A Bankszövetség oldalán megjelent közleményben a bankok emlékeztetnek: a kamatstopot 2021-ben, a Covid-veszélyhelyzetre hivatkozva vezették be a változó kamatozású lakossági jelzáloghitelekre, majd később kiterjesztették lakáscélú lízingre és az 5 évnél rövidebb kamatperiódusú, nem támogatott jelzáloghitelekre. A szabályozás a kamatszintet a 2021. október 27-én érvényes 3 hónapos BUBOR 2,02 százalékán rögzíti, és a különbözet későbbi érvényesítését is tiltja. A közlemény szerint a veszélyhelyzet megszűnését követően is sorra jöttek a hosszabbítások, miközben az irányadó kamat 18 százalékról 6,5 százalékra mérséklődött.
Az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt., az Erste Bank Hungary Zrt., a K&H Bank Zrt. és a Raiffeisen Bank Zrt. azt kéri az Alkotmánybíróságtól, hogy állapítsa meg a kamatstop és annak meghosszabbításai Alaptörvénybe ütközését. A mostani panasz a 2025. május 30-án beadott, a június 30-ig szóló hosszabbítást támadó beadványhoz kapcsolódik; a beadványozók az eljárások egyesítését is kérik.
Érvelésük szerint a kamatstop gazdasági, jogi és etikai szempontból is aggályos, mert utólag és aránytalanul írja felül a szerződéses kamatmechanizmusokat, miközben a bankok - felügyeleti elvárásra - többször, írásban figyelmeztették az ügyfeleket a kamatkockázatra, és a fixálás lehetőségét is felajánlották. Az Alkotmánybíróság döntéséig az érintett adósok törlesztőrészletei a jelenlegi szabályok szerint alakulnak.





























