társasházi törvény 41. §-a rendelkezik arról, hogy lehetőség van külön gazdálkodás folytatására épületenként, vagy akár lépcsőházanként. Ennek részletes szabályait az SZMSZ-nek kell tartalmaznia: többek között a részközgyűlések tartására, a felújítási és karbantartási költségek viselésére vonatkozó részlet szabályokat. Ugyancsak az SZMSZ tartalmazhatja az egyes épületek képviseletét ellátó feladat- és hatáskörét, a társasházon belül munkamegosztást is.

Az SZMSZ-ben foglaltak mindaddig érvényesek, amíg azokat a bíróság hatályon kívül nem helyezte, illetve a társasház a benne lévő szabályokat nem módosította.

Összes cikk a rovatban

Partnereink

26 partner

Maradjon naprakész a THT előfizetéssel!

Online lap, digitális tartalom, konferenciák és exkluzív szolgáltatások egy helyen.

Előfizetés részletei
THT szaklap címlapTHT szaklap címlap

Webáruház

Szaklapok, szakkönyvek és hasznos kiadványok egy kattintásra.

Webáruház megnyitása